„Sátánok” – avagy Jézus katonái konspirálnak a Bécsi kapu téren

Ismét egy történet a kommunizmus sötét éveinek kulisszáiból: a Bécsi kapu téri evangélikus gyülekezettel szembeni nyomozás kétségkívül egyike volt az ÁVO, majd az ÁVH egyik legkorábbi, kiterjedt egyházellenes nyomozásának, melynek iratanyaga kivételesen részletesen maradt fenn. A nyomozás fő célszemélye szandai Sréter Ferenc evangélikus lelkész volt. Srétert 1932-ben avatták lelkésszé, és tíz évvel később választotta meg a budavári gyülekezet lelki vezetőjévé. A közösség alkalmain 80-120 ember jött össze. Sréter az úgynevezett „ébredő”, karizmatikus irányzat képviselője volt, meg nem alkuvó egyházi vezető, akinek gyülekezetébe ráadásul számos nyugalmazott katonatiszt járt, így érthető módon felkeltette a formálódó kommunista titkosszolgálat figyelmét.

A prekoncepció az volt, hogy Sréter és társai „a Bécsikaputéri ev. egyházközségben vallásos összejövetelek leple alatt a demokrácia ellen szervezkednek”, továbbá Sréter és fia, az állambiztonság adatai szerint bizonyos Miklós az amerikai titkosszolgálat beszervezett ügynökei. Sréter mellett célszemély volt G. Gy. segédlelkész, továbbá a templomot látogató Zsótér Bertalan ny. ezredes és felesége, Reök Etele ny. ezredes, s végül Benczúr Valdemár és Tomka Gyula gyülekezeti elöljárók.

A gyülekezetbe nehéz volt embereket beszervezni, mivel a közösségen belül működött egy zárt, vezetői csoport, ahová Sréter csak legmegbízhatóbb embereit engedte be. Az egyik első ügynök „Sipos” volt, egy kompromittált alapon beszervezett munkás, aki származása okán nem lehetett része a belső körnek, ráadásul anyja haragosa volt Sréternek. „Sipos” feladata így az események időpontjainak, a látogatók névsorának lejegyzése volt, illetve összetépett levelek kiszedése a szemétből.

Az ügynökök folyamatosan figyelték, mi hangzik el a bibliaórákon, s ugyan jelentéseikben szerepel néhány sarkos kitétel – evolúció-ellenes nézetek, továbbá az elképzelés, hogy a közelgő amerikai-szovjet atomháború végén újra eljön Jézus Krisztus –, rendszerellenes szervezkedésnek nem volt nyoma. Először 1951 tavaszán és nyarán csaptak le a társaságra: letartóztatták G. segédlelkészt, akit azzal vádoltak, hogy a második világháború végén a háború folytatására buzdított és szidta a Szovjetuniót. A nyári kitelepítések során az egyházközség lelkészi körzetéből öt egyházi tisztviselő, három presbiter és három ún. „egyházias” lett kitelepítve, köztük a közösség több tagja. Kitelepítették Zsótéréket és Benczúrt is. G.-t végül rövid úton elengedték, mivel vállalta, hogy jelenteni fog a közösségről: belőle lett „Pax”, az állambiztonság egyetlen igazán hasznos ügynöke a nyomozásban.

gyűjtést rendezett nekik a gyülekezetben, küldtek pénzt és ruhát is: „Sréterék összeköttetése a kitelepítettekkel állandó.” A kitelepített tagokra az ÁVH nyomozást kért a vidéki kirendeltségektől, a megfelelő egyént be tervezték szervezni. Benczúr kitelepítési altisztje például ügynök volt, és az volt a feladata, hogy kedves legyen, igényeit teljesítve, a bizalmába férkőzzön. Végül arra jutottak, hogy Benczúr túlságosan keresztény, gyűlöli a Szovjetuniót és nem alkalmas a beszervezésre. Hasonlóan felmerült az a tag, aki a leveleket szállította Sréter és Zsótérné között. „Megállapítottuk, hogy fanatikusan vallásos, ezért nem alkalmas a beszervezésre.”  

A híveket nyíltan arra buzdították, hogy az üldöztetés dacára se tagadják meg keresztény hitüket. „Nem egy esetben félünk bevallani, hogy Isten szolgái, kiválasztott emberek vagyunk, mert félünk annak következményeitől, hogy állásunkat elveszítjük, vagy üldöztetésnek leszünk kitéve. Soha ne hazudjunk, ne alkudjunk, hanem bátran vállaljuk Isten szolgálatát, mert aki Istenben hisz és bízik az minden esetben megkapja a maga jutalmát!”  Volt, aki szabadulni akart szerepéből, de nem engedték neki. Egy tartótiszti megjegyzés szerint: „»Pax« a találkozón előadta, hogy a szarvasi evangélikus egyházközség meg akarja hívni lelkésznek őt Szarvasra. […] Szarvasi meghívásával kapcsolatban megkérdezte, mi a mi álláspontunk, engedélyezzük-e […]. Közöltem »Pax«-al, hogy nem mehet Szarvasra. Megmondtam, hogy ennek oka az, hogy eddigi munkájában nem látszott az, hogy a múltban elkövetett bűneit őszintén jóvá szeretné tenni.”

A terv a következő volt: „Sréter jelenlegi telefonját elrontják, vonalhibát idéznek elő. A postánál biztosítják, hogy a hibajelentés hozzájuk fusson be. Ezután kimennek Sréter lakására a telefont megjavítani, és a készüléket javítva törést idéznek elő. Ezután a telefonkészüléket kicserélik. Az a készülők, amelybe a technika be van építve, külsőleg és belsőleg látszatra semmiben nem különbözik a postai normál telefonkészülékektől.”

Srétert például 1952. április 19-én egész nap figyelték, „Bécsi” fedőnéven. Itt azonban előkerültek az első, megdöbbentő hibák. Nem szabad elfelejteni, hogy ez még nem a Kádár-rendszer kifinomult, profi BM-es csapata, hanem a Rákosi-rendszer alatti ÁVH volt, mely sokszor önmagát vezette félre prekoncepciós, amatőr eljárásaival. Mint kiderült Reök Etele lakását május közepén ugyan figyelték, de mivel a nyomozók azt hitték ritka keresztneve alapján, hogy „Röki” fedőnevű célszemély nő, ezért azt jelentették, hogy nem hagyta el a házat. Még megdöbbentőbb hiba volt, amikor kiderült, hogy Sréter Ferencet összekeverték egy grazi Sréter Ferenccel – valójában utóbbi volt az amerikai ügynök, és ráadásul a lelkész Sréter fiát nem is Miklósnak hívják. „Megállapítottuk, hogy a nyilvántartó adatai nem fedik a valóságot. Az irattárból beszerzett anyag szerint Sréter Ferencet és fiát nem szervezték be az amerikaiak és Okolicsányi Miklós, amerikai hírszerző Grázban (Ausztria) élő Sréter Ferenc és Sréter Miklós által lett beszervezve.”  Jellemző módon, miután kiderült, hogy a célszemély nem is amerikai kém, folytatták a nyomozást.

és másodlelkész lett, majd végül 1954 nyarán kivált az evangélikus egyházból és szabadkeresztény irányban mozgott tovább. Utóda Váradi Lajos lett, aki az állambiztonság szerint az „állam és egyház közötti szerződést” betartotta. Az aktát 1956 október elején lezárták, mivel „az ügyben előrehaladást nem értek el”, és „a meglévő adatok nem bizonyítják, hogy olyan ellenséges cselekménnyel állunk szemben, amely indokolttá teszi a további ügyként való kezelését”. Ennek ellenére egy ügynököt továbbra is megtartottak a közösségben, hátha esetleg újra felütné a fejét az ellenséges tevékenység.

Sréter pusztán a véletlennek köszönhette, hogy megúszta a komolyabb hatósági csapást, viszont számos társát és kollégáját zaklatták, kitelepítették. A történet arra is rámutat, hogy egyetlen jó védőszer volt a beszervezési kísérletek ellen: a sziklaszilárd vallásos hit.

(Fotó: Fortepan, 120733)