Nincsen vacsora fotózás nélkül, nincs utazás videók nélkül. De vajon mindenhova kellenek az okoseszközök, legyen szó színházról, temetésről vagy éppen az egyházfő ravatalozásáról?
A 777-en jelent meg Martí Zoltán véleménye A gyász csendje, amit elnyom a kattintás – egy végtelenül szomorú kép margójára címmel, amin éppen úgy megakadt a szemem, mint azon az illusztrációként felhasznált és most általunk is leközölt fotón, amely a Szent Péter téren összegyűlt tömeget mutatja, a Ferenc pápától búcsút vevők tömegét. Megmondom őszintén, egy pillanatra nemcsak elkerekedett a szemem, de a kávéscsésze is megállt a kezemben, a halk sóhaj pedig úgy szállt fel belőlem, hogy még a napon sütkérező macska sem figyelt fel a zajra.
Az egyházi és leginkább lelki eseményt bemutató fotón több száz jelenlévőt láthatunk, akik közül mindössze csak egy elenyésző százalék, nagyjából a búcsúzók tizede áll úgy, ahogy az évszázadokon vagy akár évezredeken át természetes volt.
Annyiban egyébként javítanám a blog által közölt statisztikát, hogy a fotón felfedezhető még néhány olyan jelenlévő, aki az említett cikkben nem lett kijelölve, mégis átadja magát az eseménynek – amely amúgy a lényeg lenne, miközben éppen az egyházfőtől vesznek búcsút.
Philip K. Dick egyik ismert történetének címe, a Kamera által homályosan kiváló megfogalmazása annak, hogy miért is jelent az problémát, hogy az okoseszközök a mindennapjaink meghatározó részévé váltak, és hogy életünk az internetre költözött. A Tool zenekar konkrétan kitiltja a kamerákat a fellépései alatt, hogy aztán az utolsó dal esetében tegyen engedményt, mikor mindenki készíthet felvételt; miközben Nick Cave is úgy áll a színpad szélén, akár fizikai kontaktusba keveredve a nézőkkel, hogy megmondja nekik: tegyék el a különböző telefonkészülékeket.
De miért ez a „technofóbia”? Leegyszerűsítve a dolgot, azért, mert manapság ma már a felvételeinken és az interneten, leginkább a közösségi oldalak tengerében létezünk, kihagyva a valóságot és a valóság élményét.
Mikor 10 éve még azon nevetgéltünk, hogy a fiatalok úgy ülnek be még egy gyorsétterembe is, hogy csak akkor kezdődik maga a helyiséghez köthető fő szertartás, avagy az étel jóízű elfogyasztása, ha már készült legalább egy fotó az insta-face-twitter triumvirátus valamelyikére, akkor még egyáltalán nem sejtettük, hogy belátható időn belül miképpen válik valóra a régi emberek abbéli félelme, hogy a kamera ellopja a lelkünket.
Ezt is ajánljuk a témában
40 éve nyomják a show-t, de egy percig sem látszik úgy, hogy fáradnának – a kortalan Nick Cave a rossz magokkal olyan koncertet adott, hogy ha nem énekelünk, tátva maradt volna a szánk.
Márpedig ellopta, és mára már nem létezhet koncert, nem létezhet családi összejövetel, nem létezhet utazás, sőt ne legyünk álszentek, mert nem létezhet lassan szerelmi légyott sem a kamerák és okoseszközök nélkül. És tulajdonképpen ez a sor egyre csak bővül, lassan nincs is kivétel, miközben a tabu témákat is elfelejtjük. És bizony egészen pontosan így történhet meg az, hogy már
nemcsak arról kell beszélnünk, hogy influenszerek a történelem legnagyobb borzalmainak helyszínén, a haláltáboroknál szelfiznek, de arról is, hogy politikusok temetéseken, átlagemberek pedig a pápa ravatalozásánál fotózkodnak gondolkodás és szégyenérzet nélkül.
Pont két éve borzolta a kedélyeket Maria Murphy, az angol influenszer, aki 2023 áprilisában posztolt a Twitter-oldalára, miközben meglátogatta az auschwitzi múzeumot. A poszt azóta közel 35 millió megtekintésig jutott, mivel a hölgy azóta sem törölte azt a képet, amely sokak felháborodását okozta, és amelyen lényegében a koncentrációs táborba tartó síneken pózolt, minden tiszteletet mellőzve – ott, ahol évtizedekkel korábban a tábor foglyai érkeztek meg, hogy legtöbben soha ne jussanak ki élve.
Az említett esetnél azonban talán még mindig mondhatjuk azt, hogy a múltról van szó, amelynél meggondolatlanság bármiféle érzékenységet elvárni azoktól, akik meg sem születtek, de még tervben sem voltak akkor, mikor a tragédia megtörtént.
Egy aktuális haláleset azonban egészen más tészta, és az utóbbi években bizony az okoseszközök használata már a temetésekre is bekattintotta magát. Erre kiváló példa nemcsak a magyar kisebbségi videók megjelenése az olyan platformokon, mint például a TikTok, de az a szenvtelen módszer, amelynél a politikusok pózolnak temetéseken, vagy éppen politikához egykor közel álló, közismert személyiségek tesznek közzé temetőben készült, trombita- és harsonaszóval kísért, hatásvadász videókat.
Ami azonban még ennél is szembetűnőbb, az az ünnepek alatt elhunyt Ferenc pápa esete. Nem egy átlagpolgárról van szó. Nem átlagos helyszínről és ravatalozásról. De esélyesen még csak nem is átlag emberekről. Joggal gondolhatjuk, hogy aki fontosnak érezte, hogy jelen legyen, az nemcsak hívő, de szellemiségében is másfajta értékrendet valló személy. Amit persze nehéz eldönteni egy olyan közkedvelt turisztikai látványosságnál, mint a Szent Péter tér, ahol naponta még normál esetben is tömegek verődnek össze.
A pápa ravatalozása azonban egyáltalán nem normális eset, ahogy önmagában egy ravatalozás vagy temetés sem mondható annak, ezt mindenképpen szögezzük le.
Ez egy spirituális esemény, melynél lerójuk tiszteletünket. Ott vagyunk személyesen és átéljük a pillanatot, amely – bízzunk benne, hogy – nem ismétlődik meg. Teljesen mindegy közben, hogy mit gondolunk akár a pápáról, akár az egyházról, akár a halálról. A színházban sem fotózunk az előadás alatt, és nem emeli a telefonját mindenki a magasba (egyelőre), pedig az a közeg morális vagy lelki szempontok szerint egy egészen más kategóriát képvisel.
Ezt is ajánljuk a témában
Húsvéthétfőn reggel Róma püspöke, Ferenc, visszatért az Atya házába.
A halál nem játék. Nem játék az sem, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz és a különleges eseményekhez, helyszínekhez. És bizony minden a népi konszenzuson múlik. A kérdés az, hogy mit szeretnénk igazán? Katasztrófaturistákat mindenhol, legyen szó közúti balesetről, egy temetésről, egy egyházi személy ravatalozásáról – vagy egy kicsivel több tiszteletet egymás és érzéseink iránt? Mert nem, nem kell mindenhol, mindenképpen elővenni a mobilt és az okoseszközöket. Jól megférnek azok a zsebünkben is, ahogy mi pedig a bőrünkben, a lelkünk meg abban a komfortos közegben, amelybe való.
Nyitókép és illusztrációk: AFP
A miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában arról is beszélt, hogy a Szentatya mindig biztatta őt és a békepártiakat, hogy tartsanak ki elhatározásuk mellett.
„Valójában a parlamenti figyelmeztetés a politikusi és a publicista szerep összemosásáról szólt” – állapította meg a Faktum tényellenőrző portál.
Hatalmas baklövésnek lehettünk a tanúi.
Történelmi tényekre hivatkozik.
Modellként szolgálhat a nyugati reformok számára.
A szerző keményen bírálja az osztrák politikusokat, akik szerinte a lakosság pénzügyi nehézségeivel szemben érzéketlenek, miközben saját jövedelmük biztosított.
A kormányfő szerint Európa balra tolódása versenyképességi válsághoz vezetett, míg Magyarország saját mintázatai révén tartja fenn gazdaságát.
A Hogyan tudnék élni nélküled? nemcsak az egymilliós nézőszámot lépte át, de példátlan módon éppen 52. hete van műsoron országszerte a mozikban. 2026-ban előbb a színpadi adaptáció érkezik az Erkelben, majd ugyanazzal a szereplőgárdával az ugyancsak Demjén Ferenc-örökzöldekre épülő mozgóképes folytatás.
