A polgári karakter: Pethő Sándor emlékezete

Pethő Sándor nevét nemzedékek ismerték önkéntelenül, az 1938-tól megjelenő Magyar Nemzet máig jelzi a fejlécében, hogy ő alapította. Kivételes személyiség volt, hiszen újságíróként írta be magát a magyarság történetébe. Sok politikus, történész, közéleti ember ír újságot, de ritkán neveznek el utcát olyanról, aki hétről hétre csak a véleményét közli. A terézvárosi Labda utcát a születése centenáriumán nevezték át. Nem igazi köztér, csak átjáró és terecske L alakban a Szent Teréz-templom, a Bartók Béla zenei középiskola és egy általános iskola között, kerítéssel lezárva. 2023-tól viszont Szent Teréz nevét viseli a tér nagy része, az L talpa maradt csak Pethő Sándor tér.

Milyen is volt Budapest Pethő utolsó éveiben? A világháború koráról legtöbbször a bombázás és az ostrom jut az eszünkbe, holott Budapest a háborús évek nagy részében békés volt. A harcok a végén érték el, igaz, nagy pusztítást okoztak az emberéletben. Arra sem gondolunk, hogy Nyugat-Európa és a liberális demokrácia 1940 nyarára lényegében eltűnt – Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát öt nap alatt gyűrték le a németek –, és hogy a környező államok ellenségesek voltak velünk az első világháború óta. 

Budapest mindezek ellenére igyekezett világvárossá lenni. Nagy-Budapest csak 1950-ben jött létre, de nyilván nem a kommunisták találták ki fél év alatt. Fél évszázados álom volt, és a harmincas évek végén már kész tervek voltak, megannyi vitával. A legnagyobb beruházás a körvasút töltésre emelése volt hidakkal, aluljárókkal, megszüntetve a sokszor negyvenperces várakozást a sorompóknál. Ez az építkezés Újpesttől Zuglón és Kőbányán át Ferencvárosig számos főutat érintett. Szintén nem csak a Rákosi-rendszer érdeme Ferihegy. A harmincas évek végén számos légitársaság alakult, és a budaörsi reptér nem volt képes kielégíteni a növekvő személy- és áruforgalmat. Horthyék jelölték ki Ferihegyen a helyét, tervezték meg és kezdték el építeni. Még egy adalék. Az első világháború után kifosztott Magyarország mérhetetlen nyomorral küzdött, nagy volt a lakáshiány, s épp a háború előtt kezdtek a nyomortanyák felszámolásába és munkáslakások építésébe, nem az ő hibájuk, hogy a folyamat még ötven évig tartott.

Pethő Sándor legitimista, konzervatív s ennek megfelelően erősen németellenes álláspontot képviselt, de ma már mintha nem igazán értenénk e szavakat. Ennek oka, hogy képviselőit – arisztokratákat, polgárokat és szellemi kiválóságokat – 1944-ben, majd 1945 után egzisztenciálisan, szellemileg vagy fizikailag megsemmisítették, s ugyanúgy kitörölték őket a történelmünkből, mint több más társadalmi osztályt, érdemeik kisajátítása mellett. A legitimisták azért akartak királyságot, hogy legyen egy semleges erő az osztályok és a „fajok” felett. S azért Habsburg Ottót választották, mert ugyan családja sok kárt és szenvedést okozott, volt történelmi hagyománya. A „forradalmi királyságot” ugyanis elvetették mint életképtelent. A Bourbonok példája azt mutatta, hogy egy kinevezett királynak nincs esélye kiegyenlítő erővé válnia. A legitimisták – az Andrássyak, az Apponyik, a Pallavicinik, Csekonics Iván és Grieger Miklós stb. – egyébként a legkövetkezetesebben képviselték a jogegyenlőség és a szociális igazságosság ügyét, szemben a kor jobb- és baloldali politikusaival, de a metternichi szélsőséges konzervativizmustól mentesen.

Leghíresebb írása a Magyar Nemzetet elindító A magyar társadalomhoz című volt. Azt ígérte benne, hogy a lap nem fog kitérni a nehéz kérdések elől, mint amilyen a zsidókérdés is. Úgy tartotta, hogy a társadalom stratégiai pontjait magyar kézben kell tartani, mert a liberalizmus és imperializmus a magyarság felszámolására tör. Ennél is nagyobb gondnak vélte a „csőcselék” francia forradalommal szembeni ellenségességét – amivel nyilván a terjedő náciveszélyre figyelmeztetett –, a Dózsa-féle és a „micisapkás” forradalmiságot, az „úri nemzet” történelmi gondolatát, valamint hogy a nagy nemzetek a hatalmuk totális fokozására törekszenek. Utóbbi paradoxona, hogy a trianoni állapotot védeni kell – mert a megsemmisülésnél az is jobb. A feudális és a liberális kapitalizmus ellen reformokat sürgetett, főleg a földkérdés terén.  

Pethő fia írta, hogy apja halála sorsszerű volt. A görög tragédiákra, a politikai elmagányosodásra, a morális győzelemre, a fizikai megsemmisülésre célozhatott. Pethő és sofőrje balatonfüredi halálát a társasági rovatok fényes szereplője, a híres agyaggalamblövész gróf Nemes Vince okozta túrakocsijával, túllépve a sebességi és az elsőbbségadási szabályokon. A lapalapító nyaki gerinctörést szenvedett. A büntetőper felháborodást keltett. A törvényszék 8000 pengőre ítélte Nemest, és három évre eltiltotta a vezetéstől. A tábla ezt hat hónapi fogházra és tízévi eltiltásra súlyosbította. Végül a Kúria egy év fogházat szabott ki, és örökre eltiltotta a vétkes sofőrt. Nemes egyébként már 1935-ben is okozott balesetet a száguldással, áldozata nyílt nyaktörést szenvedett. Négy hónappal a füredi baleset után pedig a Dorottya utcánál gázolt motorost nagy sebességgel, negligálva a balkéz-szabályt. A polgári per is botrányosra sikerült: Nemes ügyvédje szóvá tette, hogy Pethő sofőrjének özvegye autón és nem olcsó vonaton érkezett a baleset helyszínére, és azt is megjegyezte, hogy a sofőr drága öltönyt viselt, holott társadalmi státusza nem indokolta. A bíró intette le, hogy most már elég. Nemeséknek különben 1938-ban is volt balesetük. Az egyéves kisfiát szállító taxi éjjel vonattal ütközött, melynek következtében ő is, a nevelőnője is életét vesztette, a taxis egyik kezét és lábát pedig amputálták. Nemes a helyszínre sietett, s látva fia összetört testét, elájult. Saját pusztítását azonban sohasem látta.

Pethő Sándor rendszereken átívelő tiszteletének egy oka volt: 

Nyitókép: 1940-ben, halálának évében
Fotó: Wikipédia