Nem, ebből nem lesz világháború

A leglogikusabb ha most is ezt teszik, amíg az USA és az európaiak leamortizálják magukat az oroszokon és most már Iránon is.

Száznegyven éve született és nyolcvanöt éve hunyt el Pethő Sándor történész, publicista, a Magyar Nemzet atyja.
Pethő Sándor nevét nemzedékek ismerték önkéntelenül, az 1938-tól megjelenő Magyar Nemzet máig jelzi a fejlécében, hogy ő alapította. Kivételes személyiség volt, hiszen újságíróként írta be magát a magyarság történetébe. Sok politikus, történész, közéleti ember ír újságot, de ritkán neveznek el utcát olyanról, aki hétről hétre csak a véleményét közli. A terézvárosi Labda utcát a születése centenáriumán nevezték át. Nem igazi köztér, csak átjáró és terecske L alakban a Szent Teréz-templom, a Bartók Béla zenei középiskola és egy általános iskola között, kerítéssel lezárva. 2023-tól viszont Szent Teréz nevét viseli a tér nagy része, az L talpa maradt csak Pethő Sándor tér.
Milyen is volt Budapest Pethő utolsó éveiben? A világháború koráról legtöbbször a bombázás és az ostrom jut az eszünkbe, holott Budapest a háborús évek nagy részében békés volt. A harcok a végén érték el, igaz, nagy pusztítást okoztak az emberéletben. Arra sem gondolunk, hogy Nyugat-Európa és a liberális demokrácia 1940 nyarára lényegében eltűnt – Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát öt nap alatt gyűrték le a németek –, és hogy a környező államok ellenségesek voltak velünk az első világháború óta.
Budapest mindezek ellenére igyekezett világvárossá lenni. Nagy-Budapest csak 1950-ben jött létre, de nyilván nem a kommunisták találták ki fél év alatt. Fél évszázados álom volt, és a harmincas évek végén már kész tervek voltak, megannyi vitával. A legnagyobb beruházás a körvasút töltésre emelése volt hidakkal, aluljárókkal, megszüntetve a sokszor negyvenperces várakozást a sorompóknál. Ez az építkezés Újpesttől Zuglón és Kőbányán át Ferencvárosig számos főutat érintett. Szintén nem csak a Rákosi-rendszer érdeme Ferihegy. A harmincas évek végén számos légitársaság alakult, és a budaörsi reptér nem volt képes kielégíteni a növekvő személy- és áruforgalmat. Horthyék jelölték ki Ferihegyen a helyét, tervezték meg és kezdték el építeni. Még egy adalék. Az első világháború után kifosztott Magyarország mérhetetlen nyomorral küzdött, nagy volt a lakáshiány, s épp a háború előtt kezdtek a nyomortanyák felszámolásába és munkáslakások építésébe, nem az ő hibájuk, hogy a folyamat még ötven évig tartott.
Pethő Sándor legitimista, konzervatív s ennek megfelelően erősen németellenes álláspontot képviselt, de ma már mintha nem igazán értenénk e szavakat. Ennek oka, hogy képviselőit – arisztokratákat, polgárokat és szellemi kiválóságokat – 1944-ben, majd 1945 után egzisztenciálisan, szellemileg vagy fizikailag megsemmisítették, s ugyanúgy kitörölték őket a történelmünkből, mint több más társadalmi osztályt, érdemeik kisajátítása mellett. A legitimisták azért akartak királyságot, hogy legyen egy semleges erő az osztályok és a „fajok” felett. S azért Habsburg Ottót választották, mert ugyan családja sok kárt és szenvedést okozott, volt történelmi hagyománya. A „forradalmi királyságot” ugyanis elvetették mint életképtelent. A Bourbonok példája azt mutatta, hogy egy kinevezett királynak nincs esélye kiegyenlítő erővé válnia. A legitimisták – az Andrássyak, az Apponyik, a Pallavicinik, Csekonics Iván és Grieger Miklós stb. – egyébként a legkövetkezetesebben képviselték a jogegyenlőség és a szociális igazságosság ügyét, szemben a kor jobb- és baloldali politikusaival, de a metternichi szélsőséges konzervativizmustól mentesen.
Leghíresebb írása a Magyar Nemzetet elindító A magyar társadalomhoz című volt. Azt ígérte benne, hogy a lap nem fog kitérni a nehéz kérdések elől, mint amilyen a zsidókérdés is. Úgy tartotta, hogy a társadalom stratégiai pontjait magyar kézben kell tartani, mert a liberalizmus és imperializmus a magyarság felszámolására tör. Ennél is nagyobb gondnak vélte a „csőcselék” francia forradalommal szembeni ellenségességét – amivel nyilván a terjedő náciveszélyre figyelmeztetett –, a Dózsa-féle és a „micisapkás” forradalmiságot, az „úri nemzet” történelmi gondolatát, valamint hogy a nagy nemzetek a hatalmuk totális fokozására törekszenek. Utóbbi paradoxona, hogy a trianoni állapotot védeni kell – mert a megsemmisülésnél az is jobb. A feudális és a liberális kapitalizmus ellen reformokat sürgetett, főleg a földkérdés terén.
Pethő fia írta, hogy apja halála sorsszerű volt. A görög tragédiákra, a politikai elmagányosodásra, a morális győzelemre, a fizikai megsemmisülésre célozhatott. Pethő és sofőrje balatonfüredi halálát a társasági rovatok fényes szereplője, a híres agyaggalamblövész gróf Nemes Vince okozta túrakocsijával, túllépve a sebességi és az elsőbbségadási szabályokon. A lapalapító nyaki gerinctörést szenvedett. A büntetőper felháborodást keltett. A törvényszék 8000 pengőre ítélte Nemest, és három évre eltiltotta a vezetéstől. A tábla ezt hat hónapi fogházra és tízévi eltiltásra súlyosbította. Végül a Kúria egy év fogházat szabott ki, és örökre eltiltotta a vétkes sofőrt. Nemes egyébként már 1935-ben is okozott balesetet a száguldással, áldozata nyílt nyaktörést szenvedett. Négy hónappal a füredi baleset után pedig a Dorottya utcánál gázolt motorost nagy sebességgel, negligálva a balkéz-szabályt. A polgári per is botrányosra sikerült: Nemes ügyvédje szóvá tette, hogy Pethő sofőrjének özvegye autón és nem olcsó vonaton érkezett a baleset helyszínére, és azt is megjegyezte, hogy a sofőr drága öltönyt viselt, holott társadalmi státusza nem indokolta. A bíró intette le, hogy most már elég. Nemeséknek különben 1938-ban is volt balesetük. Az egyéves kisfiát szállító taxi éjjel vonattal ütközött, melynek következtében ő is, a nevelőnője is életét vesztette, a taxis egyik kezét és lábát pedig amputálták. Nemes a helyszínre sietett, s látva fia összetört testét, elájult. Saját pusztítását azonban sohasem látta.
Pethő Sándor rendszereken átívelő tiszteletének egy oka volt:
egész életében hitte, hogy a magyarságnak és függetlenségének meg kell maradnia.
Nyitókép: 1940-ben, halálának évében
Fotó: Wikipédia