A pesti marslakó

Szerb Antalt a gimnáziumban csúnya öregembernek képzeltem, mint ahogy általában mindenki ilyennek gondolja mind a kötelező, mind az ajánlott olvasmányok tisztelt szerzőit. Még most is meglepődöm, ha meglátom a jóképű, intelligens férfi fotóját, akinek alig negyvenhárom év adatott. Ha Amerikában születik, tán híres színésszé vált volna csavaros film noirokban a kor szépséges színésznőinek oldalán. De ide született nekünk, s magyar író, költő és irodalomtudós lett.

A zsidóként napvilágot látó, majd gyermekként édesapjával együtt katolizáló Szerb Antal kereszt­apja a keresztényszocializmus ikonikus alakja, Prohászka Ottokár volt. Tanára pedig a szintén katolikus Sík Sándor, maga is író, költő, Radnóti Miklós megkeresztelője, a valaha élt egyik legnagyobb magyar pedagógus. Sík szervezte meg Magyarországon a cserkészséget. Nem csoda, hogy Szerb az ifjúságát lelkes kis harcosként élte, s hogy pályája egyszerre indult a Nyugatban és annak máig elhallgatott ellenlábasában, a Napkeletben.

Különösen, ha hozzávesszük, hogy egyik szórakozása az utazás volt, amikor az ember könyvtár és íróasztal nélkül tölti az időt. Bejárta Európát, hosszabb ideig tanult és élt is nyugaton, így volt alapja összehasonlítani az ottani és az itteni fényárt. Amikor már nem kapott útlevelet izraelita gyökerei miatt, különös dolgot eszelt ki a maga szórakoztatására. Megpróbált úgy járni-kelni Budapesten, mintha először járna itt, először látná az utcáinkat, a tereinket, a házainkat. A játék felemásra sikerült – ezért írta aztán, hogy irigyli a turistákat, akiket tényleg meglep az ide épített sok csoda.