A lehetetlen nem létezik – ezt tanulhatja el Magyarország Szingapúrtól

Tíz esztendővel ezelőtt hunyt el a 20. század legeredményesebb állam­építési projektjének szellemi atyja és megvalósítója. Lee Kuan Yew a szó legszorosabb értelmében a semmiből építette fel Szingapúrt: nemcsak az országot, de a vele egyet jelentő politikai, gazdaságpolitikai, szociológiai és technológiai paradigmát. Halálának közelgő évfordulója kapcsán beleástam magam a vele készült interjúk gyűjteményébe. 

Lee a britbarát Haladó Párt választási ügynökeként kezdte pályafutását, néhány esztendővel később, 1954-ben azonban már a kommunistákkal közösködve alapította meg a Népi Akció­pártot. Életrajzírói szerint a váltás mögött praktikus felismerés rejlett: az ifjú politikus belátta, hogy Nagy-­Britanniában leginkább a baloldal támogatja a gyarmatok függetlenségét, így felé érdemes hidakat építeni. Lee előbb pártja főtitkára, majd az ellenzék vezére lett, ebben a pozíciójában már kimondottan a szingapúri szuverenitás megteremtésére és a brit uralom felszámolására építette programját. Ellenzékiként ott lehetett az ország függetlenségéről folytatott tárgyalásokon, s miután 1959-ben átvette a hatalmat, Szingapúr autonómiát kapott. Hat évvel később mindenféle erőszak nélkül, békességben leváltak Malajziáról is – ezzel megnyitva az utat egy egyedülálló sikertörténetnek.

Szingapúr katonai semlegességet hirdetett, és megkezdte saját (tartalékos) haderejének felépítését, közben pedig a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) motorjává vált. Lee meggyőződése volt, hogy a maláj és kínai kultúrák metszéspontjában fekvő új ország képes létrehozni saját hagyományait, aminek alapja egy olyan multikulturalizmus, amely nem elfedi vagy felülírja, hanem büszkén felvállalja az etnikai és vallási többféleséget. 1961-ben meghirdette az iparosítást, a külföldi befektetőknek szóló adókedvezményeket és a magasan képzett munkaerő-állomány eléréséhez szükséges oktatási reformot, s e törekvések felügyeletére létrehozta a nagy hatalmú Gazdaságfejlesztési Tanácsot. Különös figyelmet fordított a tőke és a földterületek eloszlásának ellenőrzésére, és egy saját, félelmetes jogkörökkel felruházott nyomozószerven keresztül üldözte a rendszerén belüli korrupciót. A bűnözést a világon az egyik legalacsonyabb szintre szorította – „Disneyland halálbüntetéssel”, jellemezte az országot a Wired magazin –, s figyelt a turizmusra is, jól fizető álláshelyek ezreit hozva létre a vendég­látóiparban. Érdekes, hogy Lee már közel fél évszázada nyíltan és egyértelműen fogalmazott a tömegessé váló felsőoktatás és a demográfiai hanyatlás összefüggéseiről. Sokat támadott mondataival arra biztatta a fér­fiakat, hogy lehetőség szerint magasan képzett nőket vegyenek feleségül, hogy legyenek pozitív hatással a diplomás nők körében egyre inkább visszaeső gyermekvállalási kedvre.

Lee Kuan Yew egy saját államiság nélküli, szegény és fejletlen közösségből alig fél évszázad alatt a világ egyik legfontosabb gazdasági csomópontját hozta létre. Szingapúr úgy lett sikersztori, hogy területe és lakossága kicsiny, földrajzi pozíciója szélsőségesen ki van téve a geopolitika viharainak, természeti erőforrásai pedig egyáltalán nincsenek. 

Amikor Gulyás Balázs, a Szingapúrban professzori székkel rendelkező kiváló agykutató vendégeként nemrég a város­államba látogattam, furcsa érzés fogott el. Olyan volt, mintha az 1990-es évek elejének Amerikájában járnék: jólét, derű és ambíció, mérges devianciák nélkül. Házigazdám szerint Szingapúr valósította meg a konfuciánus álmot: amíg Kína a nyugatról importált gyilkos ideológia, a kommunizmus csapdájában vergődött, Lee és emberei e kicsiny szigeten felépítették a külső és belső egyensúly mintaországát. Van mit tanulnunk tőle.

Lee Kuan Yew – The Man and His Ideas. Times Editions, 1998

A szerző a Brain Bar jövőfesztivál alapítója

Nyitókép: Pixabay