Nyomor és halál, sötétség és döbbenet – 80 éve szabadították föl a pesti gettót

Nyolcvan éve, 1945. január 17-18-án a szovjet Vörös Hadsereg fölszabadította a pesti gettót. A fővárosi magyar zsidóság tragédiájáról és szabadulásáról a zsidó származású Veszprémy László Bernát történésszel, a téma szakavatott kutatójával, az MCC Corvinák folyóiratának főszerkesztőjével beszélgettünk, akinek 2023-ban jelent meg monográfiája részben a nagygettó történetéről Tanácstalanság címmel.

*

Budapesten hozták létre az egyik legnagyobb gettót a második világháborúban, de a nagy gettók közül ez állt fenn a legrövidebb ideig. Miért?

Magyarországon élt 1944. március 19-ére, vagyis a német megszállás napjára a legnagyobb európai, többé-kevésbé érintetlenül hagyott zsidó közösség. 

Hazánkban az 1941-es népszámlálás szerint 725 ezer izraelita hitű ember volt, ehhez jöttek még az 1941-es harmadik zsidótörvény szerint zsidónak tekintett keresztények, akikkel a zsidók száma 785 555 főre nőtt. A fővárosi zsidó lakosság száma kb. 200-220 ezer fő volt.

A kollaboráns és népirtó Sztójay-kormány alapvetően nem gettósításban gondolkodott a főváros esetében, ők deportálni akarták a budapesti zsidókat, ezt csak az akadályozta meg, hogy Horthy Miklós 1944. július 7-én leállította a deportálásokat, ez volt az elhíresült Koszorús-akció. Július 7. és az október 15-i nyilas puccs között többé-kevésbé békén hagyták a fővárosi zsidókat. 

megindultak a gyalogmenetben való deportálások, a kivégzések a Duna partján és máshol is, és persze a gettósítás.

Hogyan állították fel a nagygettót? Mit mondanak a számok?

A Szálasi-kormány november 18-án közölte a zsidó tanáccsal, hogy gettósítani fogják a főváros zsidóságát, noha a folyamat zsidók csoportjainak rendőri kíséret melletti átköltöztetésével már néhány nappal korábban megkezdődött. Az úgynevezett nagygettó lényegében a Károly körút, a Király utca, a Nagyatádi Szabó utca – ma Kertész utca – és a Dohány utca közti terület volt: ide tartozott 288 épület és három telek, ebből 243 épület volt lakható, benne 4593 lakással, vagyis 7726 szobával. A gettóban 1715 vécé és 1625 fürdőszoba volt, 

Folyamatosan hozták be az újabb és újabb zsidó csoportokat a gettóba, egy január 2-i létszámjelentés szerint 52688 fő élt a gettóban – ebből 5730 gyerek –, míg egy január 8-i kimutatás szerint már 62949 fő – azaz hat nap alatt több mint tízezer zsidó költözött a gettóba. Az ostrom végére átlagosan 14 fő lakott egy szobában,

A budapesti nagygettó hivatalosan 1944. november 29-e és 1945. január 17-e között állt fenn, vagyis 49 napig, napra pontosan hét hétig. Ezen kívül a Szent István park és a Pozsonyi út környékén található épületekben hozták létre az úgynevezett „nemzetközi gettót”, amelynek házait „védett házaknak” nevezték. Ide 1944 novemberétől költöztették be azokat a zsidókat – mintegy 30–35 000 főt –, akik semleges államok – például Svédország, Svájc, Vatikán – követségei által kiállított védlevelekkel vagy védőútlevelekkel rendelkeztek. A külföldi iratokat persze a nyilas banditák sokszor figyelmen kívül hagyták, az atrocitások mindennaposak voltak.

Milyen lehetőségek maradtak a zsidók megóvására?

A zsidó tanács borzasztó körülmények között próbált valamifajta rendet teremteni a káoszban. A nagygettót tíz körzetre osztották, ezek élére körzeti elöljáró került, akinek két helyettese volt. Feladatuk az élelmezésről, tűzvédelemről, takarításról, óvóhelyekről való gondoskodás volt. Ezen felül minden épületnek volt házparancsnoka. Az erőszakoskodások és gyilkosságok elhárítására ezen felül zsidó rendőrséget – hivatalosan „Gettó Rendőr Főparancsnokságot” – hoztak létre.

 időben valamikor a nagygettó létrehozása környékén. Majdnem ezer fős volt a gettórendőrség, volt számozott karszalagjuk, de a sárga csillagot is viselniük kellett. Bár kaptak valamifajta védősisakot és gumibotot, többükkel bombatámadás vagy éppen német katonák végeztek.

A gettórendőrök ugyan valamivel több ételt kaptak, de a munkájuk igen veszélyes volt, ők mentették az embereket bombázások alatt és után, ők temették a halottakat is a rögtönzött tömegsírokba. 

 az elhullott állatok körül tobzódó tömeget oszlatták, fel nem robbant robbanóanyagot szedtek össze, takarítottak.

Milyenek voltak az életkörülmények a gettóban?

A zsidó tanács a legkreatívabb módon próbált meg élelmet és fűtőanyagot szerezni, de sajnos semmi sem lehetett elég. Ezen felül a vízhiány olyan nagy volt, hogy december közepén – két héttel a gettó hivatalos felállítása után – felmerült a Klauzál téri légoltalmi kút megtöltése, erre azonban a hónap végéig biztosan nem került sor. Január elején egy zsidótanács-körlevél szerint 

 ezért csak WC öblítésére lehetett használni azokat, inni vagy mosdani nem.

 a kádakat is ivóvíz tárolására használták. Gyerekek is voltak a gettóban, a zsidó tanács szerzett nekik pelenkákat, gyermekruhákat és tejet, de sajnos rengetegen meghaltak. Ráadásul több gyermekotthont magukra hagytak az ostrom napjaiban lelkiismeretlen gondozóik.

A gettósítás és az ostrom közepette a zsidó kórházak a legkevésbé sem szüntették be tevékenységüket. Egy kimutatás szerint 1945. január elején összesen 5829 főt láttak el a zsidó tanács különböző kórházaiban. A kórházak ekkorra már figyelmen kívül hagyták a zsidó tanács beutalóit, a betegeket ad hoc alapon vették fel: január elejére 

Kiemelném, hogy a gettóban még a legsötétebb és legnyomorúságosabb januári napokban is időt és energiát szakítottak a szent dolgok megóvására. Amikor egy bizonyos Bandu Péter elvesztett költözés közben egy tóratekercset, a gettórendőrség nyomozóit ráállították az ügyre, 500 pengő jutalmat kínálva az előteremtőnek. A zsidó istentiszteleteket sokan látogatták, az óvóhelyeken rögtönzött templomokat rendeztek be, és még olyan, korábban katolizált zsidó is akadt, aki ezekben a szörnyű napokban visszatért ősei hitére.

Ismerünk „ismeretlen hősöket”, akik zsidómentéssel tűntek ki a gettóban?

Akad pár ilyen. Galántai Géza keresztény rendőrőrmester ellen azért indult a nyilasok részéről fegyelmi eljárás, mert november 27-én a Kazinczy és a Dob utca sarkán megvédett egy idős zsidó nőt, akit a zsidók összeköltöztetésekor kísért. A fáradtságtól lerogyó zsidó asszony csomagjait a tömeg megrohanta, s mikor Galántai felszólította őket a szétszéledésre, egy honvéd megkísérte megragadni a rendőr fegyverét. Az ezt követő dulakodásban Galántai lelőtte a honvédot, aki a kórházban meghalt. Érdekes módon 

Berend Béla cionista főrabbi pedig a zsidó tanács tagjaként hajkurászta a lövöldöző nyilasokat, utasította a gettórendőröket a segítségre, és követelte az atrocitások beszüntetéséét a nyilas párttól. Utóbbi célból még egy dörgedelmes levelet is képes volt írni nekik. Ezt a kommunisták később nem értékelték, népbíróság elé állították és meghurcolták, azzal a hamis váddal, hogy a Gestapo kémje volt.

Igaz, hogy egy német páncéloshadosztály-parancsnok akadályozta meg a tömegmészárlást, amit nácik és a nyilasok terveztek a gettóban a felszabadulás előtt két nappal? 

Ezt a narratívát 

 Annyi igaz, hogy Szalai Pál, a nyilasok rendőrségi összekötője 1945 és 1951 között több vallomásában is állította, hogy ő mentette meg a gettót. Állítása szerint az ostrom során elhunyt német vezérőrnagynak, Gerhard Schmidhubernek szólt arról, hogy a nyilasok a gettó lakóinak lemészárlását tervezik, a német tiszt pedig letartóztatott valakit, akihez állítólag a pogromterv volt köthető. Szalai azt állította, hogy ő maga a zsidó tanácstól értesült a tervről. Egy tanácstag meg tudta erősíteni, hogy ő valóban mondott ilyet Szalainak, és több forrás is utal rá, hogy terjengtek pletykák a gettó tervezett lemészárlásáról.

Vagyis?

Még ha igazat mondott is Szalai, akkor is elmondható, hogy 

s miközben folyamatosan történtek atrocitások a gettóban, mindössze annyit tett, hogy egy német tisztet lefegyverzett. Különösen perverz dolognak tartom, hogy egyesek a megszálló, népirtó német hadsereget mutatnák be a zsidóság megmentőiként. Egyébként a fentiekről szóló viták olyan értelemben zsákutcát jelentenek, hogy végül 

Nyitókép: Dob utca a Kazinczy utca felé nézve, a kép jobb szélén a 38. számú ház, 1945. (forrás: Fortepan)