A klasszikus felnövéstörténetet is magában foglaló családi mozi forgatókönyvíró-rendezője, Lakos Nóra régóta szívügyének tekinti a műfajt, nem függetlenül azoktól a gyerekkorában látott hazai mozgóképektől, mint például a Macskafogó vagy az Égigérő fű, amikről a mai napig kedves emlékeket őriz.
„Nagyon fontosnak tartom a gyerekeknek, fiataloknak, családoknak szóló minőségi filmek újbóli megjelenését itthon, hiszen ezzel lehet megalapozni a jelen és a jövő értő filmnézőit, valamint olyan kulturális értékeket letenni, amelyek mindenki számára közös nevezők lehetnek” – szögezi le Lakos Nóra, aki e gondolat jegyében tavaly életre hívta a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált is.
Az ihletadó holland kötetről azt meséli, hogy egy könyvesbolti kávézás során talált rá, még aznap egy szuszra elolvasta, és miközben rengeteget nevetett rajta, időnként meg is könnyezte.
„Rögtön éreztem, ebből kell készítenem a következő nagyjátékfilmemet, mert igazán alkalmas a fiatal közönség megszólítására. Benne van minden, ami egy kiskamasz életét meghatározza:
új barátok, első szerelem, testvérharc, identitáskeresés, veszteségfeldolgozás.