Németek, akik Magyarországot választották

Fotó: Shutterstock

Aki meg szeretné érteni a mai európai idősek népesség­vándorlásának a mozgatórugóit, annak már aligha elegendő a neoklasszikus közgazdaságtan makro- és mikroelmélete, amely az országok közötti bérkülönbségekre és azokból következően az egyéni nyereség maximalizálására vezeti vissza a régiók közötti vándorlást.

A vándorláskutatás új közgazdaságtana szerint háztartások és családok hozzák meg a lakhelyváltoztatási döntést, s már nem kizárólag a lehető legnagyobb jövedelem megszerzése, hanem részben kockázatcsökkentés, vagyis a biztos megélhetés, biztonságos környezet céljából is. Az utóbbi évtizedekben elkezdődött egy kifejezetten a nyugdíjaskorral beköszöntő életmódvándorlásra irányuló kutatás. A szóban forgó idősek áttelepülési döntésének hátterében nem elsősorban anyagi kényszerek, hanem egy még ki nem próbált életstílus, fogyasztási szokások vagy akár a szabadidő intenzív megélésének a vágya húzódik meg. Az életmódvándorok olyan vagyoni háttérrel rendelkeznek, hogy igényeiknek megfelelő, vonzó természeti és épített környezetben telepedhetnek le.

A Területi Statisztika című folyóirat szeptemberi számában Koós Bálint és Gábriel Dóra, a Hun-Ren Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete kutatói, valamint Tátrai Patrik, a Hun-Ren Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézet munkatársa a Magyarországra irányuló időskori vándorlás területi jellemzőit, különös tekintettel a németek által előnyben részesített lakóhelyeket vette górcső alá.

Hazánk célország lett – szögezi le Tátrai Patrik –, mégpedig olyan célország, ahova egyszerre érkeznek keletről és nyugatról eltérő motivációjú és társadalmi hátterű emberek. Ez egyedivé teszi Magyarország esetét. Az időskorúak nemzetközi vándorlása dinamikusan nő és diverzifikálódik mind a népesség nagyságát, mind társadalmi hátterét, mind földrajzi célterületeit illetően. A kérdéssel tehát egyre inkább érdemes foglalkozni.

Magyarországra hagyományosan az etnikai vándorlás volt jellemző, a rendszerváltozást követő évtizedekben a szomszédos országok magyarjai érkeztek, köztük hatvan év felettiek is. Az utóbbi két évtized népszámlálási adatai alapján azonban a helyzet változóban van: az országban huzamosabb időt töltő, vélhetően le is telepedő idősek körében tendenciaszerűen emelkedik a nem magyar bevándorlók száma, aránya, különösen a Németországból, Belgiumból, Hollandiából és Svájcból érkezőknek köszönhetően. A legnépesebb csoportot alkotó németországiak esetében erőteljes a területi koncentráció elsősorban Somogy, másodsorban pedig Zala vármegyében.

A német nyugdíjasok ilyen súlyú megjelenése a Dunán­túlon önmagában is jelzésértékű – hangsúlyozza Tátrai Patrik. A Balaton neve nyilván ismerősen cseng az ebben az évtizedben nyugdíjaskorba lépő németek számára. Az ő fiatal korukban, a kettészakított Németország idejében ugyanis a magyar tenger partjánál tudtak többé-kevésbé zavartalanul találkozni egymással a keleti és a nyugati országfélből érkező turisták. Egy demográfiai-statisztikai jellegű kutatás azonban nyilván nem ehhez hasonló nosztalgikus adatokra épít, sokkal inkább a letelepedés mint társadalmi folyamat jellemzőit vizsgálja.

A 2022-es népszámlálás adatai alapján az ezredfordulót követő két évtizedben dinamikusan emelkedett a Magyar­országon összeírt külföldi állampolgárok száma. A 2001-ben mért 93 ezerről közel 218 ezer főre nőtt az itt életvitel-szerűen tartózkodó külföldi állampolgárok létszáma. Ezen belül a hatvan év feletti külföldi állampolgárok száma csaknem megnégyszereződött. A hazai idős népességen belül immár a másfél százalékot közelíti a külföldiek részaránya. Közülük a legtöbben Budapesten élnek, ami nem meglepő. 

Az már sokkal inkább az, hogy a főváros után a legkisebb lélekszámú falvakban lakik a legtöbb német nyugdíjas. A Balaton környékén, Somogy vármegye északi, illetve Zala vármegye keleti részén mindez különösen jellemző, ott a német lakosság egyes, döntően kis népességszámú településeken az idős lakosság jelentős hányadát teszi ki. Vajon miért jelentek meg az utóbbi években ilyen szembetűnő számban és arányban a német szépkorúak olyan településeken is, amelyek viszonylag távol esnek a Balatontól, nem tartoznak már bele a szűken vett turisztikai célterületbe, ráadásul infrastrukturálisan sincsenek különösen jó helyzetben?

Ezzel kapcsolatban két, egymást nem feltétlenül kizáró hipotézis fogalmazható meg. Az egyik szerint a folyamat hátterében a földrajzi szétterülés húzódik meg. A hagyományos turisztikai célterületek, azaz a közvetlen Balaton-parti települések a korábban érkezett életmódvándorok megjelenése nyomán olyan telítetté, drágává váltak, hogy a későbbiekben érkező idős külföldiek a szomszédos területeken kerestek maguknak tartózkodási helyet. A másik felvetés az, hogy a kereslet alakult át azáltal, hogy az idősek nemzetközi vándorlásába mind újabb társadalmi csoportok kapcsolódnak be. Az utóbbi időben Magyarországra érkező, vélhetően a korábbinál kevésbé tehetős rétegek egy részének pedig a Balatontól távolabbi, hátrányosabb helyzetű, elöregedő társadalmú települések nyomott árú ingatlanpiaca képes vonzó lehetőségeket nyújtani.

A hazánkban letelepedő németek minitársadalma tehát rétegzetté, összetetté válik, ami további folyamatos és izgalmas kutatási témákat kínálhat a hazai demográfusoknak.