Magyarországra hagyományosan az etnikai vándorlás volt jellemző, a rendszerváltozást követő évtizedekben a szomszédos országok magyarjai érkeztek, köztük hatvan év felettiek is. Az utóbbi két évtized népszámlálási adatai alapján azonban a helyzet változóban van: az országban huzamosabb időt töltő, vélhetően le is telepedő idősek körében tendenciaszerűen emelkedik a nem magyar bevándorlók száma, aránya, különösen a Németországból, Belgiumból, Hollandiából és Svájcból érkezőknek köszönhetően. A legnépesebb csoportot alkotó németországiak esetében erőteljes a területi koncentráció elsősorban Somogy, másodsorban pedig Zala vármegyében.
A német nyugdíjasok ilyen súlyú megjelenése a Dunántúlon önmagában is jelzésértékű – hangsúlyozza Tátrai Patrik. A Balaton neve nyilván ismerősen cseng az ebben az évtizedben nyugdíjaskorba lépő németek számára. Az ő fiatal korukban, a kettészakított Németország idejében ugyanis a magyar tenger partjánál tudtak többé-kevésbé zavartalanul találkozni egymással a keleti és a nyugati országfélből érkező turisták. Egy demográfiai-statisztikai jellegű kutatás azonban nyilván nem ehhez hasonló nosztalgikus adatokra épít, sokkal inkább a letelepedés mint társadalmi folyamat jellemzőit vizsgálja.
A 2022-es népszámlálás adatai alapján az ezredfordulót követő két évtizedben dinamikusan emelkedett a Magyarországon összeírt külföldi állampolgárok száma. A 2001-ben mért 93 ezerről közel 218 ezer főre nőtt az itt életvitel-szerűen tartózkodó külföldi állampolgárok létszáma. Ezen belül a hatvan év feletti külföldi állampolgárok száma csaknem megnégyszereződött. A hazai idős népességen belül immár a másfél százalékot közelíti a külföldiek részaránya. Közülük a legtöbben Budapesten élnek, ami nem meglepő.
Az már sokkal inkább az, hogy a főváros után a legkisebb lélekszámú falvakban lakik a legtöbb német nyugdíjas. A Balaton környékén, Somogy vármegye északi, illetve Zala vármegye keleti részén mindez különösen jellemző, ott a német lakosság egyes, döntően kis népességszámú településeken az idős lakosság jelentős hányadát teszi ki. Vajon miért jelentek meg az utóbbi években ilyen szembetűnő számban és arányban a német szépkorúak olyan településeken is, amelyek viszonylag távol esnek a Balatontól, nem tartoznak már bele a szűken vett turisztikai célterületbe, ráadásul infrastrukturálisan sincsenek különösen jó helyzetben?
Ezzel kapcsolatban két, egymást nem feltétlenül kizáró hipotézis fogalmazható meg. Az egyik szerint a folyamat hátterében a földrajzi szétterülés húzódik meg. A hagyományos turisztikai célterületek, azaz a közvetlen Balaton-parti települések a korábban érkezett életmódvándorok megjelenése nyomán olyan telítetté, drágává váltak, hogy a későbbiekben érkező idős külföldiek a szomszédos területeken kerestek maguknak tartózkodási helyet. A másik felvetés az, hogy a kereslet alakult át azáltal, hogy az idősek nemzetközi vándorlásába mind újabb társadalmi csoportok kapcsolódnak be. Az utóbbi időben Magyarországra érkező, vélhetően a korábbinál kevésbé tehetős rétegek egy részének pedig a Balatontól távolabbi, hátrányosabb helyzetű, elöregedő társadalmú települések nyomott árú ingatlanpiaca képes vonzó lehetőségeket nyújtani.