Nyitókép: Shutterstock
Milyen furcsa az ember! Veszekszik az élőkkel, és virágot visz a halottaknak. Évekig nem beszél egy emberrel, de amikor meghal, tiszteletét teszi.
Nincs ideje az élő embert meglátogatni, de egy virrasztáson egész nap ott marad. Nem hívja, nem öleli, nem törődik az élőkkel, de kétségbeesik a halottak miatt. Úgy tűnik, mintha a legértékesebb dolog a halál lenne – és nem az élet.
Ősz van. Lehullanak a lombok, kopárak maradnak az ágak. A halottak napja is elmúlt. Emlékeztünk, virágot vittünk a sírokra, gyertyát gyújtottunk. Imádkoztunk. Föl kell tennünk magunknak a kérdést ezekben a napokban: vajon hozzátartozóinkat látogattuk-e olyan szorgalmasan, mint ahogyan most a sírjukat? Vajon törődtünk-e velük életükben úgy, ahogyan kellett?