Karikó Katalin, Szenes Hanna, 1956-os Time-címlap, Szaffi, Macskafogó – A művészet vonuljon ki az utcákra!

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton

Mi az apropója, hogy két hatalmas falfestmény készült Törökországban?
Magyarország Törökországgal együttműködve 2024-ben magyar–török kulturális évadot hirdetett a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének századik évfordulója alkalmából. A programok között a koncertektől a kiállításokig számtalan kulturális projekt szerepel. A Színes Város Csoport két falfestést pályázott és nyert meg: az egyik Isztambulban zajlott, a másik pedig a Kocaeli tartománybeli İzmitben. A két festmény teljesen más koncepció mentén készült. Az isztambuli – Egyed Gábor munkája – a Boszporuszon átívelő híd lábánál található tűzfalra került. Ez egy Jankovics Marcell-tematikára épülő, csodaszarvast ábrázoló kép, amely megpróbálja megfogni a két nép közötti hasonlóságokat. Nagyjából két héten át tartott a munka, és nagyon jó volt megtapasztalni, hogy a törökök mennyire szeretik a magyarokat. Sosem találkoztam még olyan országgal, ahol ha meghallják, hogy Magyarország – ahogy ők nevezik, Macaristan –, egyből mindenki elmosolyodik. Ezúton is szeretném kiemelni, hogy ez a projekt nem valósulhatott volna meg a Magyar Kulturális Központ Isztambul nélkül, amely a fal megszerzésétől a helyi partneri viszonyok kialakításáig mindenben a segítségünkre volt. A háromszázezer fős İzmitről pedig azt érdemes tudni, hogy Törökország egyik leggazdagabb városa, itt zajlik az ipari termelés egy jó része. Ezért ide egy olyan falfestmény került a Thököly Imre Emlékházra néző tűzfalra, amely híres magyar találmányokat és fejlesztéseket mutat be a golyóstolltól a Ford T modellen át a kénsavig. Ez Váczy Enikő munkája.

Mi adta a löketet annak idején, hogy elindítsák a Színes Várost?
A Színes Város Csoport tizenöt éve létezik, az alapgondolat Victor Vasarely Színes város című könyvére épül, amelynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcákra, közterekre, ne csak a galériákban találkozzunk az alkotásokkal. A mozgatórugó az volt, hogy jó lenne tenni azért a városért, amelyben élünk, és inspirált minket, hogy megváltoztathatjuk a környezetet. Együttműködésbe kezdtünk nagyvállalatokkal, önkormányzatokkal és művészekkel. Egyfajta hídszerepet szerettünk volna betölteni, katalizátorként akartunk működni a szereplők között. A kezdeti lelkesedés rengeteg ötletet hozott magával, de az évek során a tűzfalfestés letisztultabb tevékenységgé vált. Eleinte Vasarely ihlette falfestményeket valósítottunk meg, később aztán egyre több művészt vontunk be, akik elkezdtek egyedi látásmódot is belecsempészni a projektekbe.

Hogyan választanak témát és helyszínt?
Azért nem tudok erre általánosságban válaszolni, mert minden projekt különbözik ilyen szempontból. A nemrég átadott Szenes Hanna-tűzfalfestmény ötlete például három évvel ezelőtt merült fel. Az volt a szándék, hogy próbáljunk meg Szenes Hanna karakteréhez egy olyan alkotást varázsolni, amely méltó hozzá. A három év alatt sokat változott a terv: számtalan helyszínötlet és szponzor merült fel, de a járvány és a gazdasági leállás közbeszólt. Végül a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány karolta fel a holokauszt nyolcvanadik évfordulója apropóján, és Thamó Emese illusztrációja alapján készült a falfestmény. Egy másik közelmúltbeli alkotásnak, Karikó Katalin és Krausz Ferenc párosának az aktualitását egyértelműen a Nobel-díj elnyerése adta. Első körben Karikó Katalin került fel a Krisztina körút 30. tűzfalára, de ott csak egy évig maradhatott. Amikor átfestettük, szerettünk volna olyan helyszínt találni neki, ahol hosszabb ideig fent lehet. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány segítségével és támogatásával találtuk meg a mostani helyét, aztán időközben Krausz Ferenc is megkapta a Nobel-díjat, ezért változtattunk a koncepción, így a kreatív tartalom már arra irányult, hogy mindketten legyenek fent a tűzfalon. Szerettünk volna egy olyan VII. kerületi falat találni, amit sok turista lát, hiszen ez azért üzenet is a külföldieknek. Végül arra a tűzfalra kerültek, ahová korábban már megfestettük az 1956-os Time-címlapot. Adta is magát: ha már egy, a nemzet számára kiemelten fontos és értékes projekt készült közel tíz éve ott, akkor most is valami hasonlót tervezzünk oda.

Nem rossz érzés átfesteni ezeket az alkotásokat? 
Az, hogy ezek a falak mindig megújulnak, nem rossz érzés. Az már sokkal inkább, amikor beépítik. Éppen a múltkor számolgattam, hogy hat vagy hét olyan festett tűzfal van, amit azóta beépítettek. Amikor elmegyek az egykori helyeiken, és mondjuk társasház magasodik már ott, az azért szomorú. De ez valahol a természet és az élet rendje, nem tudunk az örökkévalóságnak dolgozni.

Többnyire megkeresésre dolgoznak, vagy önök állnak elő ötletekkel?
Van, hogy felkérnek minket, van, hogy pályázunk valamire, van, hogy mi találunk ki egy projektet, és olyan is van, hogy valamilyen versenyben kérnek fel minket egy munkára.

Tulajdonképpen mi a cél ezekkel a festményekkel?
Többféle cél van. Ha jókedvre derítünk valakit, az már önmagában eredmény, de azért sokszor van benne edukációs cél is – mint például a Szenes Hanna-kép esetében. Mivel elég sok alkalmazott munkát végzünk, igyekszünk ezektől elkülöníteni a kifejezett művészeti munkákat. Művészeti munkából jóval kevesebb van, alkalmazott munkákból sokkal több. De a legfontosabb cél talán az, hogy minden esetben jót csináljunk.

Szokták önöket graffitiseknek titulálni?
Amikor valaki azt mondja, hogy graffitizünk, mindig vissza szoktam utasítani, mert azonkívül, hogy egy tőről fakad, és mindegyiket falra festik, nem látok hasonlóságot. Ez inkább mural art vagy urban art, ami minden esetben engedélyeztetett körülmények között zajlik. Sok eljáráson keresztül kell eljutnunk odáig, hogy egy-egy falra egyáltalán felkerülhessen egy látványterv. Elég sok szereplő vesz részt benne. Én például street artnak sem szoktam nevezni, amit művelünk, mert ha jól tudom, abban a műfajban 
valamilyen szintű társadalmi üzenet vagy társadalom­kritika is jelen szokott lenni. Mi társadalom­kritikai projektet azért elég keveset valósítottunk meg az évek során. Nem ez jellemző ránk.

Számon tartják a megfestett felületek mennyiségét?
Száz felett van a projektjeink száma, közelítünk a 70 ezer négyzetméterhez. A legnagyobb felület, amit festettünk, Biatorbágyon egy logisztikai park homlokzata volt, és még ma is látható. 4880 négyzetméteren dolgoztunk. Úgy tudom, ez Közép-Európa második legnagyobb falfestménye.

Kik dolgozhatnak a csapatban? Milyen szaktudás kell hozzá?
Jellemzően képzett művészekkel dolgozunk, ami azt jelenti, hogy a tagjaink elvégezték az MKE-t vagy a Momét. Fele-fele arányban vannak azok, akik egészen kicsi koruktól vagy tinédzserkoruktól graffitiztek, és utána kezdtek el rajzolni vagy tervezőgrafikával foglalkozni. Vegyes a társaság, olyanok is vannak a csapatban, akik ipari alpinistaként dolgoznak, és mellette kezdtek rajzokkal foglalkozni. Hogy miként lehet bekerülni, arra nem tudok biztató választ adni, mert nagyon nehéz. Nem azt mondom, hogy lehetetlen, de azért stabil, tizenöt-húsz fős csapattal dolgozunk. Sok mindennek meg kell felelni nálunk: nagy felületekben gondolkodni, állványon, magasban dolgozni, ott lenni időben, bírni a csapatmunkát, mert ugye szinte minden esetben csapatban kell dolgozni a tervezéstől a megvalósításig.

Hogyan zajlik ez a gyakorlatban?
Többféle technika létezik, mi általában a felkockázást szoktuk használni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy felosztjuk a felületet egyszer egy méteres négyzetekre, és megszámozzuk őket, aztán egységenként felvázoljuk a falra, utána töltjük ki színekkel. A színeket is egy terv alapján osztjuk be.

Mennyire gyakoriak a külföldi felkérések, mint például a mostani török projektek?
Dolgoztunk már Berlinben, Londonban és Moszkvában is, de kilencven százalékban hazai felkéréseink vannak.

Van olyan felület, amire nagyon vágynak, de még nem valósult meg?
Babonás vagyok, de elmondom: régi álmom, hogy az óbudai Főtáv-kéményre fessünk. Nagyon nagy felület, mindenhonnan látható. Jó lenne valami visszafogott, nem túl harsány kreatívot alkotni rá. Mivel óriási felületről van szó, először is kellene egy szponzor, a szponzorok pedig általában szeretik a tartalmat is meghatározni. Aztán van egy engedélyezési hatóság, amely szintén szeretné be­folyásolni a tartalmat. A kettő között kell nekünk egyfajta konszenzust kialakítani.

Nagyjából mennyibe kerül egy-egy ilyen munka?
Projektfüggő, de többmilliós tételekről beszélünk. Ebben benne van az állványzat, a felszerelések, az eszközök és a festékek, illetve a csapat tagjainak a munkadíja.

Amikor társasházakra festenek, érkezik kritika? Vannak, akik nem nézik jó szemmel?
Szerintem Magyarországon a közös képviselőkön kívül én veszek részt a legtöbb lakógyűlésen. (Nevet) Azért járok el, hogy megszerezzek falakat. Természetesen mindig akad valaki, akinek valami nem tetszik. De már erre is kitaláltuk a megoldást: a falfelület használatáért cserébe indokolt esetben szigetelést és felújítást kap a ház. Ezzel általában kiegyeznek. Ez egy régóta létező működési modell nálunk, ami mindenkinek jó.

Mik a közeljövő tervei?
Mozgalmas és húzós időszakon vagyunk túl, de természetesen a jövő évre is vannak már projekt­ötletek. A következő hónapok azonban a pihenésről szólnak, hiszen a hideg idővel jön a szezon vége, az intenzív munka tavaszig parkolópályára kerül. Ilyenkor egészen addig állunk, amíg nem jön a jó idő. Ekkor zajlik a projektek előkészítése. Az biztos, hogy a pihenés és a feltöltődés most mindenkinek jót fog tenni.

***

„Nagyon örültem amikor megkeresett Flór Peti, hogy újra van lehetőség portrét rajzolni nagyban, mert ha valami, akkor ez álommeló egy illusztrátornak. Azért szeretem ezt a fajta kihívást, mert ekkora méretben az apróbb részletek is jól látszanak, így az arc minden pontját alaposan ki kell dolgozni. A tervezés első lépéseként egy jól megrajzolható képet kerestünk, ahol a fények-árnyékok és az apró mimikai dolgok is jól látszanak és jól megrajzolhatók. Miután közösen megtaláltuk a fotókat, megbeszéltük, hogy milyen stílusban nézzen ki az illusztráció. Mindkét szereplőnél arra törekedtünk, hogy minél jobban visszaadjuk az arcvonásokat, illetve tekintetet, de próbáltuk ezt valamivel elvontabb vonalvezetéssel megfűszerezni. Szeretek plusz-grafikaielemeket tenni az illusztrációkba, keresővonalakat, textúrákat, amiktől mozgalmasabb érzést kelt a rajz. Egy ilyen illusztráció elkészítésekor készül több színverzió, más-más elrendezésben is, hogy kiderüljön, mi néz ki a legjobban. A szöveghez karakteres, messziről is jól olvasható betűt választottunk, amely nem töri meg az összképet. A munkafolyamatban kihívást jelentett, hogy több falra is rápróbáltuk a rajzot, így többször át kellett tervezni a kompozíciót, míg meglett a végleges helye.”

(Csuth Péter, a Karikó Katalint és Krausz Ferencet ábrázoló tűzfalfestmény tervezője)

***

„A holokauszt nyolcvanadik évfordulója alkalmából Szenes Hannáról készített tűzfalfestmény a Frankel Leó út 78. szám alatti társasház 130 négyzetméteres falára került, szemben azzal a zsinagógával, ahová Hanna a családjával járt. A festményen a Boldog a gyufa című vers önleíróként is értelmezhető sorai vezetik végig a néző tekintetét a kép tetejétől az aljáig, a magasztos céloktól kezdve az ejtőernyős és költői életút bemutatásán át a fogság és kivégzés tragédiájáig. Hanna arca, amely egyszerre tükröz elszántságot, büszkeséget és fájdalmat, végül ismét az ég felé irányítja a néző tekintetét, útmutatást adva és reményt sugallva. A tervezés során barna tust és papírt ragadtam, mert úgy éreztem, hogy spontán módon, kézzel festve tudom legjobban kifejezni azokat a heves érzelmeket, amelyek a téma kapcsán törtek fel bennem. Emellett a szépiahatást ideálisnak tartottam a múlt megidézéséhez, a kézírás pedig Hanna kézzel feljegyzett verseire utal. A festett illusztrációkat digitálisan szerkesztettem, majd az így elkészült tervet egy festőcsapat valósította meg alpintechnikával. Nagy megtiszteltetés volt, hogy meghívtak a festmény avatóünnepségére. Meghatódva láttam, hogy sokaknak mennyit jelent ez az alkotás, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Ez azért is különösen nagy öröm, mert ez az első általam tervezett tűzfalfestmény.”

(Thamó Emese, a Szenes Hanna-tűzfalfestmény tervezője)

***

„Isztambulban egy kulturális központ falát díszíti a Színes Város Csoport legfrissebb alkotása, mely a Csillagösvény címet kapta. A murál tematikája a magyar mozgókép, ezen belül is az animáció, melyet Jankovics Marcell emblematikus világával idéztünk meg. A murál a csodaszarvas legendáját ábrázolja, amely kiemelt mondakör mind a magyar, mind a török mondavilágban. Az ősmagyar törzsek vándorlásaik során számos más törzzsel találkoztak, így gazdagítva egymás kultúráját. A csodaszarvas maga a vándorlás mitológiája. Ez a kulturális kapcsolat a török–magyar összefonódás egyik ős­szimbóluma. Az ősi török törzsek egyikét dokuz boynuzlu, azaz kilenc szarvas néven is említik. A murál az ősi népek tengeri birodalmát és az égboltot ábrázolja, a szarvas ágas-bogas agancsa pedig a török népek rokonságára utal. A víz mint az élet jelképe jelenik meg a festményen, a Duna és a Boszporusz kapcsolatát idézi meg: mindkettő a Fekete-tengerhez kapcsolódik, ennek a partján áll a totemállat. A megjelenő ornamentikák egyaránt jelen vannak a magyar és a török kultúrában. A falfestmény Isztambul egyik legforgalmasabb, Ázsiát Európával összekötő hídjáról látszik a legjobban, így a két kontinens összekötését is szimbolizálja. Két hétig készült a mű.”

(Egyed Gábor, az isztambuli Csillagösvényen című falfestmény alkotója)

***

„Az izmiti Thököly Imre Emlékházzal szembeni híd oldalára tervezett falfestmény a magyarok találmányait hirdeti és ünnepli. A műben a képzelet megállíthatatlan ereje és a tudomány határtalansága kapcsolódik össze. A kompozíció központi eleme egy képzeletbeli futurisztikus figura, aki egy gyufát tart. A gyufa – melynek tökéletesítője Irinyi János – a tudat fényességét árasztja szét, megvilágítva a többi találmányt: Kandó Kálmán elektromos mozdonyát, a Galamb József nevéhez fűződő Ford T modellt, Bíró László József golyóstollát vagy a Jedlik Ányoshoz köthető szódavizes flakont. Neumann János nagy szerepet játszott a programozás és a digitális számítógép elvi alapjainak lefektetésében. A korabeli hatalmas számítógépekre utaló vizuális elemek szintén megjelennek találmányok között, ahogyan a Szent-Györgyi Alberthez fűződő C-vitamin is. A tervezési folyamat során fontosnak tartottam, hogy az elkészült mű rezonáljon a környezetével is, így kapta vibráló színeit és dinamikus elemeit. Körülbelül harmincféle színt kevertem ki a 140 négyzetméteres falfestményhez, hat nap alatt készítettük el az alkotást Balázs Józseffel ketten. A különleges helyszín és Törökország hangulata még inkább inspirált minket az alkotásban. Hogy néha szünetet is tartsunk a tűző napon való festés közben, a kedves helyiek török teával kínáltak minket, ami bejött, akárcsak a baklava vagy a szultánkenyér. Az olykor eleredő eső sem tudott megállítani minket, hogy a fal avatásának napjára elkészüljünk. Maga a polgármester avatta fel az alkotást. Sok energiát kaptunk a járókelők és a magyar kulturális intézetben dolgozók visszajelzéseiből, ezúton is köszönjük a lehetőséget.”

(Váczy Enikő, az izmiti falfestmény egyik alkotója)