A legszabályosabb gavallér

Cseh Tamás Levél nővéremnek című, 1977-es albuma a Budapesttel és Bereményi Géza 1978-as Legendáriuma, melyben a székesfővárosi közmunkatanács szürreális jelenetben szemlézi a várost, átszőtte az ifjúságomat. Abba az általánosba jártam, ahol Cseh tanított. S máig nem felejtettem, hogyan szereztem tudomást a könyv megjelenéséről. Csekkoltam, hogy tényleg a Magyar Ifjúságban, jobb szélen, kék szín alatt jelent-e meg a cikk, ahogy emlékszem. Jobbra szerkesztették, de a fejléc piros. Illetve lapozni kellett a folytatáshoz, és ott már kék a keret, a szöveg viszont balra került. Mi hát az emlékezés? Ugrás „a történelmi idő és a jelen rétegei között”, ahogy Bereményi nyilatkozta? S ki volt Podmaniczky Frigyes, akinek azt a sok rést és járatot köszönhetjük a házakon és házak között, melyeken életen át járunk?