Szexmisszió, időutazás és egy királynő a Marson – így látták a jövőt a múlt század filmesei

Nyitókép: Jelenetkép az 1984-ben bemutatott Szexmisszió című, színes lengyel sci-fi-vígjátékból. (Fotó: NFI/Budapesti Klasszikus Film Maraton)

A magyar filmek kapcsán legkevesebbet talán a sci-fikről tudunk, akadnak azért gyöngyszemek? 

Nem véletlen, hogy erről a műfajról alig van ismeretünk, mert ha nem is hiányzik teljesen a palettáról, elég gyengén reprezentált az egyébként nagy múltra visszatekintő, több mint százhúsz éves magyar filmtörténetben. Egy-két ilyen típusú rádióműsorra, nagyjátékfilmre emlékezhetünk, és persze akinek van erről az egészről némi tudása, annak rögtön a Pirx kapitány juthat az eszébe; tehát főleg tévés volt a műfaj idehaza. Ezt a tévésorozatot 1973-ban vetítették, vagyis kicsivel több mint harminc évvel az első magyar science fiction mozi után született. Legalábbis amiről sokáig azt hittük, hogy az az első.

Melyik ez?

Hosszú ideig az 1942-es Szíriuszt tartottuk e tekintetben a hazai kezdőpontnak. 

a regény korábban íródott, mint H. G. Wells Időgép című kisregénye, amit a világ első időutazós sci-fijeként tartanak számon az irodalomban.  Ami nagyon érdekes még, hogy a kifejezetten vicces, sőt szarkasztikus hangvételű Szíriusz nem a jövőbe néz, hanem a múltba megy vissza, és annak idején a velencei biennálén is nagy sikert aratott.

De mégis, ha nem ez volt az első, akkor mi?

A kilencvenes években került elő A Föld halála című, 1933-as magyar némafilm. Ezt 1935 augusztusában mutatták be az első magyarországi Nemzetközi Amatőrfilmversenyen, ahol ugyan csak nyolcadik lett a játékfilmek között, később számos díjat nyert a hasonló témájú európai fesztiválokon.

A Lénárd Endre írta-rendezte alkotás az 1950-es években játszódik Franciaországban, ahol a csillagász főhős egyszer csak rájön, hogy egy hamarosan becsapódó aszteroida elpusztítja a bolygónkat. Ezért mérnök barátjával – őt a tragikus sorsú színész-filmes Deutsch Richárd játssza – közösen „rakétahajót” építenek, hogy menyasszonyával kiegészülve a Holdon éljék túl a földi kataklizmát. Küldetésük sikerrel jár, az események mégis tragikus fordulatot vesznek, mikor a landolás után kiderül, hogy az üstökös irányt változtatva elkerülte a Földet. 

A filmnek nemcsak a sztorija, de az utólélete is igen fordulatosra sikeredett. 

majd húsz év múlva egy, a felvételeken az édesanyját felfedezni vélő férfi segített azonosítani a szereplőket, készítőket.

Hogyan alakult a műfaj hazai sorsa a háború után?

Még az előzőhöz hozzátartozik, hogy voltak más hasonló némafilmes próbálkozások is a harmincas években, jellemzően bűnügyi témájúak, amelyek erős jóindulattal sci-fi kategóriába sorolhatók. Majd nagyjából harminc éven át teljes csend következett, míg a hetvenes években divatba nem jött nálunk is a science fiction. Olyan értelemben legalábbis, hogy akkor tudtuk meg itthon, hogy ez a műfaj egyáltalán létezik, van saját neve, múltja Nyugaton. 

A Galaktika magazin például nagyon élénken foglalkozott a témával, és bejött már egy-két ilyen jellegű külföldi mozi is. Az nyilván érzékelhető volt, ezek mekkora költségvetésből készültek, ami egy átlagos magyar játékfilm esetében elképzelhetetlen lett volna akkor is és most is. Televíziós kísérletek, mint az említett Pirx kalandjai akadtak persze, amelyekhez már gyakran nem maketteket építettek, hanem videótrükkökkel próbáltak összehozni különböző méretű tárgyakat. Mondjuk egy kávéfőzőből készített űrhajóba szálltak be emberek; ezen a röhögött a fél ország.

A pénzen kívül mi volt az oka a harmincéves szünetnek?

A szocialista rendszer nem vette jó néven, ha valaki a társadalmi problémákra akarta felhívni a figyelmet, márpedig a jó science-fiction burkoltan vagy kevésbé burkoltan ezt (is) teszi. Másrészt a keleti blokkban le voltak osztva a feladatok; 

Nekünk maradtak az olyan csemegék, mint László Endre Szíriusz kapitány hangjáték-, illetve regénysorozata vagy a Mézga család egyes részei; ezek szerintem a saját kategóriájukban a mai napig megállják a helyüket. Vagy a közelmúltból megemlíthetők az olyan játékfilmek is, mint mások mellett a Hurok, a Lajkó – Cigány az űrben, a Zanox – kockázatok és mellékhatások vagy a Post Mortem. Nyilván azokhoz mérhető nagy formátumú tudományos-fantasztikus mozijaink ma sincsenek, mint amelyek a Budapesti Klasszikus Filmmaratonon most láthatók lesznek, például a 2001: Űrodüsszeia, a Terminátor vagy a Vissza a jövőbe második része.

Milyen érdekességek várhatók még?

Két különleges vetítésre is hívjuk a közönséget, ráadásul élő zenei kísérettel. Az egyik a Sci-fi a századelőn – válogatás a Jérôme Seydoux – Pathé Alapítvány némafilmjeiből, ez két alkalommal megy majd le, 18-án és 22-én. Az 1896-ban filmgyártásba kezdő Pathé szakemberei voltak azok az úttörők, akik felfigyeltek rá, hogy a filmmel egy csomó érdekes technikai trükköt is lehet csinálni. Korábban sosem látott vizuális csodákat hoztak létre mindenféle kimaszkolással és egymásrafényképezéssel, amit a múlt századfordulón magas színvonalon működő grafikusok alkotásai segítettek. Ezek mögé kis történeteket raktak, amelyek képzeletbeli, nem valós világokon, helyzeteken és eseményeken alapulnak, a tudomány és a technológia lehetséges fejlődését bemutatva. Az összeállítás ezekből a kuriózumokból válogat, s ami 2024-ben külön érdekessé teszi, az benne van a szekció címében: 

És mi a másik élő zenés alkalom?

20-án este az Aelita, a Mars királynője című, 1924-es szovjet sci-fi vetítése. Ennek a forgatókönyvét Alekszej Tolsztoj írta, és szokás a szovjet Metropolisnak is nevezni, bár három évnél korábban készült Fritz Lang klasszikusánál. A múlt jövője szekcióban szerepel egyébként egy másik szovjet film is. Az 1936-ban bemutatott Kozmikus utazás érdekessége, hogy ebben az időszakban a világon már szinte mindenhol átvették az uralmat a hangosfilmek, ezt mégis némafilmként készítették el. És hogy mindössze tíz évvel később, 1946-ban játszódik, amikor is a történet szerint a szovjetek már képesek embert küldeni a világűrbe; az egésznek a megjelenítése már a maga korában is meglehetősen komikusan hatott. 

És még sorolhatnám hosszan A múlt jövője szekció kínálatát; lesz két tajvani fantasy, egy lengyel sci-fi vígjáték, a sokak számára emlékezetes Szexmisszió és olyan ismert alapművek, mint az Alphaville vagy a már említett 2001: Űrodüsszeia és a Terminátor 2. Ezeken keresztül nem csak a rajongóknak, mindenkinek igyekszünk megmutatni a műfaj összes színét és izgalmát.