Ezt mondta Szoboszlai Dominik Csepregi Évának a siófoki öltözőben!

2024. július 08. 10:39

Az énekesnő a sztárfocista nyakába ugrott, mikor megpillantotta.

2024. július 08. 10:39
Sal Endre
Sal Endre

Nyitókép: Szoboszlai Dominik az öltözőben lepte meg Csepregi Évát. Fotó: Facebook/Csepregi Éva hivatalos oldala

 

Nagy meglepetésben volt része Csepregi Évának, a siófoki koncertje után ugyanis egyszer csak megjelent az öltözőjében Szoboszlai Dominik. Természetesen közös fotó is készült a nagy találkozóról, az énekesnő pedig most a részleteket is elmesélte a Mandinernek.

„Dominik nagyon kedves, szerény és udvarias volt.

Csókolommal köszönt, én viszont bevallom, a nyakába ugrottam, mikor megláttam, annyira örültem neki” 

– fogalmazott Csepregi Éva, majd így folytatta: „Azt mondta, köszöni szépen a koncertet, nagyon jól szórakozott. Sokat nem tudunk beszélgetni, mert nagy lett a nyüzsgés az öltözőben, mindenki szeretett volna egy közös fotót készíteni vele.”

De, hogy miként került a válogatott labdarúgó, a Liverpool sztárja a Neoton koncertjére? Csepregi Éva ezzel kapcsolatban elmondta, tudomása szerint Dominik a kedvesével és annak családjával érkezett a siófoki koncertre. Az énekesnő amondó, valószínűleg a szülők invitálták a koncertre, majd hozzáfűzte: „de ezzel kapcsolatban nem kutakodtunk, egyszerűen örültünk, hogy meglátogatott minket”.

Ezt is ajánljuk a témában

Csepregi Éva és Szijjártó Péter. A külügyminiszter gyerekkora óta nagy tisztelője az énekesnőnek.
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Csepregi Éva egyébként nagyon drukkolt a magyar labdarúgó-válogatottnak az Európa-bajnokságon, a magyar–skót meccset is egy koncert után nézte végig. „A családom számára eleve különleges mérkőzés volt a skótok elleni, hiszen a fiam, Dávid, édesapja révén félig skót származású. A meccsen természetesen a magyar csapatnak drukkolt és mindannyian boldogok voltunk, hogy végül egy góllal nyertek Dominikék. Hihetetlenül izgalmas találkozó volt, ennél drámaibb nem is lehetett volna a forgatókönyv. Azt viszont nagyon sajnáltam, hogy végül nem jutott tovább a csoportjából a csapat, megérdemelték volna” – folytatta az énekesnő.

Csepregi Éva öltözőjében nem Szoboszlai volt az első híres vendég, elég, ha csak azt vesszük, Szijjártó Péter külügyminiszter rendszeresen megjelenik Csepregi Éva koncertjein, saját bevallása szerint gyerekkora óta szereti a Neoton muzsikáját. Legutóbb januárban, az énekesnő életműkoncertjén készítettek közös fotót, de mint kiderült, azóta is találkoztak. 

Tavasszal személyesen látogattam meg a külügyminiszer urat, és megleptem két lemezzel. Láthatóan nagyon örült neki” 

– emlékezett vissza Csepregi Éva, akinek a nyár folyamán számtalan koncertje és fellépése lesz, és már nagyon készül a következő nagyszabású szólókoncertjére, amit január 18-án az Erkel Színházban tartanak majd.

„Ez a koncert egy nagy utazás lesz a különböző zenei korszakaimban, többek között az Éva Neoton és a Neoton Swing világában. Remélem, legalább olyan jól fogadja majd a közönség, mint az idei életműkoncertemet” – összegzett Csepregi Éva

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
birozsletaparadicsomnemzsargamagyarorszageloremegyennemhatrafelecsakafidezsesadogtorminizsterelnokurasag
2024. július 08. 12:09
A szájuk ugyanakkora.
v4nmeeg1p3psid
2024. július 08. 11:46
A nagy kérdés: lesz-a akkora énekes Szopó, mint amekkora játékos Csépi
Zolotarjov
2024. július 08. 11:25
Na ugye..
Novicsok-5
2024. július 08. 11:19
Szar játékos, csak a hazai média fújja fel világsztárrá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!