Mandiner Klubest: rengetegen várták ezt az estét!

Október 16-án Győrbe érkezett a Mandiner Klubest – közélet, kvíz és élő zene egy estén!


Október 16-án Győrbe érkezett a Mandiner Klubest – közélet, kvíz és élő zene egy estén!


A főszereplő Gulyás Gergely lesz.



A Húrokon írt történelem című műsorban mások mellett Schuster Lóránt, Korda György, Csepregi Éva, Kovács Kati, Vikidál Gyula, Tátrai Tibor, Nagy Feró, Charlie és Demjén Ferenc mesél nemcsak a saját pályafutásáról, de arról is, hogyan lehetett a szocializmus keretei között zenészként és emberként létezni.


Az énekesnő a sztárfocista nyakába ugrott, mikor megpillantotta.


A külügyminiszter saját bevallása szerint gyerekkora óta óriási Neoton-rajongó.


A legtöbben elismerik, hogy a fiatal előadó fantasztikus sikere egyedül a tehetségének, ügyességének köszönhető, de persze csoda lett volna, ha nem szólalnak meg a fanyalgók is. Gyűjtésünk.


„Nagyon figyelni kell, hogy az ízléshatáron belül maradjak a színpadon, mivel egy kor felett már másképp kell előadni egy dalt, mint mondjuk harmincévesen” – Csepregi Éva a Mandinernek.


Erről az énekesnő közösségi oldalán számolt be.


