Az Árpád-kor végétől 1956-ig élhetjük újra a magyar történelmet – társasjátékokkal

2024. július 13. 13:06

Mátyás idejétől Trianon át az 1956-os forradalomig számos olyan esemény történt a magyar történelem során, amit érdemes feldolgozni, és bizony van, aki fel is dolgozza ezeket.

2024. július 13. 13:06
Kard és Korona
Böjtös Gábor
Böjtös Gábor

Nyitókép: Böjtös Gábor

Azt gondolom, hogy pont a konzervatív oldalnak nem kell hangsúlyoznom, mennyire fontos a történelem, hazánk és hagyományaink ismerete és szeretete. És természetesen itt a magyar történelemre és annak legfontosabb eseményeire gondolok. Mert egyfelől ugye a népi és a nemzeti kultúra az azonosságtudat felépítésében tölt be fontos szerepet, míg a nemzeti szimbólumok a nemzeti identitás, a közösség összetartozásának kifejezőeszközei. 

Egyben pedig a magyarság történelmének ismerete egyértelműen a jövő záloga.

Előzd meg Trianont

Ezt az ismeretet egyetlen dolog hátráltatja, mégpedig az, hogy a fiatalokat pont abban a korban kényszeríti a társadalom arra, hogy elsajátítsa, mikor éppen a legkevésbé fogékony rá. Legalábbis abban a száraz és tényszerű formában, amit az iskola kínál. Persze mint mindig, ebben az esetben is tisztelet a kivételnek, mert van, akit már fiatalon is érdekel a tanulás, de a többségnek, lássuk be, ez felesleges. De akkor milyen módszerekkel szerettethetjük meg a fiatalokkal a szép (vagy kevésbé szép) magyar történelmet? 

Nos, erre is van megoldás.

Képek és játékok, de nem gyerekes módon

Egyfelől a képregény mára már a kultúra része, egy önálló művészeti forma lett, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Itthon a különlegesebb kiadásokon felül a Képes Krónikák Kiadó vállalta magára a krónikás szerepét, kínálatában számos magyar történelmi történetet feldolgozó kötetet találhatunk, ezekről hamarosan cikk is születik. Fontosabb azonban a társasjáték, melyhez még manapság is rengeteg előítélet köthető, pedig az ipar régen túllépett már azon a kezdetleges formán, mely a magyar lakosság kollektív tudatába a nyolcvanas és esetlegesen a kilencvenes években égett bele.

A modern társasjáték nem csupán dobókockával dobok, lépegetek szintű játékmenettel rendelkezik. 

Összetett megoldások és mechanikák halmaza teremt meg szinte minden esetben egy izgalmas, stratégiai érzéket, gondolkodást igénylő játékot, aminél a játék szó nem pejoratív, lekicsinylő értelemben szerepel. 

Nem véletlen, hogy az amerikai Genius Games olyan témákat dolgoz fel társasjátékaival, mint Gregor Mendel genetikai kísérletei (Genotype), a periódusos rendszer (Periodic), vagy éppen a növények sejtszintű működése, fotoszintézise (Cellulose). Az igazán szép jövő számomra az lenne, ha ezek a játékok az iskolai tananyagban is megjelennének – szinte biztosan meglenne a pozitív hatása.

 

De Magyarországon sem kell a szomszédba menni, vagy amerikai társasjátékra vadászni, ha oktató célzattal érdekesebb és tudományosabb témákat választanánk (bár hamarosan magyarul is megjelenik A tudattalan mélyén és a Darwin utazásai, amiket nem lehet eléggé ajánlani). Van kezdetlegesebb próbálkozás, mint például Almási-Kecskés Konrád szerelemprojektje, az Előzd meg Trianont!, ami inkább funkcionális látvánnyal rendelkező wargame (aka letisztult háborús stratégia), mintsem társas. Sőt, ott a családi kooperatív játék Mátyás, amelynek 

története arra épül, hogy a koronát a Habsburgok még 1440-ben ellopták, és Bécsben őriztették, ezért egy erős, biztos lábakon álló Magyarországot kell építenünk, hogy visszavásárolhassuk a Szent Koronát és királlyá koronázhassuk Hunyadi Mátyást. 

Persze, ez még nem egy komplex, összetett darab, de miután már az iskolában is Mátyás volt a kedvencem a magyar történelem főbb szereplői közül, talán nem meglepő, ha a polcon állandó helye van a játéknak.

Aztán ott van még a Kard és Korona kiadó…

Magyar asztalra magyar játék

Elcsépelt frázis, de igaz. Minden magyar játéknak örülök és együtt örülhetünk, pláne, ha igényes kiadásról van szó, márpedig a KéKjáték kiadványai, mint a Kard és Korona, a Pesti srácok 1956, az Egri csillagok 1552 és az Újrajátszott Trianon, ilyenek. És bizony három a magyar igazság, igaz ez például a Kard és Korona harmadik kiadására, amelynél a hátteret jelentő sztori 1301-ben indul, mikor az Árpád-ház utolsó királya, III. András elhunyt, a valódi hatalmat birtokló kiskirályok pedig ölre mennek, hogy hol kisebb szövetségeket kötve, hol ármányokkal élve, hol háborúskodva, de megszerezzék a Szent Koronát.

A Kard és Korona ezt a korszakot eleveníti fel és helyezi szó szerint az asztalra, miközben a játékosok a vármegyéket egyesítve, az országrészeket uralva bújhatnak bele Csák Máté, Aba Amádé, Borsa Kopasz, Subics Pál, Kőszegi Henrik és Kán László bőrébe, 

hogy minél nagyobb befolyást szerezve, minél hatalmasabb sereget gyűjtve, valamint minél több anyagi haszonra szert téve győzedelmeskedjenek. 

Közben érezni és látni a rengeteg utánajárást és utánaolvasást, hogy a történelmileg hű elemekből kibontakozzon valami, ami egy felturbózott, magyar Rizikónak is megfelel, vagy Trónok harcának a Kárpát-medencében.

A Kard és Korona harmadik kiadása sokkal látványosabb és még minőségibb komponenseket tartalmaz, mint a korábbi változatok. A kiskirályokat igényesen kidolgozott minik képviselik a normál kartonfigurák mellett, a térképre emlékeztető, kétoldalas játéktábla pedig kimondottan jól néz ki és jól belátható, egyben megválaszthatjuk vele a játék hosszát is. Az eseménykártyák illusztrációi szép festmények, az egységek már az alakjukról megkülönböztethetők, a haladó változat új és realisztikus szabályaival és az extra építményekkel (kolostor, palánkvár, amiből normál vár is felhúzható két forduló alatt) pedig további mélység vihető az egyébként is izgalmas játékmenetbe.

Csillagok, csillagok

Nem kevésbé fontos és jelentős az Egri csillagok 1552, amely Eger várának 1552-es ostromát és sikeres védelmét eleveníti fel, méghozzá Gárdonyi Géza hősi regényének tisztelete és ismerete mellett. A társas az először 1899-ben, a Pesti Hírlapban, részletekben megjelenő Egri csillagok karaktereire épít, rejtett szerepes, fél-kooperatív formában, amivel játékosszámtól függően helyez áruló(ka)t a csapatba, melynek kártyák és hatások formájában kell megóvnia a várat és a népet.

A játéktábla az igényes grafikával ízlésesen és látványosan ábrázolja az egri várat és környékét, noha a lapok többségén nem is szerepel más díszítő elem, csak a karakterek kaptak illusztrációt. A török támadók viszont igényes miniatűrök képében vannak jelen, amik eléggé kiemelkednek a komponensek általános minősége mellett. De az Egri csillagok 1552 még a kisebb hibák mellett is egy kifejezetten élvezetes és szórakoztató titkos szerepes játék, mely nemcsak baráti társaságoknak, de családoknak is jó választás – akár belépőként az alműfajba.

Hiszek Magyarország feltámadásában

Személy szerint azt gondolom, hogy a kiadó csúcsjátéka a Lenhardt Balázs tervezte Újrajátszott Trianon, amely ismét egy kooperatív társas, ezúttal áruló nélkül, méghozzá a történelmi Magyarország véletlenszerűen vagy direkt módon választott vezetőivel, akikkel aztán a miniszteri posztokat elvállalva tudjuk egyengetni a nemzet sorsát. Ez azt jelenti, hogy a hét fordulóban egy direkt sorrendet tartva kell végigmenni a különböző fázisokon, kezdve a törvények és a vörös kártya megjelenésétől a bevételi fázisig és élelmezésig, illetve az asztalon lévő történelmi kártyák hatásainak megvalósításáig, amikre persze reagálni kell.

Erre van is mód, méghozzá a játékosok, avagy a miniszterek fázisában, akik akciókat költhetnek el, így kártyákat és saját képességeket kijátszva, hadi egységeket toborozva és/vagy mozgatva, csatába vonulva, hogy utána a különböző hatalmak is megtegyék a saját, automatizált lépéseiket, ezáltal is tovább szorongatva hazánkat és annak népét, vezetőit. Hozzá kell tenni, hogy az Újrajátszott Trianon abszolút nem a kezdőknek készült, komoly rákészülés szükséges, és nem árt, ha van már minimális tapasztalatunk a stratégiai játékok terén.

Persze, elég egy fő is, aki már ismeri a mechanikát, átlátja a szabályrendszert, onnantól a kezdőbb játékosok is beszállhatnak, a játékidő maximum annak függvényében nő, hogy mennyit kell egyeztetni. A játék szépségét pedig az adja, hogy a tényleges történelmi korszakot modellezi le, annak minden nehézségével és fájdalmával, minden áldozatával és mikro vagy nagyléptékű küzdelmével. Ha ráérősen állunk neki, alaposan átolvassuk a lapokat, nemcsak a hatásokat aktiváljuk, sőt még a laponként egyedi illusztrációkat, korabeli fotókat is megnézzük, akkor szépen lassan az asztalunkon kel életre a korszak, annak minden nehézségével és politikai kihívásával. Mindehhez pedig fantasztikus körítés társul, igényes komponensekkel.

A nemzeti függetlenség és a társadalmi rend demokratikus felépítése: ez a magyarság vágya.” – Tamási Áron (1956)

Kellően komolyabb témával rendelkezik a Pesti srácok 1956, amely a szabadságharc  indulását és kiterjedését dolgozza fel, méghozzá történelemhű és profi formában, ami már a budapesti térképen is meglátszódik a fontosabb helyszínekkel, miközben a szabályfüzetektől kezdve a kártyákig mindent archív nyilvántartásból kapott fotók díszítenek. Szabályfüzetből egyébként egészen pontosan hármat találunk a csomagban, amik a különböző játékvariánsokat mutatják be közel 40 oldalon, miközben további oldalakon a függelékkel és egy-egy fordulat leírásával együtt lényegében történelmi áttekintést biztosítanak az eseményekhez, a helyszínektől és akcióktól kezdve egészen a szereplők bemutatásáig.

Az alap Felkelő módban a játék október 23-án kezdődik, majd 30-án ér véget, közben a játékosok akcióival. Ők és kartonelemként jelen lévő társaik az azóta jól ismert felkelők, akik segítségként behívhatók a csatákba, miközben velük és a különböző kártyákkal nyersanyagokhoz, utánpótláshoz és fegyverekhez juthatunk. Küldetésünk természetesen nem más, mint megküzdeni az ÁVH-val és a szovjetekkel, akik sima katonák, mesterlövészek és tankok képében nehezíti meg az életünket, maga a játékmenet pedig egyfajta Pandemic és Holtak tele keverék, aminél helyszínről helyszínre megyünk, nyersanyagokkal feladatokat teljesítünk, valamint harcolunk.

De van még más lehetőségünk is, hiszen bár a normál mechanika is izgalmas, ezt további kártyákkal, jelzőkkel és eseményekkel, játékelemekkel dobhatjuk fel és nehezíthetjük. Lehetőségünk van kompetitív módot bevállalni, ahol valaki kifejezetten a kommunista erőket vezényli, míg másik esetben akár egyedül is nekiállhatunk Budapest felszabadításának. Elbukni pedig sokféleképpen lehet. 

Hiszen ez egy sötét korszak igen véres és szomorú eseményeinek feldolgozása, 

ami mindenképpen méltó a történelemhez, mert minősége abszolút megfelel a célnak, mechanikája pedig jól átgondolt és kellően változatos, még ha nem is teljesen egyedi.

Reméljük, lesz még más is

Ezek tehát a jelenlegi legfőbb és legismertebb, legjobb társasjátékok, amik a magyar történelem legfontosabb pillanatait idézik fel. A régen jobbikos Lenhardt Balázs vezette Kard és Korona élen jár a témában, de bőven el tudnánk képzelni más történelmi korszakokat és eseményeket a társasjátékok világában. 

Milyen lenne például a Rákóczi-szabadságharc vagy az 1848-1849-es szabadságharc és forradalom az asztalon? Sőt, én még Horthy Miklóssal, illetve a Horthy-korszakról is szívesen vennék egy társast, amely politikával és akár harcokkal is alaposan meg van szórva.

Mégis, a lényeg az, hogy ne csak előre nézzünk, ne csak a jelenen mélázzunk, hanem a múltat is ismerjük és ennek tudatában döntsünk minden jelentős kérdésben. Legyen az egy valós probléma, vagy éppen egy komoly dilemma a társasjátékos asztal felett.

Ki a szemét elfedi, a múltját felejti
Ki a fülét befogja, ősi énekét tagadja
És ki a száját befogja
Százszor sír majd utána 
Ki a szívét megszúrja 
Annak nem lehet már múltja
De ha nincsen múltja
Akkor ki sírjon majd utána?” – Avar

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2024. július 13. 14:50
Elképesztő, hogy a reál tárgyak mellett a történelem és a magyar oktatás is a béka feneke alá került a liberális oktatásban. Ez adja az ostoba, megvezethető tömeg alapját ezekből lesznek a Magyar Péter hívők.
rizseslecso07
2024. július 13. 13:31
Szinte már látom a román gyerekek arcán az őszinte örömet karácsonykor, amikor kapnak egy ilyet. Szárnyal a szívem...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!