Nádas Péter esete csak a szélsőségeseknek és a Fidesznek kedvezett a dramaturg szerint

2024. június 01. 14:17

Rácz Erzsébet úgy látja, vannak az esetnek szomorú hozadékai.

2024. június 01. 14:17

Nyitókép: Nádas Péter a 93. Ünnepi Könyvhét megnyitóján 2022. június 9-én (Fotó:MTI/Mónus Márton

 

Mi a baj a németországi HKW (Világ Kultúráinak Háza) által kiadott díjjal, amit sem Mariette Navarro fehér francia írónő, sem Nádas Péter nem kaphatott meg, bár az ő műveiket tekintette a zsűri irodalmi kvalitásaik alapján a legjobbnak? – erre kereste a választ a HVG-n megjelent véleménycikkében a portál egyik szerzője, Rácz Erzsébet rendező, dramaturg.

Ahogy a Mandiner a Die Zeit cikke nyomán elsőként számolt be róla, a Kossuth-díjas magyar szerző azért nem kaphatta meg a díjat, mert „befutott fehér író, ráadásul férfi”. Erről az elismerést odaítélő zsűri két tagja rántotta le a leplet.

A díjazó szervezet akár vállalhatná is nyíltan, hogy a díj elvesztette irodalmi jellegét, és társadalmi, valamint politikai szempontok érvényesülnek az elismeréssel. Ám a HKW nem mert kiállni a társadalmi sokszínűséget zászlajára tűző új koncepcióval – írja a dramaturg. 

Meglepő őszinteséggel teszi hozzá, hogy 

az irodalmi vagy a filmes szubkultúrában már mindenki tudja, hogy fehér, heteró nők, vagy fehér, elismert férfiak nem kaphatnak díjat. 

Csak meg kell nézni a díjakban vagy támogatásokban részesülők körét az elmúlt években.

Szerinte ugyanakkor az ügy napfényre kerülésének lesznek következményei, és lehet elég szomorú hozadéka is. „A szélsőséges hozzáállás, a »fehér férfi itt nem kaphat díjat« a másik szélsőség, a szélsőjobboldal, konkrétan az AfD párt malmára hajtja a vizet” – írja Rácz

Mint fogalmaz, „nem hallgattathatjuk el a társadalom mérsékelt közepén álló, liberálisan és szociálisan gondolkodó rétegét anélkül, hogy ne kedvezzünk a szélsőségek térnyerésének.

Szerinte valójában a baloldali és jobboldali szélsőséges erők kéz a kézben járnak, bár látszólag egészen más értékrendet képviselnek, de a lényeg a szélsőséges gondolkodásban rejlik az arany közép ellenében.

Ha magyar viszonylatban nézem, akkor az állampártnak kedvez ez az eset 

– írja Rácz. Hozzáteszi: „A Fidesz szerint Nyugaton nem az elvek érvényesülnek, hanem a kivételezés gender meg bőrszín alapján. És most tényleg az érvényesült. Magas labda. Nyilván lecsapta a Fidesz, ezzel a hírrel volt tele a kormánysajtó. A vita komplexitásából viszont szinte semmi sem jutott el hozzánk.”

 

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Martell 2
2024. június 02. 15:44
Szóval a libsi picsát nem a fehérek üldözése zavarja, hanem hogy lebuktak vele az elvtársai.
Syr Wullam
2024. június 02. 08:02
Nahát, sexykitty már a HVG-be is ír? 🤔🤭
piramis-2
2024. június 02. 07:05
Tény: Irodalmi díj odaítélésekor nem az irodalmi teljesítmény alapján döntenek. Mi a gender hívő elmebeteg barom magyarázata? Mivel mentegeti? "A vita komplexitásából viszont szinte semmi sem jutott el hozzánk." Lesújtóan hülye ez a Rácz nevezetű. Majd amikor sorban állsz a krematórium előtt, meg fogom kérdezni tőled, Rácz! A vita komplexitása eljutott e hozzád, Rácz???
Tokaji-0
2024. június 02. 01:14
Nádas nagyon is jól tudja, hogy mire adogatják a díjakat! Nagyon is jól tudja, hogy nem az irodalmi érték számít, hanem az, hogy hogyan menedzselik, forgatják a neved! Mindig is ravaszul helyezkedő, ám roppant hiú figura volt! Csak hát nem ő az egyetlen ebben a nemzetközi, médiavezérelt tülekedésben! Valójában, most dörzsöli a tenyerét ezért a kis ingyencirkuszért, s azt reméli, hogy az elvtársai előbb-utóbb a Nobel-díjjal fogják kárpótolni, ezért a "hallatlan igazságtalanságért", amit most "el kellett viselnie", miközben azzal hízelegnek Neki minden médiahullámhosszon, hogy "nyilvánvalóan ő képviselte ebben a mezőnyben a megkérdőjelezhetetlen irodalmi értéket". Magyarul: kezüket-lábukat, nyelvüket nem kímélve, egymásra licitálva ápolgatják a "nagy író" pozában szenvelgő Nádast, aki persze magas ívben köp erre a díjra, jutott Neki ilyenekből már bőven. Őkelme a Nobelra gyúr! Nem mintha hülye lenne: Ő is látja, hogy már a Nobel-díj is a súlytalanságban fuldoklik! De a hiúság és a pénz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!