Mi a közérdek? – megjelent az új Kommentár!

Fotó: Kommentár

A Kommentár legújabb számában Lánczi András filozófus a harmadik budapesti iskoláról írt: az eszmetörténet eddig kettőt ismert, Lukács György és tanítványainak iskoláját, illetve Tábor Béla és Szabó Lajos iskoláját. 

A harmadik budapesti iskola az, amely a politikai tudás klasszikus fogalmára épít, és elképzelhetetlen a második iskola tevékenységének megértése nélkül. A szerző lefekteti a politikai filozófia helyét: a filozófia magában foglalja a politikát, de fordítva nem feltétlenül. A szerző bemutatja a politikai tudás amerikanizálódását, az amerikai kulturális hegemónia problémáját. A harmadik politikai iskola a European Center of Political Philosophy az MCC intézményes támogatásával jött létre, és iskolává kíván fejlődni, mert

Nagy Márton közgazdász, nemzetgazdasági miniszter a folytatódó felzárkózás receptjéről írt. Mint írja, a koronavírus-járvány utáni időszakban sikeresen kapcsoltuk magasabb sebességfokozatba Magyarország újraiparosítását. Látványos eredményeinket felértékeli, hogy azok bizonyos tekintetben orkánerejű nemzetközi ellenszélben születnek meg. 

Azonban ez nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik, mert a reglobalizációs korszakban megváltoznak a világgazdasági szabályok – nem elapad és/vagy eltűnik a tőke, csupán megváltozik a viselkedése és a mozgása. „Az eredményeink alapján ezt mi vélhetően sokkal jobban értjük, mint mások, hiszen hozzánk a keleti tőke akkor indult meg, amikor mindenhol máshol elapadt.”

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke a családról írt: 

 A szerző kifejti: a családok támogatása kikerült a korábbi szociálpolitikai, rászorultságelvű szemlélet alól, és a kormányprogramnak megfelelően maga a társadalompolitika vált családpolitikai szemléletűvé. A kormányzás középpontjában tehát a családok állnak, akik a közösség legfontosabb erőforrásai, és család a 2010 óta tartó korszak egyik kulcsszava lett.

Különösen izgalmas Pető Zoltán történész írása Szabó Dezső történelemszemléletéről. A tanulmány felhívja a figyelmet Szabó Dezsőre, a történetfilozófusra, akinek történetfilozófiai meglátásai értékesek és értékelhető, a konzervatív gondolkodás szempontjából is megfontolhatók. Szabó termékeny szerző volt, aki kevés ponton találkozott a konzervatív eszmekörrel, ám kritikusa volt a kapitalizmusnak, a kommercializmusnak, a felvilágosult racionalizmusnak és a materializmusnak is. A liberalizmus Szabó Dezső-i kritikája szintúgy aktuális lehet.

Ifj. Lomnici Zoltán jogász az újjászülető magyar alkotmányosságról írt. A szerző végigveszi a Tanácsköztársaság alkotmányozási kísérletét, az 1949-es sztálini alkotmányt és az 1989-es ideiglenes alaptörvényt. 

négy nap alatt vitatták meg, és 15 perces ülés alatt fogadták el. 1989/90-ben elmulasztották az új alkotmány megalkotásának lehetőségét, pedig annak feladata a magyar nemzeti identitásnak megfelelő módon érvényesíteni a közérdeket.

György László  közgazdász, kormánybiztos a meritokratikus magyar modellről írt, mely lényegében az idén megjelent A középosztály forradalma c. könyvének részlete. György szerint

és a meritokratikus gazdaságpolitika a középosztályosodás szolgálatában áll. A szerző hangsúlyozza a középosztály társadalmi és politikai stabilizáló szerepét, illetve a meritokratikus gazdaságpolitikai intézkedések szerepét a szegénység felszámolásában. Ilyen többek között a családi adókedvezmény, az egykulcsos személyi jövedelemadó, a rezsicsökkentés, a CSOK, az ingyenes iskolai étkeztetés, és négygyermekes, illetve 30 év alatti anyák szja-mentessége, illetve a babaváró támogatások.

Dezső Tamás történész, a Batthyány Lajos Alapítvány kuratóriumi elnöke az érdekvezérelt és értékvezérelt társadalmakról írt. A szerző idézi a brit mondást, miszerint „Őfelségének nincsenek barátai, Őfelségének nincsenek ellenségei, Őfelségének csak érdekei vannak”. Dezső szerint a birodalmi filozófia ezen velős megfogalmazása a mai napig nem vesztett érvényességéből. A világtörténelem számtalanszor bizonyította, hogy a nagy világmegváltó projektek (hódítások, forradalmak) megjelenési formájukban mindig erkölcsi, morális alapokon nyugvó gondolatokra és mondatokra épültek. Az üzenet, a kód, ami az átlagembereket eléri, erkölcsi és morális üzenetek halmazából áll. A történelem azonban bebizonyította, hogy a nagy világmegváltó projektek – megjelenési formájukban hiába tűnnek erkölcsinek, morálisnak – valós tartalmukban mindig politikaiak és gazdaságiak. „Hiába is szól a kórus, hogy ez bizony erkölcsi kötelesség stb., ha tudjuk, hogy valójában politikai és gazdasági érdekek rejlenek mögötte. A nagy tanulság, hogy

Békés Márton történész, főszerkesztő Jean-Jacques Rousseau politikafilozófus elveit veszi újra górcső alá. Mint írja, a hozzá köthető népi-nemzeti konszenzus és a többségi elv segített kialakítani a népi felhatalmazással kormányzott nemzetállam koncepcióját. A népi-nemzeti közakarat megszületése és intézményesülése, vagyis a népszuverenitás ünnepélyes kinyilvánítása és a nemzeti szuverenitás kibontakoztatása alapvető politikafilozófiai kérdés, de a kormányzati gyakorlatban is megjelenik - írja.

Czopf Áron történész az angolszász kultúrkritika ellen írt. Az angolszász kultúrkritika térnyerését vizsgálva a szerző kifejti: 

 – miszerint „minden problémánk gyökere a nyugati, progresszív civilizáció és a vele együtt járó dekadencia”. Ezt az állítást gyakorlatilag megfordították, mondván: „minden problémánk gyökere, hogy túl kritikusok voltunk, hogy elszakadtunk a nyugati progresszív modelltől, és átadtuk magunkat a posztmodern dekadenciának”. Így jött létre az, amit polemikus éllel angolszász kultúrkritikának nevezhetünk. Ez a „kritika” immár nem a nyugati civilizáció sorskérdéseiről és a progresszió árnyoldaláról beszél, hanem a nyugati progresszív modell posztmodern kritikáit kiáltja ki a válság okának. Czopf úgy érvel, hogy az iménti eszmefuttatás súlyos tévedés.

Gát Ákos Bence jogász felteszi a kérdést: megállítható-e az európai birodalomépítés? A szerző szerint világosan kell beszélni: 

„A központosított Európai Egyesült Államok hívei napról napra azon munkálkodnak, hogy elvegyék a hatalmat a tagállamoktól, és Brüsszelben összpontosítsák azt. A 2024. június 9-i európai parlamenti választások tétje, hogy változás következik-e be ebben a folyamatban.” A szerző szerint ha ugyanis az elmúlt másfél évtized tendenciái folytatódnának, és a birodalomépítés beteljesülne, az azt jelentené, hogy a tagállami, demokratikus döntéshozatali kereteken kívül, a polgároktól távol eső brüsszeli központban döntenének a jövőnket meghatározó legfontosabb kérdésekről. Ez alatt nem csak az egyébként jelentős gazdasági kérdéseket kell érteni, amellyel kapcsolatban az EU klasszikusan széles hatáskörökkel rendelkezik.

Csejtei Dezső filozófiatörténész a konzervatív forradalom fenomenológiájáról írt, Uri Dénes Mihály pedig Wendell Berry magyarra fordított írásait mutatta be. Továbbá a lap közli Gloviczki Zoltán és Kis Norbert reflexióját Orbán Balázs írására, mely korábban megjelent a Kommentárban Visszavezetni az oktatás konzervatív gyökereihez címmel. Írásokkal jelentkezett továbbá Chvála Márton, Paár Ádám, Smid Róbert, Kosztur András, Kurucz Barnabás és Turgonyi Zoltán is.

A lapszámban ezen felül recenziókat olvashatunk a következő könyvekről: Matolcsy György: Magyar jövőkép és stratégia, 2010-2020 (Békés Márton tollából), Vasas Tamás: Az állam szellemi valósága. Concha Győző és a hagyomány (Pongrácz Alex), Mező Gábor: A tévé megszállása (László Bernadett), Carl Schmitt: Hallgassatok teológusok! (Czopf Áron), Graham Allison: Háborúra ítélve (Pásztor Gábor), John J. Mearsheimer: A fennmaradás racionalitása (Biró András).