A magyar társadalom ráadásul befogadó, nyugaton látszólag mosolyognak, a magyarok viszont bár bizonytalanságkerülők, de ha megbizonyosodik, hogy az idegen nem jelent veszélyt, befogadó. Magyarországon már a nyelvnek az elsajátítása egy olyan integrációs folyamat, amely alkalmassá teszi az egyént, hogy elsajátítsa az eszmeiséget is. Debrecenben protestáns környezetben nőtt fel, a szíriai, konzervatív értékek, amiket édesapjától hozott, kompatibilisek voltak az alföldi családi értékekkel.
Radics azzal kezdte, hogy ő erzsébetvárosi roma gyerek, akinek megadatott, hogy tanuljon, és most kétmillió embert szolgált.
Első generációs értelmiségi, aki azt vallja, hogy becsületesnek, munkaszeretőnek, hazaszeretőnek és a jog előtti egyenlőség a legfontosabb. A befogadást mi sem bizonyítja jobban, mint hogy képviselő lehet, és ha csak ennyi történik vele az életében, ő már boldog ember.
Afangide-Késmárki kiemelte, hogy a magyar nyelv az identitás fő pillére. Korán rájött arra, hogy a választékos beszéddel át tudja hidalni az identitásbeli problémákat. Megszerette a magyar nyelvet, az árnyalási képességét, és ez is hozzátett ahhoz, hogy magyarnak érzi magát.
Sayfo szerint könnyebb lenne a Közel-Keletről beszélnie, mert azt kutatja és tanulta, míg ezeket a kérdéseket egyszerűen csak megéli. A debreceni neveltetés meghatározta fiatalságát.