„Végre egy jó munka a sok szemét között” – száztíz év után került elő a magyar festő százmilliót érő képe

Nyitókép: F. Tóth Zoltán, a FreylerArt Galéria tulajdonosa bemutatja Ziffer Sándor festőművész több mint száztíz évig ismeretlen helyen lévő, Franciaországban készült, A Luxembourg Párisban című festményét a budapesti FreylerArt Galériában 2024. április 4-én. (MTI/Hegedüs Róbert)

***

Az év eddigi legérdekesebb művészettörténeti felfedezésével állt elő a budapesti Hajós utcai FreylerArt Galéria: Ziffer Sándor (1880–1962) A Luxembourg Párisban című festményét száztíz év után először láthatja a nagyközönség. Az alkotás Ziffer második párizsi korszakából származik, a nagyjából ezerötszáz darabosra becsült életműből tíznél kevesebb kép ismert ezen időszakából, ami tovább növeli A Luxembourg Párisban értékét. A korábbi aukciós adatok alapján ez akár százmillió forint is lehet, ám a galéria részéről egyelőre nincsen szó az árverésre bocsátásról.

Az 1880-ban született Ziffer Sándor, akit „mind Párizsba, mind Nagybányára Czóbel Béla vitt el”, barátja hatására utazott el a világ akkori művészeti központjának számító, szakadatlanul nyüzsgő és fejlődő francia fővárosba. Itt, 1906-ban, az Őszi szalon második Fauves-kiállításán élőben találkozhatott Manguin, Derain és Matisse műveivel, ami olyan hatással volt rá, hogy maga is hozzájuk hasonló stílusban kezdett kísérletezni. Festő barátjával, Körmendi Frim Jenővel például kettős önarckép készítésébe kezdtek, de mivel a munka közben valamin összevesztek, Ziffer levágta és megsemmisítette a festmény felét, a befejezetlen másik részt pedig elküldte az 1907-es Artistes Indépendants (Függetlenek) tárlatra. A nagyjából ezerötszáz művet felvonultató kiállítás rendezőbizottságának egyik tagja volt Matisse, aki Ziffer művét meglátva így szólt: 

Ziffer még ugyanebben az esztendőben hazatért Nagybányára, majd nem sokkal később egy időre újra Párizsba költözött, ahol feleségével és anyósával a Rue de Vaugirard 30.-ban, a híres Luxembourg-kert közvetlen közelében bérelt lakást.  Levelezéseiből tudjuk, hogy kezdetben elég elkeseredett volt, és minden munkát elvállalt a megélhetésükért, ám anyagi helyzete hamarosan jobbra fordult, így lassan rátalált a művészi hangjára:

„… az a szerencsém, hogy bírok dolgozni, sőt amint érzem, haladok is. …csak az a piktúra ér valamit, amit a művész őszintén magából ad. Minden egyéb: humbug, színház, szemfényvesztés és rövid ideig tart csak az élete” – fogalmazta meg ennek a hangnak a mibenlétét.

2024-ig ebből, a remekművekkel teli második párizsi korszakából csak néhány festményt ismert a szakma, köztük olyan csúcsmunkákat, mint a magántulajdonban lévő, 1910-es Kilátás az udvarra vagy az 1911-ben készült Hajók a Szajnán című, jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria birtokában lévő alkotást – három másik Ziffer-művel együtt ezek is szerepeltek  a XXVII. Salon des Indépendants 1911. április 21.  és június 13. között megtartott tárlatán. Az ugyanabban az évben, október 1. és november 8. között megrendezett Őszi Szalonon pedig négy képével vett részt, ebből kettő a Luxembourg-kertben készült.

A FreylerArt Galéria tulajdonosa, F. Tóth Zoltán szerint a most újrafelfedezett és a galériában ünnepélyes körülmények között leleplezett A Luxembourg Párisban is valószínűleg 1911-ben született, és egyike lehetett ezeknek, az Őszi Szalonban kiállított munkáknak. A korai magyar modernizmus szemet gyönyörködtető darabja,

kiválóan visszaadja a tízes évek hangulatát: bal oldalán egy fekete kabátos, szürke pelerines, sötétkék virágos kalapdíszt hordó hölgy élvezi sárga széken ülve a természetet, mögötte egy pisztáciazöld kabátos, szintén kalapos úr sziluettje sejlik fel. A festmény egyébként párizsi bemutatkozása után szinte rögtön hazakerült, a Művészház VI. csoportos kiállításán 1912-ben, a  80-as katalógusszám alatt szerepelt.

Ezután viszont teljesen nyoma veszett. Egészen mostanáig, amikor is úgy fél évvel ezelőtt egy idős vidéki házaspár kereste fel F. Tóth Zoltánt, egy, a családjuk birtokában lévő Rippl-Rónai-műre hívva fel a figyelmét. A szakember a fotók alapján rögtön megállapította, hogy az alkotás biztosan nem Rippl-Rónait dicséri, majd egy kolléganőjével személyesen is elutaztak kibogozni a rejtélyt. F. Tóth Zoltán minderről így számol be A Luxembourg Párisban-hoz készült, Ziffer Sándor életét és munkásságát is összefoglaló tanulmányában:

„Ziffer párizsi műremeke pihent egy utólagos Rónai szignó és egy régi üveg alatt… A festmény egy jó nevű vidéki orvos és családja tulajdonában volt körülbelül az ötvenes évektől. A családfőtől megtudtuk, hogy édesanyja művészetszeretete miatt vásárolták meg, egy figyelmükbe ajánlott képkereskedőtől a »Rónai« festményt. A kép költözésről költözésre ment velük, értékéről annyit tudtak, hogy »valószínű, sok«, hiszen egy Rippl-Rónai. Kollégámmal, amikor a dombos részen elhelyezkedő gyönyörűen rendben tartott családi házhoz értünk, még nem sejtettük, 

Az átküldött fotókon láttuk, hogy egy nagyon jó kezű piktor alkotása, az időszakot is belőttük 1910 körülire, és azt is tudtuk a képet nézve, hogy nem Rippl-Rónai.

A kedves beinvitálás után a nappali asztalán megpillantottuk a képet, majd vizsgálni kezdtük. Miután engedélyt kértem a tulajdonosoktól, hogy a keretből kivegyük és üveg nélkül is megtekintsük, kivittük a napsütötte teraszra a festményt. A védőüveghez a kép felőli oldalon, nem mertek nyúlni, így az évtizedek alatt itt-ott foltos lett és sem a színek, sem a részletek nem látszottak annyira. Szinte levegőt kapott, fellélegzett a festmény, nekünk viszont egyre jobban állt el a lélegzetünk. 

Gyönyörűbbnél gyönyörűbb színes részletek bontakoztak ki a szemünk láttára. Hálásak voltunk a pillanatért, hogy részesei lehettünk. A napfényben állva a színek kontúrjai kezdtek élesedni, elválni. A bordós utólag rápingált Rónai szignó alatt és a balusztrád elemei között megpillantottam a fekete színnel írt, jól ismert, enyhén dőlt, szálkás Ziffer Sándor aláírást. Együtt örültünk a családdal, felejthetetlen pillanat volt. Később megbeszéltük a részleteket a restaurálásról, keretezésről illetve a kutatásról, a kép tanulmányáról valamint a publikálásáról, melyet ezúton is köszönünk nekik.”

És a hasonló, talán egyszer majd ugyanilyen kalandos módon megfejtett rejtélyeknek – úgy tűnik – még mindig nincs vége.  Nemrégen előkerült ugyanis Perlrott Csaba Vilmos (1880–1955) Parkban, 1907 című festménye, amelyre ugyanúgy egy Rippl-Rónai-szignót festett utólag valaki.