Feladta az egyik uniós tagállam: tárt karokkal várnak több százezer migránst
A reform 2025 májusától lép életbe.
Az egyszerűsítés az egyik legfontosabb nemzetgazdasági tartalékunk. Ha nem történik meg, belefulladunk a bürokráciába.
Nyitókép: Mandiner-archív
2011 előtt hivatali ügyeket, például jogosítványt, személyit, tulajdoni lapot intézni hetekig tartó kálvária volt. A magyar közigazgatás utolsó jó dobása – a magánszemélyek és részben a vállalkozások ügyintézését megkönnyítő lépés – a kormányhivatalok és kormányablakok nyitása volt. Azóta a bürokrácia sokszorosan visszaszerezte állásait.
A 2004-es EU-csatlakozás néha oka, gyakran csak ürügye volt egy sor párhuzamosan működő nyilvántartás, adatbázis létesítésének, a vállalkozásokra nehezedő jelentési kötelezettség bevezetésének. Hiába fogalmazódott meg az elv, hogy egyetlen állami hivatal sem követelhet a vállalkozásoktól vagy az állampolgároktól olyan adatot, amelynek másik állami szerv már birtokában van, minden állami bürokrácia fő törekvése maradt a saját – a többiétől független – adatbázis létrehozása, a hozzá tartozó hardverrel és szoftverrel, íróasztalokkal és alkalmazottakkal. Mivel a párhuzamosan gyűjtött adatok összehasonlítására kísérletek sincsenek, rejtve maradhatnak azok az ellentmondások, amelyek a különféle rendszerek adatai között feszülnek. Például Magyarország szőlőterületeit sajátos céljaik szerint csoportosítva nyilvántartja a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a földhivatal, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal után a Magyar Államkincstár, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági
Hivatal. Adataik között néhol jelentős különbségek lehetnek. Még abban az esetben is, ha az adatbázis létesítése valamelyik hatósági feladat ellátásához nélkülözhetetlen, egyértelmű, hogy a párhuzamosság nemcsak az adatszolgáltatónak jelent növekvő terheket, de az adatok megbízhatósága is romlik a több kapun keresztüli gyűjtés következtében.
Az évezred elején egy érdekképviseleti megbeszélésen arra kértük M. államtitkárt, hogy decentralizálják a lassú és központosított borászati forgalombahozatali engedélyezést, és tegyék lehetővé az akkreditált borvidéki kutatóintézeti laborok bekapcsolódását, felgyorsítva és egyszerűsítve a folyamatokat. Rövidesen a kéthetente ülésező borvidéki bizottsághoz küldhettük a mintákat kóstolásra, és ezt követően kellett őket a központi laborba küldeni Budapestre. A folyamat nemcsak megdrágult, de alaposan le is lassult. Hivatalnokaink tudnak úgy adni, hogy azt is megbánjuk, hogy kértünk valamit.
A 2010-es évek elején a parlamenti borászati albizottságban a nyilvános vita után azt a kérdést tettem fel A. tábornoknak, a Vám- és Pénzügyőrség főparancsnokának, hogy mire használják azokat az éves szüreti jelentéseket, amelyeknek az akár csak néhány napos késedelméért büntetést fizetnek a gazdálkodók. Nevetve válaszolta: egy egész folyosó van tele a feldolgozatlan dossziéikkal. A feldolgozáshoz nem fűződik érdekük, nincs rá kapacitásuk. Ezután rövidesen a hozzánk hasonló kisüzemek kikerültek a vámhivatalok hatásköréből, és ezzel csaknem egyidejűleg folyamatos pincekönyvi jelentési kötelezettséget írtak elő nekünk, a jelentést a közben állami feladatokkal is megbízott szakmaközi szervezetnek, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának kellett tennünk. Azt feltételeztük, hogy mivel a továbbiakban a HNT rendelkezik a termőterületek nyilvántartásától, a használóitól, a szőlő telepítésétől a szüreten, a feldolgozáson, a palackozáson keresztül az értékesítésig valamennyi naprakész adatunkkal, a jövőben minden állami hivatal, ügynökség vagy állami koncesszióval rendelkező magánvállalat – egy kapun keresztül – tőle szerzi majd be a tevékenységünkkel kapcsolatos, munkájához nélkülözhetetlen információkat. Nagyobbat nem tévedhettünk volna.
Manapság egy hozzánk hasonló kisüzem – mikrovállalkozás – négy hivatalnak szolgáltat adatokat, s tíz helyre küld jelentéseket és beszámolókat. Egyszer kellene a toldott-foldott állami bürokráciát rendszerbe szervezni! (Az MI számára tökéletes terep a nagy rendszerek harmonizációja.) A vállalkozások megszabadulhatnának a munkájukat nehezítő, versenyképességüket romboló terhektől. Áttekinthetőbbé, hatékonyabbá és olcsóbbá válna az állam, diplomás szakemberek ezrei kerülhetnének át a jobban fizető, munkaerőhiányos versenyszférába. Az egyszerűsítés az egyik legfontosabb nemzetgazdasági tartalékunk. Ha nem történik meg, belefulladunk a bürokráciába.