Rákay Philip: Én minden magyar filmnek hasonló bukást kívánok!
2024. március 27. 11:18
A Most vagy soha! kreatív producere szerint az úgynevezett kritikusok képtelenek elviselni, hogy a film a hazaszeretetről szól.
2024. március 27. 11:18
4 p
35
6
286
Mentés
Nyitóképen Rákay Philip (balra), a Most vagy soha! kreatív producere és az osztrák főhadparancsnokot alakító Lukács Sándor a forgatás szünetében. Fotó: Fórum Hungary
Brutálisan zuhant a Most vagy soha! nézettsége címmel írt cikket a 24.hu. A filmet a nyitó hétvégén több mint 75 ezer ember látta a hazai mozikban, ami 162 milliós jegyeladási bevételt eredményezett, majd
a bemutatás tizedik napján elérte a 100 ezer nézős álomhatárt.
Mindez a 24.hu szerint is a rendszerváltás óta az egyik legjobb debütálás és nem csak a magyar filmek között. Ehhez képest a második heti adatok alapján lelombozó statisztikákról írnak, mivel „csak” 21 ezer 755 ember váltott rá jegyet.
Rákay Philip, a Most vagy soha! kreatív producere a Mandiner érdeklődésére a következőt mondta a „lelombozó” statisztikáról: „A Most vagy soha! – a határon túli jegyeladásokkal együtt – a hétvégére eléri a 150 ezres nézőszámot, a bemutatás után mindössze két héttel. Én minden magyar filmnek hasonló bukást kívánok!” – fogalmazott Rákay, aki szerint a debütálás óta számtalan elmebeteg mondatot leírtak már az alkotásról. „Leginkább azok gyalázzák, akik nem is látták,
a balos megmondóemberek pedig képtelenek elviselni, hogy a Most vagy soha! a hazaszeretetről szól, mondhatni, régről be vannak oltva az ilyesmi ellen”
A Most vagy soha! kreatív producerével a március 15-én debütáló Petőfi-film kapcsán a nagybetűs filmszakmáról, ideológiai nyomulásról és a valódi katarzisról beszélgettünk.
A Most vagy soha! kreatív producere szerint a Mariana-árok az volt, amikor az egyik balliberális lapban kiszámolták, hány embernek kellene megnéznie a filmet ahhoz, hogy nyereséges legyen, miközben ezt az izzadságszagú számolgatást egyetlen balos alkotóhoz köthető film esetében sem tették meg az elmúlt harmincnégy évben.
A kiugró debütálás után leginkább hallgattak, majd azt írták, azért nézik sokan, mert utaztatjuk rá az embereket, most pedig a kétheti, százötvenezres határnál már bukást vizionálnak.
Rossz hírem van a minden szarizmus örök nyünnyögőinek: a nézőink, – köztük rengeteg fiatal – szeretik a filmünket, és csak ez számít!”– összegzett Rákay Philip.
Kihagyott egy sorsdöntő büntetőt, de egyébként sem illeszkedik bele a Real Madridba. Gólt szerzett, majd bosszankodott a volt Fradi-játékos. Mandiner-összefoglaló a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai történéseiről.
Bencsik Gábor őszinte kritikája a filmről:
https://telex.hu/zacc/2024/03/28/bencsik-andras-beleszallt-a-most-vagy-sohaba-petofi-film-negativ-kritika-a-demokrataban
A nyitóhétvégén még 75 ezren váltottak a filmre jegyet, azóta viszont drasztikusan csökkent az érdeklődés iránta – írta a film.hu.
71,2 százalékkal zuhant a második hétvégére Rk filmjének nézettsége, ugyanis már csak 22 ezren nézték meg a produkciót a második hétvégén.
A film.hu a Kincsem című filmmel hasonlította össze a nézettségi adatokat, mivel mindkét film rekord költségvetésből készült. A 2017-ben elkészült Kincsemre 2,9 milliárdot költöttek, az idén bemutatott Mvs! című filmre pedig 6 milliárdot. A párhuzam szerint mindkét produkció a XIX. századi magyar történelmet eleveníti fel, s mindkét film premierjét március 15-re időzítették.
Herendi Gábor filmje 72 ezer nézővel nyitott, így némileg elmaradt a Mvs! számaitól, amire 75 ezren váltottak ekkor jegyet.
A második hétvégén viszont fordult a kocka. A Kincsem nézőszáma 29 százalékkal esett vissza a nyitóhétvégéhez képest, a Most vagy soha! viszont meredeken zuhant, 71 százalékkal kevesebben voltak rá kíváncsiak.
"Rákay Philip: Én minden magyar filmnek hasonló bukást kívánok!"
Öt és félmilliárd forint veszteséget?
Hű de rosszindulatú az ipse!
Na persze, ha az adófizetők fizetik film árát!
A Most vagy soha! kreatív producere szerint az úgynevezett kritikusok képtelenek elviselni, hogy a film a hazaszeretetről szól."
emlékszem, hogy az Elk.rtuk és a Blokád c. film is hogyan reagált a sorosféle mételybrigád... nem véletlen:
" A zsidó Pikler Gyula professzor!! a pesti jogi karon, így szólt a magyar diákjaihoz 1901-ben: „Az én célom az, hogy az önök szívéből az olyan kicsinyes fogalmakat, mint haza, nemzet, kiirtsam.”
Aztán az ő vezérletével alakult meg a zsidóktól hemzsegő balos Galilei kör, amelynek a főleg zsidó tagjai lettek a véresen balos Dicsőséges Tanácsköztársaság dicső vezetői...aztán elmenekültek és külföldről rongálták a hazájukat...aztán némelyikük hazatért, például Rákosi Mátyás és itthon teremtett újra rémuralmat... most pedig Soros, Bloomberg, Zuckerberg, Sulzberger, Zucker, Pressman, Charles Gati, Kati Marton néznek "ferde" szemmel azokra, akik nemzeti érzelműek, akiknek fontos a család Isten, haza.
na. de vannak itthon is ilyen hazafiak