Magyar operatőr vette fel, hogyan verik össze a félelmetesen kigyúrt Zac Efront

Nyitókép és képek: Mozinet

***

Német Dániel írása

A kiváló Martha Marcy May Marlene című indie-thrillerrel komolyabb szakmai sikereket elért Sean Durkin rendező elkészítette az első, szélesebb közönséget megcélzó filmjét. A valós eseményeket feldolgozó Vaskarom a pankráció őskorába repít vissza, kíméletlen képet festve a sportágról. És bár a drámai hatást nem mindig sikerül elérni, 

A High School Musical-sorozattal szupersztárrá vált, majd mások mellett a Baywatch remake-jében a külső adottságait kamatoztató Zac Efron az utóbbi években mindent megtesz azért, hogy kitörjön a tinilányok kedvenc plakátfiúja imázsból, és komolyan vehető színésszé váljon. Lényegében azt az utat szeretné bejárni, mint Leonardo DiCaprio, csak Efron nála jóval kevésbé ügyes és tehetséges. Az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitványban Ted Bundy megformálásával meglepte a közönséget, nem az ő hibája volt, hogy a mozi semmit nem váltott be a címben ígért jelzők közül, helyette egy dögunalmas bírósági krimit láthattunk. 

A Vaskarom esetében azonban tényleg mindent beleadott, az úgynevezett method acting szótári definícióját megtestesítve félelmetesen kigyúrta magát. És lássuk be, valahol ironikus, hogy a korábban a kockahasát villogtató színész azzal próbál betörni a drámák világába, hogy még a korábbiaknál is jobban kipattintja az izmait; de a szerepe valóban megkívánta ezt. 

Utóbbi nem meglepő, már a totálisan diszfunkcionális családjába is bele volt kódolva mindez. Az édesapja tipikusan az a figura, aki a be nem teljesült vágyait – neki nem sikerült csúcsra törni a sportágban – a fiain keresztül szeretné elérni, ezért vasszigorral neveli a gyerekeit. Olyannyira, hogy folyamatosan rangsorolja őket, éppen melyikük a kedvence, és azt hajtogatja, hogy nekik kell a világon a legerősebbeknek és a legkeményebbeknek lenniük.

Az egyik srácnak esélye sincs ebben a versengésben, hiszen a súlyzók helyett jobban szeret hangszert ragadni, a zenélésnél azonban talán nincs is megvetendőbb hivatás az öreg számára, a másik három testvér viszont keményen próbál megfelelni az levárásoknak. Közülük is a Zac Efron alakította Kevin Von Erich emelkedik ki. Aki azonban hiába ér el sikereket, mivel úgy nevelték, hogy emócióknak egy férfi életében nincs helye, elfojtott érzelmei ellehetetlenítik, hogy boldog legyen. Jól érzékelteti ezt az a jelenet, amikor kiderül, hogy még szűz, noha a diadalai és a
fizikuma alapján nyilvánvalóan már évek óta minden ujjára jutott volna egy nő. De az apai vasszigor a testvérei életére még nagyobb hatást gyakorol, a családon – ahogyan azt maguk is állítják – egyfajta átok ül, és egymást váltják a sorscsapások. 

A különböző filmes közösségi oldalakon számos felhasználó felrótta, miért nem jelölték Oscar-díjra az alkotást és külön Zac Efront a főszerepében. Ez valahol jogos a felvetés, különösen, ha azt nézzük, hogy a Leonard Bernstein zeneszerző életét dögunalmasan feldolgozó Maestro például hét jelölést is begyűjtött. Ezzel szemben a Vaskarom a tipikus konszenzuális ,,jó film”: a színészi játékok tisztességesek (Efron valóban kitesz magáért), a történet és a felvázolt világ érdekes. 

– ő A fészek című dráma után második alkalommal dolgozik együtt Sean Durkinnal. 

Ám azáltal, hogy a film számtalan karaktert felvonultat, a többségüknek nincs lehetősége kibontakozni, így nem mindig sikerül elérni a kívánt drámai hatást; olykor csak legyintünk a valóban tragikus pillanatok láttán is. Éppen ezért a Vaskarom nem válik elég emlékezetessé, különösen,  ha összevetjük az ugyanennek a sportágnak az árnyoldalait bemutató, Mickey Rourke főszereplésével készült A pankrátorral.

Viszont Zac Efronnak sok sikert kívánunk, ha továbbra is ilyen elánnal veti bele magát a szerepeibe, akkor egy nap még az Akadémia is felfigyel rá.