Az egyik negyvenes házaspár vendégül látja a másikat, és ahogy fogy a pálinka, úgy sejlik fel lassan mindkét kapcsolat a mélyben régóta húzódó válsága. Semmi világmegváltás, csak a hétköznapi életünk – a Kálmán-nap kicsit keserű, de nagyon vicces és még annál is hitelesebb pillanatfelvétel a mi valóságunkról.
Nyitókép: Jelenet a Kálmán-napból, Tóth Orsi Olga és Hajdu Szabolcs Kálmán szerepében (Budapest Film)
***
Ha valaki éppen a negyvenes éveit tapossa, netalán még időnként az is megfordul a fejében, hogy tényleg, ennyi volt az egész, házasság, gyerek, meló kipipálva, vagyis
„ami történt, megtörtént, innentől kezdve minden csak ismétlődés”,
az semmiképpen ne nézze meg Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című moziját. Vagy pont hogy nézze csak meg, mert mindig segít egy kicsit, ha az ember tudja: nincs egyedül a világban a gondolataival.
A többek között a Tamarát, a Fehér tenyért és a Bibliothèque Pascalt is jegyző rendező új munkája március 14. óta látható a mozikban, és bár az ugyanazon a napon startolt Most vagy soha! egyértelműen ellopta előle a show-t, érdemes ennek a merőben más típusú filmek is esélyt adni. A másfél órás kamaradráma egyébiránt eleve nem ismeretlen a közönség egy része előtt, hiszen annak, a színházban már régebb óta látható párkapcsolati trilógiának a vászonra adaptálásáról van szó, amelynek az első része, az Ernelláék Farkaséknál 2016-ban elnyerte a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. Betetőzése, az Egy százalék indián a tervek szerint még idén szintén a mozikba kerül majd; a három történet külön-külön is megáll a lábán, laza egységben kezelve viszont még nagyobb hatásuk van.
Pedig a forgatókönyveket is író Hajdu Szabolcs nem bűvészkedik sem a látvány, még kevésbé a szavak szintjén. Ahogy az Ernelláékban, úgy a Kálmán-napban is szinte végig egy zárt szobában vagyunk, egy teljesen átlagos délutánon, amikor is az egyik jól szituált negyvenes házaspár vendégül látja a másikat, a birspálinka-padlizsánkrém szegélyezte látszatidill mögött aztán szép lassan felsejlik a két kapcsolat régóta húzódó válsága. De még ez sem olyan különös, se nagy jelenetek, se nagy megmondások, csak néhány apró hazugság, kicsit több önáltatás és még inkább sóhajtozó unalom, nyomában a szeretet, érintés és szex iránti, ki nem mondott vagy igen rosszul kommunikált sóvárgással – ki miben látná leginkább a kapcsolat megjavulásának kulcsát.
Azaz, ahogyan a sajtóvetítésen elhangzott,
„a vihar előtti csend állapota ez.
A párkapcsolatnak az a fázisa, amikor már mindenki tudja, hogy valamin változtatni kellene, de még senki nem mer lépni. Az ember akár éveket is el tud tölteni ebben az átmeneti helyzetben, ami nemcsak rengeteg energiát felemészt, de az elfojtott érzelmek, kibeszéletlen konfliktusok egyre mélyebb árkokat vájnak a családtagok közé.”
Ezek a filmbéli nők, férfiak ülnek a szép házaikban, és miközben a gyerekek iskoláztatásáról meg a kanapéárakról beszélgetnek, elfelejtik, voltaképpen milyen jó dolguk is van, mondhatnánk persze. Ami igaz is lenne meg nem is. Tény, hogy néhány középosztálybeli anyuka-apuka lassú átfordulása a már kevesebb pluszkört ígérő B oldalra és az ebből adódó érzelmi zűrzavar nem mérhető a Kálmán-napban egyfajta kontrasztként is megjelenő ötödik kerék, a melós Ernő gondjaihoz.
Mégsem érezzük egy percre sem, hogy Hajdu mindezt öncélú és idegesítő nyavalygásként rakná le elénk. Aminek több oka is van, így a minden részletükben abszolút hiteles dialógusok, a remek színészek (Tóth Orsi, Földeáki Nóra, Szabó Domokos, Hajdu Szabolcs és Gelányi Imre), akik ezeket el is tudják természetesen mondani, és nagyon hangsúlyosan az élet légüres tereit legalább részben megtölteni képes humor: néha szívből nevetünk, máskor meg úgy, hogy közben azért csak összeugrik kicsit a szívünk.
„Te a kutyát akarod megtanítani nyávogni”,
veti oda például Kálmán az őt rendrakásra kapacitáló feleségének, és bár az első reflexünk erre a röhögés, nem lehet nem tetten érni ebben a mondatban a XXI. században radikálisan átalakulni látszó női és férfiszerepekhez való alkalmazkodás nehézségeit is.
Mert, és pluszban ezért sem válik unalmassá ez az egy szobába zárt Hajdu-féle döcögős hétköznapiság, a Kálmán-nap tétova karaktereiben legalább részleteiben nem lehet nem magunkra vagy a környezetünkre ismerünk sem. A szembesülés persze nem mindig kellemes, ezért mielőtt tényleg kitörne a vihar, még fel a napszemüveget, és jöhet egy kis tánc meg a Lovely day – szigorúan negyven másodpercig, mert az alacsony költségvetés miatt a dal jogdíjára már nem maradt elég pénz.
Unikális kulturális élményre invitálja a közönséget a Hajdu Szabolcs nevével fémjelzett Látókép Ensemble, a B32 Galéria és Kultúrtér valamint a Budapest Film. Az esemény egyedi összeállításában a mozi és a színház találkozik. Április 3-án19 órától Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának középső tagját, a Kálmán-nap moziverzióját vetítik, majd közvetlenül utána a trilógia záróakkordját, az Egy százalék indiánt láthatják színpadon a nézők. Április 13-án pedig a trilógia első darabját, az Ernelláék Farkaséknált vetítik, melyet a Kálmán-nap követ a színpadon.
A világ szinte minden régiójában egyszerre csökken a gyermekvállalási kedv, és a kutatók egyre inkább a digitális technológiák szerepét gyanítják a jelenség mögött.
Ezt valószínűleg a saját alkotói sem teszik be a vitrinbe.
Egy kezünkön is meg tudnánk számolni, hány jó magyar thriller készült eddig, és az Itt érzem magam otthon nem fogja gyarapítani ezt a mennyiséget.
Úgy tűnik, hogy az egyébként kiváló magyar rendezőnek ezúttal nem sikerült lehengerlő drámát alkotnia.
Történelmi filmmel és kisrealista drámával is sokkoltuk a németeket.
Igaz, volt, aki szerint ki kellett volna zárni a tallinni filmfesztivál programjából, mert a rendezője „jó kapcsolatot ápol Orbán Viktorral”.
Ez lehet a Tisza-kormány pénteki döntésének eredménye.
Az Orbán Viktor vezette kormány a kezdetektől fogva ellenezte a migrációs paktumot.
