Anya és apa folyton hazudik, a gyerek meg majdnem belehal

Schwechtje Mihály második nagyjátékfilmje túlzásokkal mesél túlterheltségről és arról, hogyan isszák meg a levét a gyerekeink a mi nagy önmegvalósításainknak.

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje egyedi látványvilággal jár körül egy, a végére kissé elsúlytalanodó morális dilemmát. A Minden Rendben arról szól, mi történik, ha egy családban semmi nincs rendben.
Hajdu Szabolcs főszerepet kapott egy olyan moziban, amelyet mintha Hajdu Szabolcs rendezett volna, jutott eszembe rögtön a Minden Rendben első képkockái láttán. És az is, hogy talán véletlen, talán nem, de mostanában sorra olyan mozgóképek kerültek elém, amiknek a központi témája, hogy a mai szülők egy része – minden jó szándék ellenére – mennyire nem tud mit kezdeni az alfa generációs gyerekeivel és egyáltalán, azzal a mindenütt fennen hirdetett önmegvalósítást akadályozó „teherrel”, ami a családos léttel együtt jár. Erről (is) szólt többek között a nemrégiben bemutatott Sünvadászat, és részben ebből adott mesteri, de igen keserű leckét a Netflix Kamaszok című minisorozata.
Ezt is ajánljuk a témában
Schwechtje Mihály második nagyjátékfilmje túlzásokkal mesél túlterheltségről és arról, hogyan isszák meg a levét a gyerekeink a mi nagy önmegvalósításainknak.
És ugyancsak ilyesmiről beszél a Minden Rendben is. A felszínen nagyon egyszerű példázat – mi történik, ha egy szülő hazudni kezd azért, hogy a súlyos bűnt elkövető kamasz gyereke élete ne törjön derékba – ügyesen bomlik szét több minitörténetre.
Így összességben nem csupán egy morális dilemmát illusztratívan bemutató sztorit kapunk, a film legalább annyira szól a gyászfeldolgozásról és a nehezített pályán való felnövés, valamint az újrakezdés nehézségeiről.
És persze az alaposan félreértett, bár bizonyos pontokon nagyon szórakoztató macsóságról is. A két kamasz fiát özvegyként nevelő Sanyi (Hajdu Szabolcs) egyfajta prototípus, aki a maga módján igyekszik mindent megtenni az elárvult család egyben tartásáért, szereti is a fiait, de az érzelmei, félelmei, vágyai kinyilvánításában – fogalmazzunk így – nem túl erős. Ködösíteni és kompenzálni viszont remekül tud, például azzal is, hogy bokszra járatja az indulatait hozzá hasonlóan nehezen kordában tartó kisebbik gyerekét, a 12 éves Dénest (Sáfrány Ágoston). Ő az, aki egyébként egy meggondolatlan tettével – apja barátnőjének a hasonló korú lányát életveszélybe sodorja – elindítja az események láncolatát, hogy az erre az eseményre folyamatosan épülő új rétegek révén végül egyáltalán ne arra a lehangoló végre jussunk, amit esetleg elvárnánk egy újabb „érfelvágós” kisrealista magyar mozitól.
Ehhez pedig nagyon kell a kontrollba és a „minden rendben” mantrába egyre kétségbeesettebben kapaszkodni próbáló Hajdu Szabolcs kiváló tempó- és humorérzéke, kellenek a lényegre törő, egyszerű párbeszédek és a furcsán elemelt képi világ is. A drámát Sós Bálint Dániel fekete-fehérbe csomagolva teszi elénk, brutális betonépületek és hideg lakásbelsők közé ékelve. Ettől az egész valahogy el is emelődik tőlünk, egyszerre leszünk részesei és megfigyelői egy örök kísérletnek, amelynek a fő kérdése valójában az:
egy másik ember iránt érzett szeretetünk felülírhatja-e a társadalom, de főleg a lelkiismeretünk törvényeit,
és ha igen, nem éppen annak-e ártunk vele ezzel, akit mindenáron meg akarunk védeni. Pláne, hogy amiként a Szamosi Zsófia játszotta rendőr mondja, az igazság előbb-utóbb mindig kiderül.
A Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjában készült Minden Rendben ezért néhány ismerőssége ellenére mégsem Magyarország- vagy Kelet-Európa-specifikus munka, szinte biztos, hogy bárki bárhol a világon érteni fogja a finomságait is. Bizonyíték rá, hogy a nemrég nagy sikerrel mutatkozott be a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál első filmesek számára kiírt Perspektívák című szekciójában.
Minden Rendben – magyar filmdráma, március 20-ától országszerte a mozikban.
Nyitókép: Hajdu Szabolcs és Sáfrány Ágoston a Minden Rendben című filmben. (Fotó: CineSuper/Berlinale.de)