Godzilla, a szörnyek királya új táncra hívja Kongot, de végül másokkal együtt zúzzák le Brazíliát.
Nyitókép: Warner/Intercom
Milyen fura, hogy míg 1933-ban a King Kong egy modern szerelmi történetként, egyfajta szépség és a szörnyetegként forradalmasította a szörnyfilmes műfajt, Japán válasza egészen 1954-ig váratott magára, hogy akkor
a Godzilla kőkemény drámája legyen a konkrét reakció az atomfenyegetésre, Nagaszaki és Hirosima borzalmára.
És persze hiába volt Kong a szörnyek első királya, azért Amerika Godzilla felemelkedését is csúful átdolgozta gyorsan, majd a Shōwa- és Heisei-, később pedig a Millennium-érában a szigetország csak úgy öntötte magából a jóval komolytalanabb, de nagyon is szerethető Godzilla-filmeket, amik dráma helyett már sokkal inkább egyfajta burleszk pankrációnak feleltek meg, amivel milliók váltak az egyre látványosabb kaidzsú, aka óriásszörnyes mozik rajongóivá.
És persze volt már Kong-Godzilla összecsapás, méghozzá jó hamar, a hatvanas évek elején, de az eredmény inkább lett vicces, mintsem látványos. Az utóbbi években azonban, miután a Legendary Pictures és a Warner jó érzékkel újraélesztette a monstrumokat, elkerülhetetlenné vált a gigászok összecsapása, aminek legújabb fejezetére most jött el az idő.
Mondjuk úgy, hogy mindenki boldog, minden rendben, hiszen míg Godzilla a Colosseum árnyékában macskaként összegömbölyödve alussza békés álmát, szegény Kong az alig ismert Üreges Föld dzsungeleiben tengeti magányos napjait. Persze addig jó, amíg ők ketten nem futnak össze, az óriáshüllő pedig a bolygót védelmezve vívja meg azokat a csatákat, amiket mi nem tudunk,
de ahogy az sejthető, nem sokáig marad meg ez az idilli állapot.
Godzilla ugyanis felébred, és egyre csak atomenergiát gyűjt, ami érthető okokból nekünk, embereknek, nem jót jelent, ez pedig sejteti, hogy valami készül. Közben a fogfájós Kong is megjelenik a felszínen, de kiderül, hogy nem kettejük acsarkodása a lényeg, sőt a fenegyerekeknek muszáj összefogniuk, ha győzedelmeskedni akarnak a mélyből és a múltból érkező komoly fenyegetéssel szemben, amely rég elfeledett szörnyeket szabadít a felszínre.
A Godzilla x Kong: Az új birodalom egyébiránt egész fogyasztható sztorit kanyarít a szörnycsatához, mert ahogy mindig, a lényeg a bunyón van, a főszereplők pedig óriásiak. Számomra a 2014-es Godzilla, majd a 2019-es Godzilla II – A szörnyek királya minden szempontból hozta a japán filmek világát, így ebben az új MonsterVerse-ben is bíztam, bár Az új birodalom trailere valami nagyon felesleges és bugyuta akciófilmet ígért.
És noha nincs új a felkelő nap alatt, avagy 1962 és a King Kong vs. Godzilla óta sok víz lefolyt már a Dunán, ahogy radioaktivitásból is bőven jutott a tengerbe, a titánok összecsapása azért még mindig szórakoztató. Sőt, új szörnyeket is megismerhetünk, na, nem mintha nem lenne elég népes az óriásszörnyek tábora, ellenben a legfőbb nemezis nem túl fantáziadús, de legalább akad közkedvelt visszatérőnk.
Persze itt is kapunk két tipikus, rögtönzött humoristát, akik ontják a poénokat, miközben egyikük Dr. Dolittle babérjaira tör, noha sziporkázásuk azért messze nem vállalhatatlan mértékben és mennyiségben csattan az arcunkba. Ami kicsit jobban fáj, hogy hiába az egyre látványosabb effektek, annyira sok a CG, hogy a Godzilla x Kong: Az új birodalom
jóformán animációs filmnek is elmenne, és ha kivennénk az élő színészeket, talán az sem tűnne fel.
De mindent összevetve egy látványos kaidzsú mozit kapunk, aminek megvan a maga közönsége (azért inkább a tengerentúlon, mintsem hazánkban), meg is fér a piacon, sőt lehet is szeretni. Nekem azonban Godzilla marad a kedvencem, a saját filmjeivel, hiszen ő a szörnyek királya.. De el kell ismernem, hogy a trailer alapján sokkal rosszabb végeredményre számítottam, amihez képest a moziélmény még így is szórakoztató. Legalábbis egyszer, kólát szürcsölve, popcornt habzsolva, többet pedig nagyon ne is várjunk tőle.
A Godzilla x Kong: Az új birodalom március 28-tól nézhető meg a magyar mozikban.
Hogy mi járhatott egy olyan ember fejében, aki a hatalmát népek és rasszok teljes kiirtására használta? A Goebbels, a manipuláció művészete választ ad a kérdésre, bár a miértek így sem egyértelműek.
Ha már nincsenek jelen a valódiak, jöhet a Temuról rendelt Amerika Kapitány és az Új Bosszúállók. A Mennydörgők ettől még mindent úgy relativizál, hogy közben elbagatellizálja a bűnöket.
Videójátékból ritkán készül jó film. Pláne jó horrorfilm – az Until Dawn azonban olyan rémálmot hoz el, amelyből csak a moziból kilépve ébredünk fel.
Hogy William S. Burroughs a popkultúra ismert alakja, vagy hogy Daniel Craig színészként új arcát mutatja, az nem is vitás. De hogy erre és a Queer megszületésére kinek volt szüksége, az már kérdéses.
Év elején, szinte mindenféle promóció nélkül került moziba, aminek meg is lett az eredménye. Akkor alig nézte meg valaki, azonban a Max segítségével a Társ most új életre kelt.
Charles Dickens nem csak a karácsony szellemét volt képes hitelesen megidézni. Gyermekeinek Jézusról mesélt, az új, animációs film a Királyok királya ezt dolgozza fel.
Mindkét politikai oldalon úgy látják, nem kérdés, titokban valóban adóemelést tervezett a Tisza Párt.
És ugyanígy fog titeket is.
