A magyar sereg nem aknázta ki lehetőségeit, amiről a közutálatnak örvendő fővezér, Dembiński tehetett. Stratégiai vereségről nem beszélhetünk, a szabadságharc legszebb pillanatai Kápolna után jöttek.
Ahogy arról korábban írtunk, az 1849. február 5-én lezajlott, Görgei Artúr és Guyon Richárd által fémjelzett branyiszkói győzelem megágyazott a tavaszi hadjáratnak, ám
a dicsőséges tavaszi pillanatok előtt át kellett vészelni egy döntőnek szánt császári támadást,
amit Windisch-Grätz herceg vezetett a Tiszántúlon összpontosított magyar honvédseregek ellen. A napra pontosan 175 éve, február 26-án kezdődött kápolnai csata magyar szempontból a győzelem ígéretével kecsegtetett, így különösen
fájó volt, hogy létszámfölényét a hadvezetés képtelen volt kiaknázni
és a csatatér az ellenség kezén maradt – ugyanakkor stratégiai vereségről nem beszélhetünk, tragédia nem történt,
a magyar haderő ütőképes maradt,
amit a hamarosan induló tavaszi hadjárat bizonyít a legékesebben. A végzetes megroppanás elkerülése mellett a kápolnai ütközetnek még egy pozitív hozadéka volt: leváltották a minden szempontból alkalmatlan fővezért, a lengyel Henryk Dembińskit a honvédseregek éléről.
Ezt is ajánljuk a témában
A branyiszkói ütközet a magyar szabadságharc egyik kulcspillanata volt, Görgei előtte csatákat veszített, ám a hadjáratot megnyerte. De ki az a Guyon Richárd?
Erőviszonyok
1849. február elejére az említett branyiszkói áttörés, Klapka György és Perczel Mór sikerei, plusz a bácskai és bánsági csapatok felvonulása lehetővé tette a honvédfősereg összpontosítását, Bem József pedig Erdély felől biztosította a magyar művelet sikerét. A seregek létszámát tekintve nem kétséges: megnyílt az esély egy komoly sikerre, ám ennek kulcsa a megfelelő időpontban végrehajtott csapatösszevonás lett volna, ami kapitális hibák sorozatának következtében elmaradt.
A császári hadsereg összlétszáma elérte a 30 000 főt és a 165 löveget, míg
a magyar sereg körülbelül 43 000 főt és 150 löveget tett ki.
A császári tüzérség erősebb volt az ágyúk számát és űrméretét nézve, ám a szakemberek szerint ezt a hátrányt a magyar létszám kiegyenlíthette. Megvolt tehát az esély.
Dembiński, az alkalmatlan
A kápolnai ütközet központi figurája, sajnos negatív értelemben, a lengyel szabadságharc elismert tábornoka, Henryk Dembiński lett, akit lényegében Kossuth Lajos választott meg fővezérnek, nem utolsósorban azért, mert rajongott a lengyelekért és meggyőzte a hírnév. Utólag már tudjuk: a lengyel tábornok nem aratott sikert a magyar tisztikar körében, Görgei Artúr tábornoknak például napiparancsban kellett felszólítania tisztjeit az engedelmességre az ellenszenv és a közfelháborodás miatt, írják a történészek.
Leszámítva a lengyel hadvezér nehéz természetét, indulatosságát és fafejűségét,
központi bakija az volt, hogy elmulasztotta az erők sokszor emlegetett, jól időzített összevonását.
Amikor február 26-án a császári és a honvédsereg összetalálkozott, a három magyar hadtest 23 dandárjából csak 7 tartózkodott a csatatéren. Nem volt minden veszve: megfelelő intézkedések esetén aznap estére vagy másnapra további 13 dandár érkezhetett volna a helyszínre – ám ez nem történt meg.
A fővezér görcsösen ragaszkodott eredeti elgondolásához: ha törik, ha szakad, Mezőkövesd és Eger környékén akarta kierőszakolni a döntő csatát.
Rögeszméjétől vezérelve még az elszigetelten álló Schlik-hadtest bekerítését, üldözését is megtiltotta.
Az érv: ha Schlikre súlyos vereséget mérnek, Windisch-Grätz nem mer elindulni Budáról, és oda lesz a betervezett helyszín.
Kiderült, hogy Dembiński újra meg újra elutasította az ötleteket, amelyek a honvédek számára kedvező helyzeteket teremthettek volna.
A kétnapos csata
Amikor Windisch-Grätz herceg hírt kapott a magyar sereg összpontosításáról, ugyancsak Mezőkövesdet célozta meg, mint döntő helyszínt. Dembiński Egerben ebédelt Görgeivel, amikor meghallották az első ágyúdörgéseket Kápolna felől. A fővezér azonnali bénázással kezdett: miután megkapta a támadás hírét,
késve üzent a hadtesteknek az összpontosításról,
emellett nem számított rá, hogy a Schlik-hadtest, miután elfoglalja a Siroki-szorost, a honvédsereg oldalába kerül. Ekkor derült ki, milyen kapitális hiba volt Schlik korábbi üldözésének a letiltása.
A magyar jobbszárny Schlik miatt visszavonult, a császáriaknak sikerült átkelniük Kápolnánál a Tarnán, visszaverték Dembiński támadását, a honvédek aztán rendben hátráltak. Közben a túl lassan összpontosuló magyar seregnek mégis lehetősége nyílt volna a támadás megújítására, hiszen közben Guyon Richárd és Kmety György hadosztályai is megérkeztek, de Henryk
Dembiński a visszavonulás mellett döntött, sőt, a nagy nehezen egyesült sereget újra részekre bontotta.
Amikor pedig a hadtesteket is „rosszul megválasztott útvonalakon indította el a Tisza felé, kitéve őket a császári támadásoknak és az élelmiszerhiánynak, személye egyre inkább közfelháborodást váltott ki” – foglalja össze a Hadtörténeti Intézet.
Habsburg elbizakodottság és olmützi alkotmány
„E kétnapos csata során minden ponton tetemes túlerőben lévő ellenséggel volt dolgunk, csupán csapataink kitűnő szellemének és hősiességének, a tábornok urak célszerű vezetésének és bátor tüzérségünk hatásos tüzének tudható be mindenütt a számszerű fölény túlszárnyalása” – dicsekedett a császárnak Windisch-Grätz, aki többek között olyanokat írt, hogy
„a lázadó hordákat iszonyú mennyiségben” pusztította el.
A herceg messze túlértékelte a győzelmét, de be kell ismernünk: a kedvező erőviszonyokat nézve, a lehetőségeket és a végeredményt összevetve a magyar sereg vereséget szenvedett a harctéren, ugyanakkor a szabadságharc legszebb magyar pillanatai közvetlenül ezek után kezdődtek a tavaszi hadjárat képében. Windisch-Grätz jelentése alapján
az ifjú Ferenc József császár kiadta az olmützi alkotmányt, mert úgy hitte, megsemmisítették a magyar ellenállást. Rosszul hitte.
A közutálatnak örvendő Henryk Dembińskit végül Szemere Bertalan segítségével váltották le a posztjáról. Nem volt egyszerű: a politikai teljhatalmat képviselő Szemere a hadtestparancsnokokkal együtt kereste fel a fővezért, de amikor megpróbálták a haditanács összehívására rávenni, erre nem volt hajlandó, így Szemere megfosztotta a tisztségétől.
*
Felhasznált irodalom:
Hermann Róbert: 1848–1849 a szabadságharc hadtörténete
https://rubicon.hu/cikkek/1849-februar-26-27-a-kapolnai-csata
A legendás tüzértiszt visszaadta a székelyek önbizalmát a csatatéren, felesége követte a háborúba, az emberek a védangyaluknak tekintették – mindeközben egyszerű, jó humorú ember maradt.
Kmety György még megmutatta, milyen lehetőségek rejlenek a magyar honvédségben, ám ekkorra a nagyhatalmak már döntöttek a magyarság sorsa fölött – akkor éppen orosz beavatkozás formájában.
A honvédsereg komoly, nyílt csatában verte meg az osztrákokat, Görgei, Damjanich és Aulich nagyot alakított, a magyar honvédek örökre beírták magukat a történelembe.
Az alaposan bepálinkázó dobos visszavonulás helyett támadást vezényelt, a honvédseregek először mutatták meg a bennük lakozó fenevadat, Damjanich a Tisza partján is nagyot harcolt.
A tömegsírok már védettek, ám most parcellakövekkel is megjelölik őket - mondja Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója a Mandinernek.
Mentsd meg Amerikát! címmel jelenik meg rövidesen a januárban hivatalba lépő amerikai elnök új könyve.
Jön a bizalmi szavazás a Bundestagban, majd februárban az új választás.
Évtizedeken át csak úgy hivatkoztak rá, mint a világ egyik legjobb filmje. A BLM óta mégis örülhetünk, hogy egyáltalán megemlékezhetünk az Elfújta a szél 85. születésnapjáról.
