Aki mindenét feláldozta a szabadságért – Gábor Áronra emlékezünk

Nyitókép: Gábor Áron, Pollák Zsigmond metszete, 1881 (részlet)

A legendás székely ágyúöntő, aki egyben kisbirtokos, valamint asztalosmester volt, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc folyamán magyar nemzeti hőssé avanzsált. 

– orosz ágyúgolyó ölte meg napra pontosan 175 éve, 1849. július 2-án. 34 éves volt, fiatal ember.

A történészek szerint abban, hogy az Erdély legtávolabbi szögletében fekvő Háromszék 1848 októberében–decemberében sikerrel szembeszállhatott az erdélyi császári reguláris haderő és a románok hódoltatni szándékozó fegyveres támadásaival, Gábor Áron érdemet nem lehet eléggé hangsúlyozni: a sikeres ágyúöntéssel visszaadta a székelyek önbizalmát, az általa szervezett tüzérség illetve a neki is köszönhetően létrejött kézdivásárhelyi hadiipar pedig az önvédelmi haderő helytállásának lett a záloga Erdélyben.

„A németség, a servilismus, a protectio”

Római katolikus székely határőrcsaládban született 1814-ben, 1828-tól a csíksomlyói gimnáziumba járt, 1831-ben bevonult a háromszéki határőr ezredbe. 

„Pattantyús” ágyúkezelői kiképzést kapott, 1840-től egy pesti tüzérezredhez került, a bécsi ágyúgyárban is szolgált, ám később a továbbszolgálati kérelmét nem fogadták el, ezért 1845-ben végleg leszerelt.

Műszaki előadásokat hallgatott Pesten és Bécsben, megismerkedett az ágyúöntéssel, német szakkönyveket szerzett be. Szakadozó szolgálata alatt már asztalosmesterként dolgozott, épületeket, szárazmalmot tervezett, feltaláló tehetsége, ambíciói és műszaki tehetsége révén még aratógépet is készített, ami egy tucat ember munkáját váltotta ki.

A császári hadseregről és általában a Habsburg-uralomról tapasztalatai alapján született meg világos ítélete 1845-ben: „Nem, 

Felesége hadsegédként dolgozott mellette

Gábor Áron felesége, úgy tűnik, moldvai születésű csángó lány volt: a tüzér-ezermestert Moldvában érte a magyar forradalom kitörésének híre, mire azonnal hazament. Cselekvésközpontú, csöppet sem unalmas életet éltek a szabadságharcban alatt: a feleség hadsegédként dolgozott férje mellett, miközben, 1849 áprilisában fiuk is született, akit ugyancsak Áronnak neveztek el.

Főhősünk az ágyúöntés lehetőségét már az 1848. októberében felvetette a magyar szabadságharc mellett kiálló székely nemzeti gyűlésen, ott azonban nem vették komolyan a javaslatot. Az ötlet Sepsiszentgyörgyön vált valósággá, amikor Puchner osztrák tábornok feltétel nélküli megadásra szólította fel a várost.  A népgyűlés november 12-én komoly fegyverek híján csaknem a megadás mellett döntött, amikor Gábor Áron felajánlást tett.

„Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállitva, és azokkal a próbalövésnél célt nem találok, akkor 

– mondta. 

Szavait lelkesedéssel fogadták, és Gábor Áron nem a levegőbe beszélt. November 30-án a székelyek már az ő ágyúinak köszönhetően nyerték meg az ütközetet. 

Az első ágyú neve Jókai Mór szerint Jancsi volt.

Először vasból, később a harangok beolvasztásából nyert bronzból készültek a nevezetes „rézágyúk”. A kezdeti sikerek után Sepsiszentgyörgyön Gábor Áront újabb ágyúk öntésével és a tüzérség kiképzésével bízták meg, majd Kézdivásárhelyen folytatta a bronzágyúk öntését. A szabadságharc alatt a mester összesen mintegy 70 ágyút készített – egyesek szerint száznál is többet. Tüzérőrnaggyá nevezték ki, és 1849 júniusától már korabeli rakétákat, röppentyűket is gyártott a „Gábor-művek.” Az ágyúk közül egyetlenegy maradt fenn, a röppentyűk közül egy sem.

Zajlott a szabadságharc. Egy kormánybiztos ezt írta Gábor Áronról a levelében: 

 ki a veszély perceiben mindenütt ott vala, hol szükség”. A „védangyal” Kossuth Lajossal is találkozott, aki hatvanezer forintos segélyt utalt ki a kézdivásárhelyi gyárnak.

Végül a Háromszékre támadó osztrák és orosz csapatok szétverték a kézdivásárhelyi fegyvergyárat, és hiába szorították ki őket július 2-án a székelyek, Gábor Áron meghalt az ütközetben. Mi más, ágyúlövés oltotta ki életét.

Jó kedély, jó humor, allűrök nélkül – akár egy barátunk

Ismerői azt írták róla, hogy tehetséges, széles körű tudással rendelkező ember volt, jól beszélt németül és románul, puritán életvitel, mértékletesség jellemezte és mindenkivel, alárendeltjeivel is udvariasan, megnyerően viselkedett, bár némileg „bogaras” embernek számított, ahogy a hasonló tehetségek általában. Életrajzírói hangsúlyozzák: noha a szabadságharc alatt kiemelkedő hírnévre tett szert, a legvégéig szerény maradt, minden kitüntetést visszautasított.

Emellett egy 'emberi' hős, nem hérosz, hanem olyan személy, aki akár a szomszédunk vagy ismerősünk is lehetne. Fennmaradt magánleveleiből egy jó kedélyű, saját értékeivel tisztában lévő, de önmagát nem túlértékelő, kimondottan jó humorral rendelkező személyiség képe bontakozik ki” – írja róla Hermann Róbert történész.

Saját szavainál többet azonban egyetlen életrajz sem mondhat el róla: „Ha a haza mindenekfelett, akkor néhány mesterember se emelje magát a haza fölé. Hanem legyen jelszava: 

Különben azon véleményre vetemedik az ember, hogy némelyek a közálladalmi érdek s politikai okok emlegetését csak saját erszényük töltésére akarják felhasználni.”

*

Felhasznált irodalom:

https://mult-kor.hu/visszaadta-a-szabadsag-remenyet-erdelynek-az-eltokelt-agyuonto-mester-gabor-aron-20231127

https://rubicon.hu/cikkek/gabor-aron

https://szekelyhon.ro/aktualis/gabor-aron-nemcsak-agyut-ontott-hanem-roppentyut-is-gyartott

https://rebellio.hu/gabor-aron/

https://magyartudat.com/gabor-aron/