A honvédsereg komoly, nyílt csatában verte meg az osztrákokat, Görgei, Damjanich és Aulich nagyot alakított, a magyar honvédek örökre beírták magukat a történelembe.
Nyitókép: Az isaszegi csata Than Mór festményén
A korábbi hetekben megemlékeztünk 1849 dicsőséges tavaszának több állomásáról, amelyek a 175 éve zajlott tavaszi hadjárat sikerének előfeltételei voltak: Branyiszkó, Kápolna, Szolnok. Most
a tavaszi hadjárat ikonikus ütközete, az isaszegi csata kerül terítékre,
ami napra pontosan 175 éve, 1849. április 6-án „esett meg”, és nem véletlenül tartják a tavaszi hadjárat egyik döntő találkozójának, a magyar hadtörténet korszakos fejezetének – Isaszeg a legszebb reményekre jogosította a szabadságáért küzdő magyarságot.
Az előzmények
Hiába került a kezdeményezés a császáriak kezébe a február végi kápolnai csata után, amikor is kezükön maradt a csatatér a magyar túlerő ellenére – anélkül azonban, hogy a magyar honvédség megroppant volna –
Windisch-Grätz nem maxolta ki a győzelmet: nem próbálkozott meg a Tiszán való átkeléssel,
sőt, március első napjaiban Damjanich János és Vécsey Károly magabiztosan diadalmaskodtak a császári erők felett Szolnoknál, visszafoglalva a várost és annak kulcsfontosságú hídját az osztrákoktól, a győzelem és az összes tiszai átkelő uralása pedig lehetővé tette, hogy a magyar csapatok gyors átcsoportosításával ismét a honvédsereg vegye át a kezdeményezést.
Ezt is ajánljuk a témában
Az alaposan bepálinkázó dobos visszavonulás helyett támadást vezényelt, a honvédseregek először mutatták meg a bennük lakozó fenevadat, Damjanich a Tisza partján is nagyot harcolt.
Kölcsönös feltérképezés és fogáskeresés után, miközben a császáriak végig nem voltak képben sem a honvédsereg erőinek eloszlásával, sem létszámával, március végén a magyar fősereg ismét átkelt a Tiszán, és a Miskolc–Eger–Gyöngyös úton összpontosult.
A sereg közel 51000 főt tett ki, vezetésüket ideiglenesen Görgey Artúr vette át
a gyenge eredményeket szállító, amúgy képzett Vetter Antaltól. A cs. kir. fősereg nagyjából 50 000 főből állt, vagyis az erőviszonyok kis híján egyenlők voltak.
A terv
A Hadtörténeti Intézet összefoglalója szerint „a magyar fősereg tavaszi hadjáratának célja egy, a császári főerőket megkerülő, végül ideális esetben azokat bekerítő és felmorzsoló manőver volt.
A Vetter Antal altábornagy által kidolgozott, Klapka által finomított haditerv
lényege az volt, hogy a legerősebb, VII. magyar hadest (Gáspár András vezetésével, 16.664 ember, 68 löveg) Gyöngyösről Hatvan felé támad, és a Zagyva vonalánál minden ellenséges támadást visszaver, azt a látszatot keltve, hogy a honvédsereg legnagyobb része itt van. Eközben a valódi honvéd főerők, az I. hadtest (Klapka vezetésével, 11.440 fő, 40 löveg), a II. hadtest (Aulich alatt 9060 ember, 37 löveg), és a III. hadtest (Damjanich vezetésével 11.254 fő, 40 löveg) Jászberényen és Nagykátán keresztül
megkerülik az ellenség jobbszárnyát, majd Gödöllő előterében a hátába vagy az oldalába kerülnek.
Ekkor egyesülve a VII. magyar hadtesttel közösen szétzúzzák az immár harapófogóba került császáriakat. A siker a VII. hadtest kitartásán és az átkaroló csapatok gyorsaságán múlt. Görgei Artúr főparancsnokként nagyjából azonos erőkkel, mindkét oldalon 50.000 fővel számolt. A kezdeményezés a honvédsereg kezében volt.”
A támadás és a bonyodalmak kezdete
A tét nagy volt, írják a történészek, mégpedig mindkét fél számára: ha a magyarok győznek, az osztrákok kénytelenek Buda-Pestre (vagy Vácra) visszavonulni,
ha az osztrákok győznek, a magyarok a Tisza mögé szorulnak vissza.
A fentebb vázolt, merész terv április 6-ig szépen haladt, ám akkor
elkezdődtek a bonyodalmak, nevezzük a hadiszerencse hullámzásának, ami az egész csatára fokozottan jellemző volt,
hol ide, hol oda jósolva a győzelmet.
Először is a VII. hadtestnek (Gáspár) Aszódot és Bagot kellett megszállnia, ahonnan sikerült is Schlik hadtestét kiszorítaniuk. Azonban, mialatt az I. hadtest (Klapka) átvonult a Királyerdőn, harcba keveredett a Jellačić vezette császári hadtesttel, így Klapka szétbontatta erőit és megpróbálta Isaszeget elfoglalni. Segítségére a III. hadtest (Damjanich) is csatarendbe állt, miközben a II. hadtest (Aulich) letáborozott, és Görgei sem számított ezen a napon döntő csatára, ezért elvált a csapataitól.
A mélypont
Az elsőként harcba bocsátkozó I. hadtestet a kialakuló rendezetlenség miatt Klapka visszavonta, hogy rendezze csapatait.
A magyar parancsnokok között ekkor némi félreértés lépett föl a felmorajló csatazaj hallatán,
amit a császári altábornagy, Schlik használt ki: erősebbik hadosztályát Isaszeg felé küldte, ezek pedig támadást intéztek Damjanich rendezetlen jobb szárnya ellen, aki ezért kénytelen volt leállítani a Klapkát segítő támadását.
Klapka visszavonult, így az arcvonalat Damjanich egyetlen dandárja tartotta. Itt a csata válságosra fordult.
Aulich az ágyúdörgés nyomán azonnal riadóztatta a II. hadtestet, majd délután háromkor megérkezett Damjanich kérése, hogy vonuljanak át segíteni Isaszegre. Azonnal! Aulich először bizalmatlan volt, írásos utasításban kérte megerősíteni a kérést, de hallva a fokozódó csatazajt, jól döntött és azonnal segíteni indult.
Görgei – miközben jóváhagyta Damjanich kérését – nekiállt rendbe szedni Klapka hadtestét. Aulich ezután a magyar hadvonal közepén keletkezett rést igyekezett elfoglalni, ahonnan Klapka visszavonult.
A kilábalás
A fővezér Görgei Klapkához sietett és alaposan leteremtette a visszavonulókat. Klapka azzal érvelt, hogy emberei kimerültek, és elfogyott a lőszerük is: mint kiderült, a lőszer valóban elfogyott, ám Görgei így emlékezik vissza: „gyalogsága a hátrálásban mutatott gyorsaságáról ítélve nem látszik annyira kimerültnek, hogy még néhány szuronytámadást meg ne kísérelhessen, ehhez pedig akkor is elegendő a tölténye, ha igazán mindet ellőtte.” Hozzátette:
„Ma kell győzni, vagy mehetünk vissza a Tisza mögé!”
Erre Klapka újra támadásba lendült. Görgei, aki folyamatosan „szervezte a győzelmet”, Damjanich-ot is felkereste: ő nem örült Klapka új támadásának, mert nem bízott Klapkában, ám Aulich érkezését örömmel fogadta.
Ízelítő a csata borzalmaiból, az eredendő káoszból:
amikor megérkezett az Aulich által küldött segítség, akiknek egy része császári egyenruhát viselt, Damjanich emberei rájuk is lőni kezdtek,
amit Görgeiéknek kellett leállítani.
A győzelem
Görgei ekkor halogató, taktikai harcba kezdett, de mivel a VII. hadtesttől (Gáspár) várt erősítés nem érkezett meg,
Görgei a koraesti órákban az égő Isaszeg elfoglalására indult egy szuronyrohamot vezényelve: itt minden eldőlt,
Jellačić csapatai a farkukat behúzva hátráltak Gödöllőre, majd pár órával később Schlik csapatai is elhagyták a csatateret.
Görgei egy ideig bizonytalan volt a végkifejletet illetően, hiszen a Damjanich-féle jobb szárnyon a helyzet késő estig nem dőlt el, ahogy „a hadközépen sem volt nagyobb, döntő jellegű összecsapás”. Végül a balszárnyra sietett, ahol Aulich jelentette: Jellačić Gödöllő felé hátrál.
„Miénk a győzelem!”
– mondta ekkor Görgei.
Szakértők hangsúlyozzák: a magyar győzelemhez Windisch-Grätz is „hozzájárult”, hiszen a csata napjáig nem tudta belőni, hol tartózkodnak a magyar főerők – ez végzetes hibának bizonyult.
A tavaszi hadjárat tovább zakatolt: április 10-én Vácnál, április 19-én Nagysallónál győztünk, április 26-ára a honvédok felmentették Komárom várát, május 21-én felszabadították Budát:
az ország túlnyomó része újra a kormány ellenőrzése alá került. Talán a legfontosabb, hogy Isaszegnél végleg kiderült: a magyar sereg méltó ellenfele az osztrák császári haderőnek, képes 100 ezer főt felvonultató, sorsdöntő, nyílt csatában fölvenni a kesztyűt, és meg is tudja verni a megszállókat.
A magyar honvédsereg 800-1000 fős, a cs. kir. hadsereg nagyjából 400 fős veszteséget szenvedett, mondják az adatok. Görgei másnap bevonult Gödöllőre, ahová Kossuth is megérkezett. Zárjuk Kossuth szavaival:
„A dicsőség napjait éljük,
melyből a nemes honfiak vérén vásárolt babérokkal a haza szabadsága fog felvirágozni.”
***
Felhasznált irodalom:
Hermann Róbert: 1848-1849 a szabadságharc hadtörténete
https://ujkor.hu/content/ma-kell-gyozni-vagy-mehetunk-vissza-tisza-moge-az-isaszegi-csata
https://www.budaihonvedek.hu/isaszegi-csata/
https://rubicon.hu/cikkek/az-isaszegi-csata-1849-aprilis-6
https://intezet.nori.gov.hu/tortenelmi-emlekhelyek/Isaszeg/isaszegi-csatater/
Görgey – Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. I. köt. Európa, Bp., 1988.
Bona Gábor (szerk.): A szabadságharc katonai története. Zrínyi, Bp., 1998.
Bona Gábor: A tavaszi hadjárat. In.: Magyarország hadtörténete I. köt. 505-525. Zrínyi, Bp., 1984.
A kápolnai csata után nyúlt tintáért és papírért.
A rejtélyes életű tábornok hadimérnöki teljesítménye a szabadságharc aranylapjai közé tartozik. Egy ideig méltatlanul elfelejtették, de mára film is született titokzatos életéről.
Félek, hogy nyomorult módon meghalok! – írta segélykérő levelében a korábbi hadvezér gyereke. Bekövetkezett…
A legendás tüzértiszt visszaadta a székelyek önbizalmát a csatatéren, felesége követte a háborúba, az emberek a védangyaluknak tekintették – mindeközben egyszerű, jó humorú ember maradt.
Kmety György még megmutatta, milyen lehetőségek rejlenek a magyar honvédségben, ám ekkorra a nagyhatalmak már döntöttek a magyarság sorsa fölött – akkor éppen orosz beavatkozás formájában.
Ha valamikor, akkor a mostani nyugati belső kultúrháborúban különösen nagy kérdés, ki és merre fogja vezetni az 1.4 milliárd hívet számláló katolikus egyházat.
A Great Reset atyja visszavonul.
Szerencsére vannak olyan polgármesterek is, akik ezt jól tudják. Büszke vagyok rá, hogy gyermekkori otthonom kerületének vezetője, Böröcz László is ilyen.
