Megismerhető-e egyáltalán egy táj, vagy a világ örökre ismeretlen marad számunkra?
A napokban a Budapest ötödik kerületében található Szerb utcába tévedtem. Vagyis nem tévedtem, mert arra volt dolgom, de a lényeg az, hogy azelőtt soha nem jártam még a Szerb utcában. Így aztán arról sem tudtam, hogy ebben az utcában áll egy ortodox templom, ami egészen valószerűtlen látvány a templomkertjével és a nagy fáival. Mintha nem Budapest szívében állna, hanem mondjuk Szentendrén.
Először járni valahol mindig különös élmény. Nagymaroson is – ahol harminc éven át éltem – vannak ilyen utcák. Egyszer egy ilyen – számomra addig ismeretlen – utcában találtam magam. Egy hegyre felfutó, szűk utcácska, alig néhány házzal. Ahogy az utca végéből visszanéztem, a település számomra addig ismeretlen arcát pillantottam meg. Soha nem láttam még abból a perspektívából, és onnan nézni olyan volt, mintha egy soha nem látott városkában gyönyörködnék. Később Fekete István egyik könyvének borítóján láttam viszont ezt a sajátos perspektívát, a festmény készítője valószínűleg ugyanabból az utcából festette meg a látványt.
A Notre-Dame új oltára, a miseruhák és a Notre-Dame-mal párhuzamosan felújított berlini Szent Hedvig-katedrális esete az egyházi minimalizmus újabb kudarca. Szilvay Gergely írása.
Miért küldték el a pékbe a teljes politikai elitet, ha egyszer a világ legfejlettebb országa lettek, lehagyva, lekörözve Magyarországot?
Nem úgy néz ki a világunk, mintha a béke és a szabadság korszaka közelítene.
A dél-koreai megfigyelőállomáson már civilek is vidáman leskelődhetnek.
Az ENSZ bakui klímacsúcsán újra a zöldátállás költségeiről szólt a vita.
A visszatérő elnök erős felhatalmazással vághat neki második ciklusának. Az inga visszalendült. Csak ennyi történt? Névai Gábor írása.
A kisfiút 24 évvel ezelőtt, 2000 májusában gyilkolták meg.
Több tucat bűnözőnek ad kegyelmet utolsó napjaiban az amerikai elnök.
