Budapest lengyel módra

Clothilde von Mensdorff-Pouilly-Dietrichstein neve keveseknek cseng ismerősen e hazában, s az sem mond sokat, hogy Clo-Clónak becézték a szülei. Pedig fél évszázadon át a magyar szociális, gyermek- és nőügy nagyasszonya volt. Apponyi Albertnéről van szó, aki hamar megtanulta a nyelvünket, hogy aztán megannyi akciót vezessen a szegénység, a betegségek és az elmaradottság ellen. A Várban tábla jelzi, hogy hol élt férje, és hogy honnan hurcolta el fiát, Apponyi Györgyöt a Gestapo. Sokat elárul az emlékezetpolitikánkról, hogy az ő neve már nem fért rá a táblára. De volt még egy érdeme, amelyet egyszer említeni kell: az ő szárnyai alól bújtak ki a náciellenes, legitimista arisztokratáink. Andrássy Klára, Ilona és Borbála, Szapáry Erzsébet és Antal, Károlyi Józsefné, Esterházy János, Pallavicini „Kisgyuri” és tucatnyi más mágnás, nem egy vértanú vagy világ igaza. A tábla becses emlék. György is tagja volt a Magyar–Lengyel Menekültügyi Bizottságnak, és százezer lengyel ellátásában vett részt a felsoroltakkal. Azért ha legközelebb hallunk a tábláról, Klotild néni nevét is gondoljuk rá.

Elfeledtük Széchenyi Károly grófot is mint a lengyel kapcsolatok fontos képviselőjét. Klebelsberg Kunó bizalmasaként indult huszonévesen, majd a kiemelkedő művelődéspolitikus korai halála után számos tisztségét megörökölte. Így lett a mestere által alapított Magyar–Lengyel Szövetség, az Alföldi Bizottság és az Országos Weekend Egyesület elnöke, nem sokkal később a Országos Magyar Kertészeti Egyesületé is. Páratlan intelligencia lehetett. 1935-ben meghívta Ignacy Mościcki államelnök, hogy lődözzön ő is a Hermann Göring birodalmi fővadász és porosz miniszterelnök tiszteletére rendezett vadászaton a kies Białowieża-erdőségben. Alig tucat méltóság lehetett ott, magyar egyedül ő. Tizenöt éven át dolgozott a lengyel–magyar határért, a turisztikai pénzek itthon tartásáért, a főváros-vidék egyensúlyért, szülőföldje, a „48-as, duzzogó Alföld” felemeléséért a csatornázás, a hajózás, az öntözés és a kertészet fejlesztésével. A városligeti Kolegerszky kioszk helyén Bauhaus-jellegű állandó pavilont épített, hogy a fővárosiak is megfigyelhessék a zöldség- és gyümölcstermesztést. Ennek romjain épült a Magyar Zene Háza.