Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Jó néhány éve Szlovéniában, talán a Grintovec csúcson fogalmazódott meg bennem, hogy a kétezer méter fölötti élményt legalább évente egyszer át kell élnem. Úgy nézett ki, hogy idén ez is kimarad, mígnem november vége felé a feleségem sejtelmesen megkérdezte, hogy van-e hágóvasam. Sok mindenre gondoltam, de nem tudtam kitalálni, hogy hová is kellhet hágóvas.
Szombat dél felé megáll egy kisbusz a kapu előtt, és B. barátom vigyorog ki az ablakon, akivel már jó néhány csúcsot meghódítottunk. Bevallja, hogy ő a meglepetésember, és csak lazán, mint a régi szép időkben, elindulunk északnak. Tartunk egy pihenőt az esős Besztercebányán, aztán egy kis navigációs kihívás után estére felérünk az 1100 méter magasan fekvő Rose Chopokhoz, ahol olyan feladványokkal találkozunk, mintha egy szabadulószóbában lennénk, csak itt épp nem bentről kell kijutni, hanem kintről be, mínusz tíz fokban. Mire megfejtjük az ember nélküli szállás kódjait, addigra már este nyolc óra, jól átfagyva lépjük át a kényelmes szállás küszöbét, s egy kis gyömbéres almapálinka után elnyúlunk, hallgatva, ahogy a fenyvesben fütyül a szél.
