Erdélyben nem csak élni lehet, de kell is a magyarságnak – 140 éve született Kós Károly

Száznegyven éve, 1883. december 16-án született Kós Károly. Az évforduló alkalmával a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kerekasztal-beszélgetésen emlékezett az építész, író kivételes életútjára az életmű szakértőivel. A december 15-i, kolozsvári eseményen a meghívottak a 20. század egyik legerdélyibb alakjának máig inspiráló hagyatékát idézték fel. A meghívott vendégek Gall Anthony, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának dékánja, K. Lengyel Zsolt, a Regensburgi Egyetem Magyar Intézetének vezetője, az MCC oktatója és Hunyadi Attila Gábor, a BBTE Történelem és Filozófia Karának adjunktusa, az MCC oktatója voltak. Az est moderátora Veress Emőd jogász, a Sapientia EMTE oktatója volt.

Dr. Bethlendi András, az MCC erdélyi akadémiai ügyekért felelős igazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy Kós tevékenysége máig felvállalt inspirációs forrása az erdélyi magyarságnak. Erős üzenete van: hogy

Gall kiemelte, hogy Kós építész hallgató lett, de nem így kezdte Budapesten. Négy lánytestvére volt, részt kellett vennie a család eltartásában. A külvárosban éltek, onnan gyalog járt be az egyetemre és a könyvtárba. Szeretett rajzolni, szerette a természetet, és házakat is szívesen rajzolt. Diáktársaságot gyűjtött maga köré, az egyetem végére ő lett a vezető. 25 évesen már parókiát, meghatározó remekműveket tervezett.

K. Lengyel Zsolt hozzátette, hogy Kós fiatal korától politikusként nyilvánult meg, a szó közéleti személyi értelmében. Ezt a belső indíttatását Kalotaszegen szerezte, és Kalotaszeg révén ismerte meg azt az erdélyi problémát, amely őt a közéletiség pályáján erősen és rövid időn belül határozott szerepbe lökte. Ez néhány évvel volt az első világháború előtt. Ezekben az években vált ő kalotaszegiként erdélyi politikussá a szó imént jelzett értelmében. 1908-ban építészként észrevette, hogy van Kalotaszegen egy templom, amiről cikket is írt, ekkor kezdte el magyarosan írni németes családnevét.

Hunyadi szerint a politikus meghatározás nem teljesen stimmel. Az 1940 című novellájában allegorikus novellát írt a bécsi döntés utáni novelláról, azon túl, hogy 1919 címmel már írt könyvet, de 1944 címmel is írt. Az 1919 a Székely Hadosztály harcairól szól, és az 1944 szintúgy arra utal, hogy valaki mások határoztak rólunk. 

Kós Károly inkább fáklyavivőként, váteszként tekintett magára, ő volt a személy történetében, aki a lovak előtt a ködben viszi a lámpát, mert nem fért fel a szekérre. Lokálpatrióta volt, kalotaszegi lapjában volt népművelés, társadalomkritika is.

K. Lengyel szerint 

Mindig meg kell határozni, Kós melyik időszakáról beszélünk. Ez az építészeti munkájában is látható talán, de a közéleti politikus – nem pártpolitikus – Kós 1920-ban egy törést él meg Trianonban, majd ’45 után újabb törés jön. Látásköre bővül, kényszerből fejlődött, alkotásai finomodtak. 

Reményik Sándor a kortársa volt, ő írta le először a „kiáltó szó” fordulatot, amikor még „Végvárinak” nevezte magát. Ezt veszi át később Kós kiáltványában. Reményik evangélikus volt, Kós református, de a protestantizmus összekötötte őket, innen a bibliai hasonlat. Titkos társaság akartak lenni, nem akartak kivándorolni, elbujdosni, elmenni Erdélyből, ebben egyetértettek. Kós a Bibliájában tartotta Reményik “Eredj, ha tudsz” című versét.

A „nem megyünk el innenhez” párosult az, hogy „szitkot, átkot” szórunk a román államra. Tevőleges, cselekvő programmal akart tiltakozni, ebben mondjuk különbözött Reményiktől, ebben volt politikus Kós, elsősorban ’20 őszétől – jelezte K. Lengyel. Veress utalt Ady 1912-es szövegére, aki Erdély elvesztését vizionálta. De Kósnak már egy 1911-es szövegében szerepel ez a konklúzió. 

A románokról úgy írt, mint egy egységes nemzetről, akiknek pénze és kultúrája volt, és készek voltak megszerveződni Erdély magyar létének veszélyeztetésére, s területi következményeket emlegetett.

Gall kifejtette:

Amikor a református kollégiumba járt, biciklivel bejárta a környékét, az apjával bejárta Erdélyt, és szerette ezt a helyet. Egy helyütt arra utalt, hogy erdész is szeretett volna lenni. Ezt vitte magával Budapestre, és bizonyos dolgokhoz vissza akart térni, egyfajta vélt, szép korhoz, amikor az emberek még saját kezükkel szép dolgokat állítottak elő, egy olyan korhoz, ami még nem a gépről, hanem az emberi értékről és szépségről szólt. Gall szerint tevékenysége egyfajta társadalmi reformot képviselt, a demokrácia egy fontos pillanatát, hiszen a művészet mindenkié. Lakóházat tervezett, ami Budapesten nem volt, ott bérházak voltak, nem lakóházak, ahol egy család lakott, ilyen csak vidéken volt. Iskolát sem tervezett, kultúrházat, közösségi épületeket. Magyarországon azért lett Kós Károly híres építész, mert ezt a szeretett és az általa ismert Erdélyt vonta be. Itt nem egyszerűen egy stílusról volt szó, hanem egy táj, kultúrtáj, közösség állt össze munkásságában.

Fotó: archív