„Mindenünk megvan, mégis minden korábbinál magasabb a szorongás mértéke” – a Magány rendezője a Mandinernek

Genda Noémi interjúja

A fesztiválon debütált legújabb munkája, a Magány. A rövidfilm történetét a COVID okozta elmagányosodás ihlette. A járvány azóta elmúlt, miért aktuális mégis a film? 

Szerintem most Európában az emberek minden eddiginél nagyobb jólétben élnek.

Ezt próbáltam kicsit bemutatni a filmben is azzal, hogy a karaktereknek mindenük megvan, mégis mindig valami másra vágynak. Ez okozza a drámájukat, és ez valahol a mi világunkra is igaz. Mindig másra, többre, újabbra vágyunk, egyszerűen így vagyunk programozva. Ez pedig szép lassan elmagányosodáshoz és lelki kiüresedéshez vezet, mert ilyenkor nem a valódi értékeket üldözzük.

Amikor megszületett a film ötlete, volt olyan célja, hogy ezzel tükröt tartson a társadalomnak, vagy jól megmondja a nézőknek, hogy hogyan kéne inkább élniük?

Nem érzek ilyen missziót, csak ki szeretném írni magamból ami engem foglalkoztat. Mióta filmklubot vezetek jöttem rá, hogy mindenki annyira másképp értelmez mindent, hogy nem lehet egy univerzális üzenetet átadni. Mindenki a saját tapasztalatai alapján vonja le a következtetéseket, és szerintem pont ettől jó egy film, én is ez alapján próbálok alkotni: miután megnézted, akár még hetekig tudsz beszélgetni, és gondolkodni róla. Nem az a jó, amikor a szádba rágják a mondanivalót.

Sok nyugati filmet nézve pedig eléggé az az érzésem, hogy rám akarják erőltetni az alkotók a saját véleményüket, szemléletmódjukat. A Barbie- film kapcsán talán ez most aktuális téma is.

Igen, az egy jó példa. Alapvetően szerintem az egy fun film, de jól megmutatja, hogy

és ez talán visszavezethető a jóléti társadalomra is, amiben igazából nincsenek valódi problémák, sokszor csak a média generálja őket. Például állást kell foglalnod, hogy jobbos vagy balos, LMBTQ-s vagy homofób, bicajos vagy autós vagy. Köztes út nincs. A Barbie filmnél is azt éreztem, hogy nagyon erősen kihegyezi a férfi-női ellentéteket. Viszont mivel mégiscsak egy játékbabáról szól a film, sok kislány megnézi, akikben nem biztos, hogy tudatosulnak a mögöttes tartalmak. Vajon a tudatalattijukra hogyan hat, amikor azt látják, hogy a terhes Barbie-ra fújolnak a többiek?

Sokszor előjön a terhesség témája, a Magány egyik központi eleme is az abortusz…

Igen, a filmben Schmidt Sára karaktere a lelki terror hatására beadja a derekát és elveteti a kisbabát. Ebben nincsen semmilyen saját tapasztalat, csak aktívan foglalkoztat a gyerekvállalás kérdése, és hogy ez milyen áldozatokkal jár, létezik-e egyensúly a karrier, a siker hajkurászása és a kiegyensúlyozott magánélet között, vagy mindenképp választatunk kell a kettő közül? A még nem elkészült filmjeimbe is gyakran beleírom ezt a dilemmát, mert tényleg óriási felelősség a családalapítás.

Az első díjnyertes filmjét is személyes tapasztalatok inspirálták. Fontos szempont ezek szerint, hogy saját magát is beleírja a történetekbe?

Fontos.

Valahol minden művész magából indul ki, a karakterek gondolatai végső soron mind az íróé. Ha teljesen fikciós történetet írnék, az valószínűleg nem lenne olyan jó. Ahogy a legnagyobb rendezők is tanítják: mindig a valóság a legérdekesebb. Az élet tele van emberi drámákkal. A nézők is ezzel tudnak a leginkább azonosulni.

Itthon biztosan, de a nemzetközi filmfesztiválokon járva mit tapasztalt, külföldön mire kíváncsiak a nézők?

Teljesen más az amerikai és az európai filmigény.

Ez főleg az Oscar-díjnál tűnik ki, véleményem szerint az utóbbi években nem a szakmai szempontok voltak az elsődlegesek a filmek értékelésénél. Európában az A- kategóriás fesztiválok szerencsére nagyon jól próbálják őrzik a tradíciókat. Ha Cannes-ba vagy Berlinbe bejut egy film, az még mindig hatalmas presztízs. Azt nem tudom, hogy milyen irányba tart a filmkultúra, hiszen az elmúlt tíz évben is rengeteget változott. Igény viszont mindig lesz a jó filmre, hiszen ez a legkomplexebb művészeti ág. Hang, vizualitás, az atmoszféra. Olyan érzelmeket tud kiváltani, amik szavakkal kifejezhetetlenek. Ilyen az egész élet is: megfoghatatlan.

Hogyan látja a magyar filmvilágot?

A szerzői filmek most eléggé mellőzve vannak, inkább a nagy költségvetésű, történelmi filmek uralják a piacot. Épp emiatt, újra reneszánszát éli a független filmezés, ami miatt nagyon mély és őszinte filmek születnek. A probléma csak az, hogy ezek nagyon nehezen jutnak el a nézőkhöz, hiszen a film népszerűsítésére általában már nem marad büdzsé.

Sokszor hallom azt is a nézőktől, hogy ugyanannyiba kerül egy mozijegy a Marvel filmre és a magyar művészfilmre, szóval nyilván a képregényfilmet nézik meg inkább, mert az sokkal látványosabb.

Visszatérve a CineFestre, miért nagy eredmény magyar alkotóként egy miskolci filmfesztiválra eljutni?

Ez az egyetlen nemzetközi filmfesztivál Magyarországon. Ökumenikus zsűri van, ami minden évben változik. Nem áll fenn az elfogultság vagy a politikai befolyásolás veszélye, emiatt a szakma is ezt tartja a legrangosabb hazai versenynek. Az elismert nemzetközi filmek premierjeit is megtartják itt.

Hogyan fogadta a közönség a filmet?

Nem gondoltam, hogy a kisfilmeket ekkora érdeklődés fogja fogadni, alig fértünk be a terembe. Volt, aki azt mondta, hogy a saját párkapcsolati problémáinak vizuális kivetülését látta a filmben, de a szakmabeliek között is jó visszhangot keltett. A legnagyobb elismerés viszont az, hogy a vetítés alatt végig síri csend volt a teremben. Ritka ma az ilyen élmény.

Együttműködésben az MCC Média Iskolával