Vihar utáni kaland: lekajakoztak a megáradt Rákos-patakon!

Kürti Gábort különleges kalandra csábította a hétvégi vihar, ami után megáradt a magyar történelemből is ismerős, most már régóta budapesti külvárosi területeken, szigorú gátak közé zárva folydogáló Rákos-patak, amely a régi időkben még konkrétan a rákjairól volt ismert. Kürti fogta a kajakját, és a vihar utáni reggelen vízre szállt a máskor alig csordogáló patakban. Élményeiről így írt posztjában:

„Megáradt a Rákos patak, és Erdős Zoltán posztjáról bekattant, hogy egy nappal az áradó rábás vizitúra után itt a kihagyhatatlan lehetőség egy újabb tételt kipipálni a bakancslistámon. Utána is kérdeztem, de gyorsan leapadt, így végül mégsem indultam el. 

Hajnal 3-kor a saját ingatlan szemle után még lámpával indultam az áramszünettől sötét utcán a locsogó hangok irányába távoli szomszédoknak segíteni, így belekeveredtem egy kedves nyugdíjas házaspár 4-ig tartó alagsori garázs kivödrözésbe. De 8-kor megébredve így is újra elkapott a kalandvágy, bedobtam a kocsiba a felfújható kajakot és elindultam a Rákos patak és/vagy Szilas patak irányába. A XVII. kerületben már lekéstem az árhullámot, így egyre lejjebb kerestem a vizet. Szerencsémre a revitalizált közép-zuglói szakaszon el is csíptem a többszörösére duzzadt folyamot. Tökéletes beszálló volt egy városi kajakozáshoz, 

Útközben mindenki integetett, drukkolt, „dekirályozott”, fotózott, videózott, mintha valami olimpiai bajnok evezne át Zuglón. Csak a kacsák nem örültek nekem, de pár száz méter után rájöttem, hogy ha mozdulatlanul, irányba tett evezővel elsiklok a túlszélen, akkor kibírják menekülés nélkül.

Nem tudtam, mi vár rám. Kicsit izgultam is, mert sok híd és alagút volt, csövek is keresztben, és a víz is gyors volt. Plusz előre tartottam a földalatti 300 métertől Rákosrendező alatt. Tudtam hogy azt semmiképp sem vállalom be, mert nem tudom, mi van bent (jó is lenne erről valami információ), és nem akartam ostobán ott hagyni a fogam, csak izgultam hogy legyen jó kiszálló, és be ne sodródjak.

De nem volt gond ezzel sem.

Simán beálltam egy jó visszaforgóba, és kiemeltem a növényzettel benőtt betonlapokon, majd átemeltem a vasút feletti gyalogos hídon, felülről fotózkodva a vihar miatti menetrendi lavina alá temetett nemzetközi vonatról sétára induló kalauzokkal és utasokkal, 

de aztán ők is drukkerek lettek.

A Tahi útnál visszaszálltam és eleveztem a torkolatig, ahol nem vállaltam be a 10-15 km/h-val Dunába rohanó vizet, és 80 centis ugratót, hanem újra kiemeltem a Duna Aréna hídja előtt. Még nem vagyok profi, de majd talán egyszer beugratok, ha valami tiszta vadvizen már eleget gyakoroltam. A kajak alkalmas rá, csak én vagyok még kezdő.

A végén leeresztettem a kajakot, visszapakoltam mindent a hátizsákba, és egy MOL Bubi bringával meg trolival vissza BKK-ztam a starthelyen hagyott kocsihoz.

Itt szeretném megjegyezni, hogy idén már kész kellene lennie a Rákos-patak Pécelig tartó kerékpárútjának, de tartok tőle, hogy az egész elúszik a ciklusokon átívelő maszatolás miatt. Pedig ez egy olyan projekt, amire kivételesen a 2 milliárdnyi pénz is vagy 7 éve rendelkezésre áll. Nagyon bosszantó ez az egész, és pár éve nem is gondoltam volna, hogy előbb fogok lekajakozni a patakon, mint ahogy a Magyar Kerékpárosklubbal örömbringázva felavatjuk a város egyik legjobb rekreációs bringás útvonalát. Remélem, azért valahogy az is összejön majd. 

Mindenesetre nagy víznél egy leevezés még a bringázásnál is nagyobb flash volt.  Az ilyenek után mindig egy picit még jobban szeretem Budapestet!