Átsétál a Duna fölött az artistaművész – Simet Lászlót kérdeztük!

Cirkusztörténelmi jelentőségű artistaprodukcióval csatlakozik a Fővárosi Nagycirkusz a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiához és Budapest egyesítésének 150. évfordulójához a cirkusz világnapja alkalmából. Az egyedülálló „Átmentem” nevű produkciót április 15-én a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart közötti dunai szakaszon, az Erzsébet- és a Szabadság híd között a rakpartról és e két hídról lehet majd megtekinteni 16.30-tól.

A Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva sétál át a folyó egyik partjáról a másikra Ifj. Simet László artistaművész. Vele beszélgettünk!

Ifj. Simet László édesapjától, id. Simet Lászlótól tanulta a magasdrót-egyensúlyozást, akit Balogh Mihály „Baldio” artistaművész, a magyar cirkuszvilág meghatározó alakja fedezett fel, majd 1955-ben felkérte, hogy csatlakozzon a korszakalkotó Baldio Csoporthoz.

Fellépett a 2012-es nyári olimpia záróünnepségén. Mutatványával a Pink Floyd Wish You Were Here című lemezének borítóját idézte meg. A mai napig aktív, 63 éves artistaművész 2019-ben megdöntötte saját magassági rekordját: Kínában, az első Wencheng Dawazi International Competition Fesztiválon 87 méter magasban, egy 157 méter hosszú drótkötélen többször is átszaladt. Tehetségét számos szakmai díjjal jutalmazták: Érdemes Művész kitüntetéssel, Hortobágyi Károly-díjjal, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, valamint számos nemzetközi cirkuszfesztiválon aratott kimagasló sikereket.

Valódi történelmi pillanat, hogy valaki arra vállalkozik, hogy átsétáljon a Duna felett. Mit jelent önnek ez az esemény?

Nagyon sokat jelent! Ahogy ön is mondta, ezt az alkalmat mindenféle túlzás nélkül lehet történelmi pillanatnak hívni – több szempontból is. Egyrészt cirkusztörténelem: a produkció apropója ugyanis a Magyarországon megrendezett Színházi Olimpia, amelyen először részt vesz a cirkuszművészet is. Másrészt Budapest szempontjából is hatalmas jelentőséggel bír, hiszen Magyarországon ilyen jellegű és ekkora nagyságrendű produkció még nem volt. Mi egy kis ország vagyunk – nincs Niagaránk, Grand-kanyonunk vagy százemeletes felhőkarcolóink,

Fantasztikusan szép élmény lesz közvetlenül a Gellért-hegy oldalában átsétálni Budáról Pestre. Úgy gondolom, hogy aki ezt látni fogja, az húsz-harminc év múlva is emlékezni fog rá, s még az unokáinak is meséli majd, hogy itt anno egy kötéltáncos átsétált a Duna felett. Mindenképpen maradandó élmény lesz mindenkinek.

Mindenképp újra emeljük ki: hazánk egyik legnagyobb szimbóluma, a Duna fölött fog átsétálni. Milyen pluszt ad ez a tudat az eddigi sétálásokhoz képest, vagy azon túl?

Nekem már korábban is voltak nagyon komoly skywalk-jaim, azaz – sajnos nincs igazán jó magyar fordítása – toronykötéltáncaim. Sétáltam már keresztül Dél-Koreában a szöuli Han folyó fölött egy egy kilométer hosszú drótkötélen, mentem át Kínába – majdnem 90 méter magasan – a világ legszebb vízesése fölött. De ott voltam a londoni olimpia záróünnepségén is, ahol én toronykötéltáncoltam miközben Ed Sheeran a Wish You Were Here-t énekelte.

A mosatni skywalknak az a különlegessége, hogy mindezt itthon, azaz Európa egyik legszebb fővárosában tehetem meg.

Az egész Fekete Péter ötlete volt, ő találta ki, hogy ezt meg kellene valósítani. Fiatal artista koromban – mint minden nagyon ambiciózus artista és kötéltáncos – nézegettem már a Dunát, hogy milyen jó lenne átmenni fölötte. De sokáig csupán vágyálom maradt – egész mostanáig. Gyakorlatilag egy gyermekkori álmom teljesedik be ezzel, a lehető legfenségesebb körülmények között. Csak szuperlatívuszokban tudok erről beszélni: a belváros szívében, a Duna fölött, egy ilyen horderejű esemény apropóján, mint a Színházi Olimpia – egészen elképesztő!

Ifj. Simet László Kínában, az első Wencheng Dawazi International Competition Fesztiválon megdöntötte az egyéni rekordját / Forrás: ifj. Simet László

A Színházi Olimpia megnyitóján túl Buda, Pest és Óbuda egyesülésének 150. évfordulóját is ünnepeljük. Ennek is nagyon szép szimbóluma lesz.

Abszolút! Az időzítés nem is lehetett volna jobb. Tulajdonképpen most fizikailag is, egy drótkötéllel összekötjük Budát Pesttel. Mindenféle szempontból egy nagyon jelentős esemény ez. Arról nem is beszélve, hogy szakmailag is egy nagyon komoly kihívás lesz, hiszen a vizek felett, így a Duna fölött is mindig fúj a szél. Nehezítő körülmény az is, hogy nem jósolnak túl jó időt sem.

Ez a kihívás hol helyezkedik el az eddigi szakmai kihívásai között? Mennyiben más víz fölött sétálni, mint szárazföld fölött?

Nehéz rangsorolni, ugyanis mindegyik skywalk más és más, mindegyik abszolút egyedi. Minden alkalommal eltérőek a körülmények, a helyszín adottságai, a méretek, a dimenziók, a látvány, a technikai megoldások lehetőségei. Tulajdonképpen ez adja a műfaj nehézségét. Ez a mostani mindenféleképpen a komoly és nehéz skywalkjaim közé tartozik, ugyanis a drótkötél 300 méter hosszú lesz, amit nem elég megfeszíteni, hanem időközönként le is kell stabilizálni, hogy minél kevésbé lengjen. Huszonöt méterenként lesz lerögzítve uszályokra. A kérdés az lesz, hogy ezek az uszályok mennyit mozognak majd, illetve, hogy a szél hogyan fog engem és az egyensúlyozó rudamat fújdogálni odafent. Az eső végképp nem hiányozna, de jó eséllyel sajnos esni fog. Összegezve tehát: a technikai megoldások miatt is és a várható időjárás miatt is nagy kihívást jelentő dolog. Ami a kérdés második felét illeti, többnyire nincs nagy különbség a víz feletti és a szárazföld feletti séta között, mert az ember olyan szinten fókuszál a drótkötélre, hogy abban az időintervallumban jóformán teljesen mindegy, mi van alatta.

Megszűnik minden más körülöttem, csak a drótkötél és én vagyok. Nekünk kettőnknek kell ezt megcsinálni.

Simet László: Asztronauták – 42. Monte Carlo-i Nemzetközi Cirkuszfesztivál 2018. / Forrás: Circus Videos

Ilyenkor mire gondol az ember? Gondol egyáltalán bármire is, vagy jobb, ha minden gondolatot kiürít az elméjéből?

Túl sok dologra nem gondolok. A skywalkoknak megvan a maga kis protokollja. A kötél eleje, tehát az első pár lépés abszolút feszült figyelemben és készültségi állapotban telik. Ekkor derül ki, ha bármi nem úgy viselkedik, ahogy kellene – mondjuk a drót nem viselkedik jól: nem elég merev vagy túlzottan elkezd lengeni. Tehát az ember ott egy megfeszített stand-by-módban van, és várja a várható, illetve a váratlan problémákat. Miután túljutok az első és második rögzítő kötélen (cavalettin), és minden rendben van, akkor kezdek picit felengedni. Addig semmi másra nincs energia, idő, lehetőség, nem látom a várost és a közönséget, egyáltalán nem érzékelem, mi történik. Nagyjából félúton szoktam elkezdeni élvezni, hiszen ne feledjük, ennek az egésznek a lényege mégiscsak az, hogy ez egy borzasztó méltóságteljes és fenséges dolog.

Az én városom lesz. Olyan perspektívából fogom látni a fővárost, ahonnan még soha senki nem látta, s valószínűleg egy jó darabig nem is fogja. Igazán fenséges dolog ez. Amikor az ember a vége fele közeledik, akkor pedig már kimondottan élvezi. Ekkor már lehet kicsit nézelődni. Addigra a nagyja stressz elmúlik, és átélhetővé válik, hogy fönt vagyok a világ tetején és a világ legszebb panorámája tárul elém.

Azon túl, hogy a produkció fizikai felkészültséget igényel, gondolom a szellemi és pszichés erőnlétet is megköveteli.

Legfőképpen azt. Az efféle produkciók nyolcvan százaléka fejben történik. Szakmailag ez már rég kész van, tehát a tudásom bőven megvan ehhez. Egy ilyen séta már nagyon régóta bennem van. Gyakorló, napi szinten fellépő artista és kötéltáncos vagyok, s ugyan ezek a skywalkok nagyon speciális események, de már ebből is csináltam több mint egy tucatot. Körülbelül húsznál tartok, és ez nagy rutint és tapasztalatot ad. Miután nincs két egyforma skywalk, borzasztó sok tapasztalatot és önbizalmat tud adni az embernek, hogy idáig mindig sikerült megoldani a dolgokat. Hatvanhárom éves vagyok, és állítom, hogy most ezeket a produkciókat sokkal biztonságosabban meg tudom csinálni, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt tudtam volna. Annyi tapasztalat gyűlt össze az évek során. Tehát szakmailag, artisztikailag készen áll, ez a produkció, a fizikai állapot nyilván alap – természetesen szükséges, hogy jó kondícióban legyek, működjenek a reflexeim. Amióta biztossá vált ez a produkció, azóta én ezzel kelek, ezzel fekszem, fejben kell megemészteni, vizualizálni és átgondolni a lehetséges problémákat, incidenseket, amik felmerülhetnek. A felkészülés során igyekszem minden eshetőséget és lehetséges problémát végigpörgetni magamban, hogy melyik esetben mi a teendő.

Fekete Péter és ifj. Simet László / Forrás: Eöri Szabó Zsolt, Nemzeti Színház

Milyen vágy hajt valakit afelé, hogy ilyen manővereket csináljon?

Talán szakmai ártalom, de már gyerekként is a leglelkesebb, legambiciózusabb fiatal artista voltam, meg akartam hódítani a világot, én akartam lenni a legjobb. Semmi más nem érdekelt, csak a cirkusz és a magas drót. Idővel nyilván a fiatalkori lendület kicsit már alábbhagy, csillapodik, de úgy érzem, még mindig van bennem bőven. Ez a normális. Sorra hívnak föl a kollégáim, hazaiak és külföldiek egyaránt, biztatnak és drukkolnak, egytől-egyig azt mondják, ha nekik ajánlották volna ezt föl, gondolkodás nélkül elvállalták volna. Egy vérbeli magas drótosnak ilyen álmai vannak. A hegymászó meg akarja hódítani a legmagasabb csúcsokat, a zenész virtuóz akar lenni, a sportoló a leggyorsabb futó vagy úszó szeretne lenni,

Nyitókép: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház