Magyar múlt nélkül nincs magyar jövő – bemutatták az új Kommentárt!

Bemutatták a Kommentár új számát a Magyar Nemzeti Múzeumban, a beszélgetőtársak Balázs Géza, a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport és a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda alapítója, Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója és Virágos Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti főigazgató-helyettese voltak, a beszélgetést Horváth Szilárd moderálta.

L. Simon László köszöntőjét követően Békés Márton főszerkesztő arról beszélt, hogy valami „örök állandót” akartak bemutatni, ezért esett a választás a Magyar világra.

Balázs Géza arról beszélt, hogy vannak olyan kérdések, melyekre nincsenek tudományos válaszok a földön. A nyelvtudomány sokat tud a nyelvről, a nyelv struktúrájáról, használatáról, de a nyelv spirituális voltáról keveset tud. Jó lenne szerinte megtalálni a köztes utat, minden nyelvnek van egy kisugárzása, melyet tudományosan nem lehet mérni.

Ha feltesszük a kérdést: mi a magyar, bizonyos szavak eszünkbe jutnak. A legjellemzőbb épület az Országház, a legjellemzőbb fa az akác. Van bennünk tehát egy közös asszociatív tudás, a Lánchídtól az akácfán át a pulikutyáig. Ezt tudományosan nem nagyon lehet leírni – részletezte a nyelvész.

Virágos Gábor régész onnan indított, hogy van egy hiányzó asszociatív tudás: a legtöbben a régészekről Indiana Jonesra, nem pedig László Gyulára asszociálunk. A középkori magyar örökségünket nem ismerjük, rajtunk végigmentek a törökök, Habsburgok, oroszok, a pusztítás hatalmas: amit ma látunk örökségünkként, egészen pici százaléka annak, ami volt. Franciaországban minden hegytetőn ott áll egy díszes vár, nálunk várromokat találunk, felújítás alatt álló kastélyokat és templomromokat.

Ezek a hálózatok léteztek Magyarországon, de a mai közönség számára láthatatlanok – folytatta a régész. Hiába dolgozunk ezeknek a felderítésén, de ha nem tesszük láthatóvá, nehezebben épül be a közös tudatban.

Kántor Zoltán nemzetpolitikai szakértő szerint egyre jobban ismerjük a határon túli örökségünket, mert bár sok településen magyar már nem ér, de az örökséget meg kell óvni, látogatni lehet. Ami összeköt minket, az a nyelv, és amikor nemzetről beszélünk, érdemes a nemzetépítésre összepontosítani.

Kántor szerint látni kell, hogyan tudunk küzdeni a nemzet reprodukcióján a hagyománnyal, nyelvvel, emlékhelyekkel és a magyar intézményekhez való kötésével a gyerekeknek. Magyar életpályát kell ajánlani a morzsolódó külhoniaknak, jó nyelvstratégiával, a hagyományok élesztésével, az emlékhelyek bemutatásával talán sikerülhet ezt a nemzetet megtartani és prosperálóvá tenni.

Horváth Szilárd moderátor településneveket sorolt: Besnyő, Tomajmonostora, Bogárd, Szentmiklós. Ezek a települések ősi települések, melyek sajnos pusztulnak. Felhívta arra is a figyelmet: a mezőgazdasági beruházások sokszor „elszántják” múltunkat.

Virágos szerint régészeti örökségünket a talaj felső rétegében két csoportra lehet osztani. Az épített örökséget rendkívül látványosan rombolják, a kövek, cserepek szétszóródnak, és évente a szántás egy centimétert ebből elvesz. Ha áll még egy tíz centiméteres alapfalunk, az 10-15 év múlva már nem lesz meg. A legveszélyeztetettebb ebből a szempontból a honfoglalás kora, akkor sekély sírokba temetkeztek, 40-50 centiméter mély sírokat csináltak.

eleve kevés a megfogható anyag, és ami van, az is rohamos ütemben tűnik el. Nem tehetjük meg, hogy kivonjuk a régészeti területeket a mezőgazdaságból, de vannak kiemelten védett területeink – ugyanakkor a gyakorlatban nehéz ezt betartatni.

Fotó: Facebook