Megnéztük a legendás videójátékból született posztapokaliptikus sorozat, a The Last of Us első részét. Megszületett a tökéletes adaptáció? Kritikánk!
Húsz évvel az általunk ismert civilizáció elpusztulása után Joelnek, egy az apokalipszisben megedződött túlélőnek ki kell csempésznie Ellie-t, egy 14 éves lányt a katonai diktatúra által irányított karanténzónából. Ami egy apró kis csempészmunkának indul, hamarosan egy brutális, szívszorító, egész Amerikát keresztülszelő utazássá válik, ahol ez a szedett-vetett páros csak egymásra számíthat. Ez a The Last of Us, ami most debütál az HBO Max műsorán.
Spoilermentes kritika az első részről!
*
A The Last of Us a videójátékok Keresztapája. Vagy Aranypolgára, ha úgy jobban tetszik. Szinte minden listán ez az alkotás van a legjobb játékok élén. Ez volt az a videójáték, ami 2013-ban bemutatta, hogy – bár addig az interaktivitáson volt a hangsúly – ebben a műfajban is lehet a történet a középpontban.
Ezt a játékot ültette át sorozattá a Csernobil alkotója, Craig Mazin az eredeti alkotás készítőjével/írójával/rendezőjével (Neil Druckmann) összefogva az HBO boszorkánykonyhájában. És úgy tűnik, hogy megszületett a tökéletes adaptáció.
A történet a felszínen egy tipikus, sablonos világvége-sztorinak tűnik: beüt a krach, a társadalmunk jelenlegi formájában megszűnik létezni, a természet visszahódít mindent, blah, blah blah. Ez csak a vászon, a körítés. Nem ez a lényeg.
s húsz évvel később, amikor a lelkét már az őt körülölelő világ szétőrölte, egy másik lányt kell keresztülkísérnie egész Amerikán.
A videójáték nem félt érzelmesnek lenni. Nem szirupos érzelgősnek, hanem érzelmesnek. Felnőttként kezelte a célközönségét, s bátran szembeállította a játékosokat olyan érzelmi és morális kérdésekkel, amikre igazából nincsen egyetemes válasz.
Egy barátom fogalmazta meg kicsit élesen, de tökéletesen annak a lényegét, hogy miért tartják olyan sokra: olyanokból is ki tudott váltani érzelmi reakciókat ez az apa-lánya történet, akiknek az érzelmi intelligenciája nem mondható túlfejlettnek.
A Csernobil után Craig Mazin és Neil Druckmann kifogástalanul nyúltak az alapanyaghoz: megtartottak mindent, ami a játékot naggyá tette, s csupán formához igazították. Mazinnek a Csernobilban megismert,
Jobban megalapozta az világégés okát (az amúgy a valóságban is létező cordyceps gombafaj hátterének kifejtésével), megváltoztatta a fertőzés terjedésének módját, s az alapjáték apróbb csiszolatlanságait is lekerekítette, elsimította. Úgy néz ki, sikerült úgy feldolgozniuk a történetet, hogy annak a hiányosságait pótolták, az erősségeit pedig kidomborították.
A játékosok kedélyeit kicsit megborzolták azzal, hogy a főszereplő apa (Joel) tragikus körülmények közt elhalálozó lánya bőrszínt cserélt, a két főszereplő pedig fizikailag csak nyomokban hasonlít a 2013-ban megismert karakterekre.
az alakításukkal pedig tökéletesen képernyőre ültetik a karaktereiket. Lehet hogy nem hasonlítanak teljesen az „eredetiekre”, de azoknak a személyiségét, érzelmeit kiválóan átadják. A sorozat pedig úgy jeleníti meg a játék hangulatát, hogy mindenféle háttérismeret nélkül meg tudja érinteni azt, aki csak most csöppen bele ebbe az apokaliptikus világba.
Egy dologra viszont mindenkit megkérnék: senki se nézze szinkronnal az epizódokat, az pocsékra sikeredett.
A sorozat előzetese
Nyitókép: Liane Hentscher/HBO/WarnerMedia
A Batman világában játszódó Pingvin igazi oázis a képregény-feldolgozások kietlen sivatagában: bámulatos, ahogyan az HBO sorozatában egy elsőre totálisan érdektelennek tűnő karakterre építve milyen mély és emberi drámát alkottak.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Gerzsenyi Gabriella az EP Mezőgazdasági Bizottságának ülésén többek között a gazdák talajművelési szokásait is kritizálta.
Egyre sötétebb fellegek gyülekeznek a kisváros felett, ahol semmi sem az, aminek látszik, de minden veszélyt hordoz magában.
Az államtitkár szerint Brüsszel bábkormányt szeretne látni Budapesten, ennek vezetésére pedig a Tisza Párt elnökét szemelte ki.
A Loupe Színházi Társulás pilisvörösvári előadásán egy néző kérdéseket intézett a színészekhez.
