A népi kultúrához szorosan hozzátartozik a nemzeti identitás – Fekete „Pumák” a Mandinernek

Édesapátok Fekete Antal „Puma” elismert gyűjtő és brácsás. Egyikőtök Magyarpéterlakán és Jobbágytelkén, másikótok Mezőségen járt vele inkább. Mitől függött, hogy kit hova vitt magával? 

Fekete Márton: Van köztünk hét év korkülönbség. Amikor Bori született, apu akkor inkább a Nyárádmente környékét látogatta, amikor pedig Borika hat-hét éves lett, újra a Mezőségre járt, ahol a hetvenes évektől visszatérő vendég. Az ember egy ilyen úton kap hideget-meleget. Egy néptánc- és népzenei táborban rengeteg mindent meg lehet élni: látsz veszekedést, boldogságot, szomorúságot. Nincs otthoni kényelem. Erdélyben ráadásul még ma is olyan értékrendű és gondolkodású emberekkel lehet találkozni, akiktől egy elkényelmesedett budapesti sokat tanulhat.

Fekete Bori: Nekem sem úgy maradtak meg ezek a tábori emlékek, hogy ,,jaj Istenem, nincs lehetőségünk fürdeni!”, hanem nagyon nagy, és meghatározó élményként. A széki táborban apa például mindig küldött Mari nénihez, hogy menjek éneket hallgatni. Mindenben volt részünk, a tanulástól a mulatozásig.  Annak, hogy ma nem vagyunk nyűgösek, és bírjuk a gyűrődést, nagy szerepe volt mindennek.

FM: Így nőttünk fel, otthon ez volt a természetes és ma is az, hogy állandóan, még a kocsiban is népzene szól. Persze nem voltunk másról sem letiltva, Deák Bill Gyulától a drum and basson át mindent hallgattunk, édesanyánk is minden műfajt szeret a dzsessztől a rockig. Kifejezetten a népzenét sosem erőltették. Ezt kicsit bánom is, mert így nem törekedtem tudatosabban a tanulására.

FB: Nekem a néptánc maradt ki. Csak egy-kettőt tudok: székit, palatkait, buzait, szóval főleg mezőségieket. Apa mutatta ezeket először, aztán odalökött a széki Józsi bácsihoz, hogy lassúzzak vele. Azok a táncok vannak meg, amelyekhez lelkileg kapcsolódóm, és amelyeket pici koromtól tanultam, az újak nehezen mennek. Egyébként a magyarpalatkai zenéhez kötődöm a legjobban, ha meghallom – életemben századszor, ezredszer –

Más népzenéket meg csak simán szeretek. 

FM: A palatkaiban van valami olyan súlyos, mély őserő, ami miatt más, mint a többi népzene. Amikor koleszos voltam Vácon, sosem volt pénzünk, mert elittuk…

FB: Már hétfőn…

FM: Nem, már vasárnap; mentünk délután, és ahelyett hogy befizettük volna a koleszpénzt, mindent elgokartoztunk. A benzinvérűségem innen fakad, a másik szenvedélyem az autó lett. A lényeg, hogy ezért utcazenélésre kényszerültünk, és megfigyeltem, hogy akkor dobtak a legtöbb pénzt az emberek, amikor palatkai szökőst játszottunk. A másik hasonló siker a szászcsávási volt. 

FB: Mert ezek a virtuóz zenék. Ha egy abszolút laikusnak akarsz népzenét mutatni, aki a magyar nótát hiszi annak, szerintem a moldvaival kell kezdeni, aztán jöhet a palatkai és a csávási. Szóval először popzenés dob és körtánc, aztán az erdélyi őszenék.

Sosem éreztétek úgy, hogy nem tudtok kibújni az édesapátok árnyékából?

FB: Sokáig úgy gondoltam, csak azért örülnek nekem vagy ismernek el, mert Puma lánya vagyok. Egy ideig zavart, aztán élvezni és használni kezdtem ezt a ,,címkét”. Mára viszont, azt hiszem, már önállóan, Fekete Boriként is megállom a helyem, pláne hogy a fiatalabbak már nem is ismerik édesapámat.. Persze ez nem azt jelenti, hogy kész lennék. Sosem vagyok az, minden héten énektanárhoz járok, naponta gyakorolok otthon, új zenéket hallgatok. 

Szoktatok együtt, családilag is zenélni?

FB: Igen, a Budapest Mezőség Bandban, amiben apa és Márton is játszik, gyakran énekelek.  A szólólemezem elkészítésében, amin összegyűjtöttem a régi kedvenceimet, köztük magyar, bolgár és török számokat, mindketten zenéltek. Jelenlegi, József Attiláról szóló zenés irodalmi  produkciómban is brácsázik a tesóm.

Márton, mielőtt megérkeztél, említetted, hogy éppen egy magyarpéterlaki anyagon dolgoztok.

FM: Éppen stúdióztam az egyik volt zenekarommal, a Magos együttessel; együtt készülünk a magyarpéterlaki lemezre. Nemrég hunyt el a péterlaki prímás, Csiszár Aladár bácsi – a Magos 2007-ben alakult a jobbágytelki táborban, ahol Aladár bácsi rendszeresen zenélt és tanított. Sokat jártam arra apuval gyerekkoromban, márpedig a zenetanulásnak fontos része a személyes élmény.

Aladárékkal hat-hét éves koromtól rendszeresen találkoztam. Hiányoznak. 

Szóval újra összejöttél az exeddel, a Magossal.

FM: Igen. Egyébként békében váltunk el tíz év együtt muzsikálás után. Sok más zenekarom lett e mellett, a Magos egyszerűen már nem fért bele az időmbe. 

Most hány formációban játszol?

FM: Tízben. Zenélek Herczku Ágival, Mihó Attilával, Tímár Sárival, a Zsikó Zenekarban, a Magyar Bandában, a Tárkány Művekben és a Tárkány Trióban, a Budapest Mezőség Bandben, Szabó Balázs új projektjében és a MárTonesban.

Bori, hogy áll a József Attila-albumod? Honnan jött a lemez ötlete?

FB: Éppen a Pannónia Stúdióban csinosítgattam a felvételeket a hangmérnökkel. Ebben a projektben amúgy Márton is szerepel. Még a járvány előtt néztem meg a Pesti Színházban Vecsey H. Miklós Mondjad, Atikám! című monodrámáját, és olyan hatással volt rám, hogy amikor jöttek a lezárások, és egy mezőn napoztam két hónapon keresztül, csak József Attilát olvastam. Amúgy szerintem mindenkinek, aki olvas, van József Attila-korszaka. Én most vagyok szerelmes belé. Éreztem, hogy kezdenék vele valamit, és nem életrajzi szempontból, hanem a szerelmeit szerettem volna kiemelni. Így született meg a Szeress, ha kedves az életem! lemez és a hozzá kapcsolodó zenés-irodalmi est. Tízen vagyunk benne, két zeneszerzővel és Kautzky Armanddal. Négy nap alatt vettük fel. Ez életem első teljesen saját projektje amellett, hogy a Chalga és a Tárkány Művek énekese vagyok. A Chalga pedig az első olyan együttes, amiben nem népzenét énekelek.

Azért Tárkány-Kovács Bálint zenekara, a Tárkány Művek sem autentikus népzenét játszik.

FM: A zenekar java népzenészekből tevődik össze, így népiesek a feldolgozásaink, és van pár saját szám is, amelyek szövegét Bálint írta – ezeket nagyon szeretem. A hangszerelés közös. 

FB: Az új lemezen van népdalfeldolgozás, világsláger-feldolgozás, versmegzenésítés és Bálint-féle dalok is.

Akkor mi tartja össze az egészet?

FB: A Szentlélek. 

FM: A társaság. A stílus. Az anyagnak a sokféle stílus ellenére is egységes Tárkány Művek-hangzása van. Az ős-Tárkány tíz éve indult, utána Bálintnak volt egy próbálkozása más irányba, de mindenki visszavágyta az eredeti hangzásvilágot. 

Bori, énekesként mennyire kell magyarázkodnod a népzenével kapcsolatban?

FB: Gyakran mondják, hogy népi hangom van, mert erőteljes. Pedig attól népi egy hang, hogy természetes hangzású. Van, aki ordít, van, aki puhán vagy fejhangon énekel a gyűjtéseken. És akkor azt mondják nekem a zeneiskolában a gyerekek, hogy a tanító néni szerint attól népi egy énekhang, hogy kiabálják…Pedig nem. Igaz, elterjedt egy népies éneklési stílus a revivalénekesek miatt, de a népi éneklés nem feltétlen ordítás. Meg azt is magyarázni kell sajnos sokszor, hogy a nóta, a cigányzene, a mulatós és a népzene mind más-más műfaj.

Mit gondoltok, a ma is virágzó táncházmozgalom afféle nacionalista jelenségként él tovább? 

FB: A művészetet és a művészeket le kellene választani a politikáról, de sajnos ezt sokan nem teszik meg. 

FM: Vannak ismerőseim, akik a ,,népifej” haverjaik miatt utáltak meg valami magyaros dolgot. Pedig a népzenét nem lehet nem szeretni, csak sokszor rossz formában találkoznak vele az emberek. Az egyik visszatartó erő lehet a közeg sötét oldala. 

Van ilyen?

FM: Igen, az igénytelenség, emberileg és zeneileg is, például ha valaki tök részegen agresszívkodik egy buliban – ha ezzel találkoznak a kívülállók, természetes, hogy megriadnak. És akkor nem egy ember lesz hülye a szemükben, hanem az egész népi kultúrát gondolják vállalhatatlannak.

FB: Ezt ellenpontozni is tudom. Amikor a Magossal voltunk Észtországban, és elmentünk a születésnapomat megünnepelni egy étterembe, táncoltunk, énekeltünk, odajött néhány 19-20 éves magyar cserediák, és nem győztek ámuldozni, hogy milyen jó buli kerekedett, és mennyire sajnálatos, hogy külföldön találkoznak először a saját kultúrájukkal.

FM: Számomra

De a nálam fiatalabbak többségét ez ma már nem hatja meg. Sajnos jól működik az a gépezet, ami szét szeretné bombázni az erős nemzeti identitású közösségeket a fogyasztói társadalom javára. Nem kell szeretni mindenkinek a népzenét, de legalább ismerjék meg!

Hogyan álltok az autentikus népzene versus feldolgozás vitához?

FM: Szívünk csücske az autentikus népzene. De zenész vagyok, és néha olyan dolgokat is kell csinálni, ami nem a szívem csücske, hiszen ebből élek. A tíz zenekarom közül van, ami autentikus, van, ami feldolgozásokat játszik, és mindegyiket szeretem. Így mindenféle igényem ki van elégítve.

FB: Nagyon nehéz újat mutatni a világzenében. Unalmas, hogy megint fogunk egy népdalt, és reagge-ben adjuk elő. Remélem, hogy a Chalga, ami egyedi, írott zene, tudott újat hozni.

FM: Szükség van a feldolgozásra, sokszor a népzenét nem ismerők számára ez befogadhatóbb. A világzene nem műfaj, hanem üzletág, de persze nem csak hídszerepe van, hanem önállóan is működik. A feldolgozás akkor jó, ha új születik. A konzervatóriumban is elszórakoztunk azzal, hogy eljátszottuk szaporában a széki lassút, az nem új. Pl. Kiss Feri, Krulik Zoli, Nikola Parov, az egykori Buda Folk Band, a Góbé zenekekar– szerintem ők jók. 

FB: Paár Julcsi meselemezei, Palya Bea, Herczku Ági, Szalóki Ági – szerintem ők is jól nyúlnak a dolgokhoz. Szeretem a Bahorka Társulatot is. 

FM: Azok a dolgok, érzelmek, amik a népdalokban benne rejlenek, nem változnak, ugyanazt érzi velük kapcsolatban most egy fiatal, mint 1905-ben egy parasztember. A bulizás, a csajozás, a pasizás, a csalódás, örök érvényű dolgok, a népdalok bánatról, szerelemről, örömről, csalódásról szólnak. 

Fotók: Mátrai Dávid