Előbb-utóbb színt kell vallani – Lackfi János legkedvesebb filmjéről

„Alig van akció, helyváltoztatás, utcai jelenet, sehol egy szerelmi szál. Hát milyen film az ilyen? Virtuóz kamaradarab Az ötödik pecsét...

Néhány ember vérzivataros időkben összejön iszogatni, beszélgetni egy asztal körül. Megvannak a kis leosztások, szerepek, ki provokál, ki a békítő, ki akar a másik fölébe kerekedni, ki harcol a gúny fegyverével, ki keresi a derűt az embertelenség közepette is, ki felszínes, ki érez mélyen, ki háborodik fel, ki tesz szemrehányást, kiben kavarog komor harag.

Ötödik pecsét (Fábri Zoltán, 1976)

Egyszerű emberek. Hétköznapiak. A helyzet nem hétköznapi. Előbb-utóbb színt kell vallani. Eljön az igazság pillanata.

És elmondhatjuk minden időben a filmbeli anekdota hősével, a végsőkig megnyomorított rabszolgával, Gyugyuval együtt: »Mégis nekem a legjobb, mert mindezeket a szörnyűségeket nem én követtem el.«”

Nyitókép: Földházi Árpád