Liszt Ferencet és Munkácsyt is filmre vinné Káel Csaba

A magyar film napján beszélgetünk a hazai filmművészet 120 évéről, kiemelkedő alkotásokról, hozzájuk fűződő viszonyáról és az ágazat mai helyzetéről. Kezdjük egy személyes kérdéssel. Fel tudja idézni, melyik filmélményéhez köthető, hogy ezt a pályát választotta?

Egyetemista koromban rendszeresen jártam filmklubba, és Luis Buñuel spanyol filmrendező retrospektív sorozata olyan hatással volt rám, hogy komolyabban elkezdtem a film iránt érdeklődni. A Műegyetemre jártam akkoriban, a rákövetkező évben elhatároztam, hogy felvételizek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahova fel is vettek. Nagy nosztalgiával emlékszem ezekre a filmklubokra, ezért is indítottam a Müpában pár éve hasonlót. Most pedig a Nemzeti Filmintézettel szervezünk szeptembertől egy filmklub programot az egyetemeken. Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatalok is felfedezzék a közös mozizás élményét, megismerjék a filmes kultúrát, hogy értsék az ehhez kapcsolódó utalásokat. Itt volt például a legutóbbi Tarantino-film, a Volt egyszer egy Hollywood: ha valaki nem ismeri az előzményeit, azt, hogy honnan idéz Tarantino, akkor gyakorlatilag nem érti a filmet.

Milyen magyar filmek voltak a legnagyobb hatással önre?

Az első moziélményem a gyerekkoromhoz köthető, Kazincbarcikán nőttem föl, a szüleim elvittek a helyi Béke moziba az Egy magyar nábobra. Teljesen lenyűgözött a film, a karakterek, a miliő, ahogy Várkonyi vezette a színészeit. 6 éves voltam akkor, tátott szájjal néztem. Később egyetemistaként óriási hatást gyakorolt rám Bódy Gábor A kutya éji dala című filmje.

Aztán Gothár Péter Megáll az idő-je következett, nagyon eltalált, ahogy Bacsó Péter Tanúja is. És még egyet mondok talán, amiben már dolgoztam is mint harmadéves filmrendező szakos hallgató, ez pedig Bereményi Géza Eldorádója. Óriási élmény volt főiskolásként együtt forgatni olyan nagyszerű művészekkel, mint Eperjes Károly, Eszenyi Enikő vagy Andorai Péter.

Mi volt a tapasztalata később alkotóként, majd a Müpa élén és a közelmúltban, mint filmügyi biztos, milyen ikonikus magyar filmekkel azonosítják a magyar filmgyártást a nagyvilágban?

Nem annyira filmekhez, inkább alkotókhoz kötik. Volt egy nagyon klassz cannes-i menetelésünk az 50-es, 60-as években, Fábri Zoltán, Makk Károly, Jancsó Miklós, ezekre még elég jól emlékeznek az idősebbek. Ma már, hogy a nagy fesztiváloknak van archív szekciója, ahol a régi filmeket felújítva vetítik, láthatjuk, hogy máig ezeket az alkotásokat hívják. Többször idéztük már Mitterrand egykori francia elnököt, aki egyszer arra a kérdésre, hogy mit jelent számára a film, annyit mondott: „Egy lány, aki körhintán ül és nevet. Nem emlékszem a film címére, de nekem az ő nevetése a FILM.”  

De hasonló ereje volt Makk Károly Szerelem című filmjének is. A ’80-as években aztán Szabó István Oscar-díjas Mephistója vitte a magyar film hírét a nagyvilágban, de a Cannes-ban díjazott Megáll az idő is.

Nagyon szerencsés vagyok, mert rendkívül jó tanáraim voltak a főiskolán, Makk Károly volt az osztályfőnököm, Szabó István, Gazdag Gyula, Ragályi Elemér, Illés Zoli bácsi tanítottak, és két évet a Fábri tanár úr is. Fantasztikus órái voltak! Saját filmjeit elemezte, a tantárgyának a neve szerénytelenül valami ilyesmi volt: A filmjeim hatása a világ filmművészetére. Levezette, hogy a Két félidő a pokolban hogyan hatott a Hiroshima, mon amour (Szerelmem, Hirosima) című filmre.

Idén nemcsak a magyar film napját ünnepeljük ezen a napon, hanem a 120 éves magyar filmgyártásét is. A Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére a hétvégén folyamatosan magyar alkotásokat vetítenek a televíziók és az online szolgáltatók. A Nemzeti Filmintézet egy külön honlapot indított el a jubileumra.

Ma éppen 120 éve mutatták be nyilvánosan az első magyar filmet, Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula alkotását,  A táncz-ot. Az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó mozgóképünkből csak fényképek maradtak fenn, ezek is megtekinthetők a honlapon. Bámulatos érdekességek láthatók a Filmarchívum gyűjteményéből, megismerhetjük azt a 120 elveszett vagy csak töredékesen ránk maradt filmalkotást, amelyeket a filmtörténészek a legjobban keresnek. Kevés országnak van ilyen nagy múltú filmgyártása. Ez egyben történelmi összegzés is, a kor lenyomata. Az a zseniális a filmben, hogy becsempészi magát az életünkbe. Egy csomó filmhős, számos elhíresült mondat, dialógus van máig velünk. Most, hogy elveszítettük Törőcsik Marit, rádöbbenünk, hogy mennyi mindenben maradt itt, mennyi történetben volt velünk. Mindenki magáénak érezte, akár a többi színészlegendát.

Ismerik eléggé az emberek a magyar filmeket?

Sajnos a magyar mozgóképről keveset beszélünk, holott tulajdonképpen a zenei és irodalmi kultúránkkal egyenértékű. Ezért is határoztuk el, hogy régi álmomat valóra váltva az elkövetkező években létrehozzuk a magyar mozgókép múzeumát, ahol ezt az elképesztően gazdag hagyatékot bemutatjuk. Több ilyen filmes múzeum is van a világon, az egyik leghíresebb a berlini a Potsdamer Platzon. Ott, ha az ember végigsétál a német film múzeumában, jó pár filmes szakember kapcsán kiderül, hogy magyar kötődése volt. Főleg a ’30-as években. Ugyancsak fontos elmondani, hogy nekünk van Közép-Európában a leggazdagabb filmarchívumunk. Rengeteg eddig nem látott film kerül most elő, például Kertész Mihály némafilmjei és korai művei, aki ugyebár Michael Curtiz néven, a Casablanca alkotójaként vált világhírűvé. Az is köztudott, hogy az első hollywoodi filmstúdiók alapítója magyar származású volt: a Fox Stúdiónak William Fox, a Paramount Pictures-nek pedig Adolf Zukor. Óriási tehát a filmes örökségünk, fontos ápolni és átadni a következő generációnak.

Mikorra tervezik a magyar film múzeumának felépítését, és hol lesz?

Középtávú célról beszélünk, jelenleg folyik a tervezés, egyelőre annyit mondhatok, hogy a Müpától délre, a leendő Diákvároshoz közeli területen szeretnénk felépíteni az épületet.

Fontos, hogy a fiatalokat is becsábítsuk a magyar mozira, hogy trendivé tegyük a saját filmjeinket, hogy legyen újra menő magyar filmeket nézni.

Ha már a fiatalokat említi, önnek is van három gyereke, mennyire sikerül otthon ráirányítani a figyelmet a magyar mozira? Milyen filmeket nézett meg mondjuk a tizenéves fiával együtt?

A klasszikusok közül a Macskafogót, Ternovszky Béla remekművét mondanám elsőre. Fantasztikus kultfilm, sajnálhatjuk, hogy nem lett világsiker, pedig ott volt a kapujában. Ha megfelelő forgalmazót sikerült volna találni, talán még jobban berobban. Olyan utalásokkal van tele, amit mindenki értett volna a világon. Aztán ott vannak a régebbiek, amik lerágott csontnak tűnnek, mint Fábri Zoltán Pál utcai fiúk-ja; ez alapmű, természetesen az én gyerekeim is látták. A közelmúltból említhetem az Örök tél című filmet vagy egy friss élményemet, a FOMO-t – a nagyfiammal nagy vitába is keveredtünk miatta. Ez volt az első Z-generációs film, ami róluk szól, tükröt tart, megmutatja a rájuk leselkedő veszélyeket. Kár, hogy nem sikerült nagyobb visszhangot keltenie, remélem, ha felkerül majd a Filmióra, még sok emberhez eljut.

Milyen a fogadtatása a magyar Netflixként is emlegetett Filmionak?

Nagyon népszerű, rengeteg visszajelzés érkezik, amiből egyértelműen látszik, hogy megvan az igény a közönségben, hogy magyar filmeket nézzenek online. Ráadásul egyre több fiatal is érdeklődik. Májustól elindulnak a Filmio felületén a premierek, és az új alkalmazás révén a Netflix és az HBO Go mellett az okostévén ott lesz már a Filmio is.

Augusztusban lesz két éve, hogy filmügyi kormánybiztosnak választották, hogy tudná megvonni az elmúlt időszak mérlegét? Mi mindenre volt elegendő ez az idő?

Óriási munka áll mögöttünk, még úgy is, hogy a koronavírus-járvány természetesen a mi dolgunkat sem könnyítette meg. 2020 elején létrehoztuk a Nemzeti Filmintézetet.  A pandémia ellenére a filmipar nem állt le, de mivel a járványügyi intézkedések nem tették lehetővé az alkotások bemutatását, nem látszik, mi minden készült ebben az időben. Ahogy a helyzet megengedte, folytatódtak az egyes produkciók forgatási munkálatai, az utómunkák, így számos új film gyűlt fel mostanra, amely várja a közönséggel való találkozást. Mindeközben próbáltuk ezt az időszakot arra is felhasználni, hogy a filmes ágazatban meglévő nemzetközi versenyelőnyünket megőrizzük, helyzetben maradjunk. Az egyre növekvő számú bérmunkát igyekeztünk fenntartani, sőt növelni is, és új koprodukciókat hoztunk tető alá. Közben folyamatos pályáztatással támogattuk új filmek elindulását, a forgalmazókat és a mozikat is. Június 23 és 26. között teljesen új, vidéki helyszíneken rendezzük meg Európa Kulturális Fővárosával együttműködésben az újjászervezett szemlét, a Magyar Mozgókép Fesztivált Veszprém-Balatonfüred-Balatonalmádi háromszögben.

Beszéljünk először az új filmes termésről. Mennyiben sikerült elindítani azt a folyamatot, amire hivatalba lépésekor ígéretet tett, lesz több rólunk szóló, történelmi film?

Elsőként hadd említsek egy rendkívüli alkotást, amiről keveset hallani, a Nincs parancs! című dokumentumfilmet. Szalay Péter rendező párhuzamosan meséli el két határőrnek a történetét: a magyar határőrét, aki ott állt a 89-es határnyitásnál a páneurópai pikniket követően, és a német katonáét, aki jelen volt a berlini fal leomlásánál. A két férfi összetalálkozik a filmben. Megszólal továbbá a határnyitás egyetlen halálos áldozatának a felesége, és az a katona is, aki lelőtte a férjet. Nagyon fontosnak tartom ezt az alkotást, hiszen a film a fiatalok számára is visszaadja a kor abszurditását, amiben éltünk. A mozibemutató már megvolt, most a Filmión is megjelent a film, így szélesebb közönség láthatja.

Másodikként említeném Lajos Tamás producer és Bergendy Péter rendező Post Mortem című filmjét, ami egy rendkívül érdekes korrajz a spanyolnátha idejéből. Tulajdonképpen egy kísértetthriller, főhőse egy halottfotós, aki az első világháború után halottakról készít fotókat a hozzátartozóknak. A film visszaadja azt a bonyolult lelkiállapotot, ami az országban volt, amikor az első világháború hatalmas embervesztesége után kitört a spanyolnátha. Amikor szinte minden magyar család elvesztett valakit, és még mindig itt volt velünk a halál. Ez is elkészült már, csak a járvány miatt csúszik a bemutatása.

Herendi Gábor Toxikoma című filmje Szabó Győző sztoriját meséli el, azt, ahogy egy színész megküzd a narkotikummal és pszichiáterével, Csernus Imrével. Baromi erős, átélhető film, és nagyon tanulságos, én is megmutattam a 16 éves fiamnak. Rávilágít arra, hogy melyik út hova vezet.

Ott van a A játszma című film, az itthon és külföldön is kultfilmmé vált A vizsga folytatása.  A 60-as években forgó kémfilm a szolgálatok tevékenységéről szól, forgatókönyvírója az Örök télt és A berni követet is jegyző Köbli Norbert, a rendezője pedig Fazakas Péter.

Fontos, hogy végre újra készült egy hiánypótló, családi film: Dobó Kata Gulyás Budával közösen különleges látványvilágú, zenés mesefilmet alkotott. Az El a kezekkel a Papámtól! történetének kiindulópontja Lakner Artúr Édes mostoha című, népszerű regénye.

Deák Kristóf, a rövidfilm kategóriában Oscar-díjjal jutalmazott Mindenki rendezője Az unoka címmel elkészítette első mozifilmjét, pazar szereposztással. A film egy személyes történetet mesél el, egy nyomozós thrillerbe oltott felnövéstörténet az ismert „unokázós” bűncselekmény körül. Ez is a mi sztorink, érdekes korlenyomat.

Milyen nemzetközi koprodukciók születtek?

A legnagyobb dobás kétségkívül a világsztárokkal készülő angol-magyar koprodukció, a Mrs Harris Goes to Paris. Az eredeti terv szerint Romániában készült volna a film, de év elején az angol producerek Magyarországra látogattak, és annyira beleszerettek a helyszínekbe és mindabba, amit Magyarország kínál a filmeseknek, hogy inkább úgy döntöttek, itt forgatnak. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotásban mintegy 170 magyar szakember vett részt.

A film főszereplői Lesley Manville és Isabelle Huppert, két ikonikus, elismert színésznő, de szerepel benne két nemrég berobbant ifjú tehetség, Alba Baptista és Lucas Bravo is. A produkció várható sikerét jelzi, hogy az egyik élvonalbeli világforgalmazó már le is csapott rá.

De forogtak más koprodukciók is: svájci, norvég és vietnami is.  Még soha nem készült magyar-vietnami koprodukció, érdekes a téma is, szintén van történelmi vetülete. Visszajön egy fiatal lány, akinek a szülei a hetvenes években Magyarországon tanultak egyetemen, a múltját kutatja, miközben egy szerelmi kapcsolatba bonyolódik. Ma már kevés fiatal tudja, milyen sok külföldi tanult a hetvenes években nálunk, arabok, afrikaiak, vietnamiak, hogy Magyarország a szocialista tábor egyik oktatási bázisa volt. Rendkívül nagy az érdeklődés a film iránt Vietnamban, ami nem mellesleg egy 120 milliós ország, tehát óriási forgalmazási piac is.

A színházak, kulturális rendezvények kényszerű leállásához képest tehát a filmes ipar egész jól átvészelte a szomorú Covid-időszakot.

Valóban, a filmes ágazat megtalálta a módját, hogy életben maradjon. De hadd említsek egy másik speciális műfajt is, amit szintén a pandémia szült: a színházi társulatoknak mentőövként kiírtunk egy pályázati programot tévéfilmek elkészítésére meglévő előadásaikból. Számos érdekes produkció született, és felfedezhettük, milyen erősek a vidéki színészek, akiket nem látunk a fővárosban vagy az országos televíziókban. A győri színház Egressy Zoltán Kék, kék, kék című színdarabjából készített tévéfilmet, ami egy vándorcirkuszról szól. A produkció az egész várost megmozgatta. Az Operettszínház társulata Trianonról forgatott musicalt, a Kecskeméti Katona József Színház pedig a Csoportterápia című darabot gondolta újra filmre.

Hol láthatjuk ezeket a produkciókat majd? Tévén vagy a Filmión?

A tervek szerint mindkettőn.

Mit szól az SZFE körüli csatározásokhoz? Az indulatok továbbra sem hagynak alább. Hogy lehet majd így rendes munkát végezni?

Fontos, hogy normalizálódjon a helyzet.  Az új vezetés nagyon helyesen szakmai irányba indult el, hiszen nagy szükség van a filmiparban a fiatal szakemberekre. Elemi érdekünk, hogy minél jobb irányt vegyen a folyamat. Nemcsak művészképzésről van szó, hanem szakemberekről is, márpedig egyre nagyobb az igény az utánpótlásra.

egyre több produkció érkezik Magyarországra. Most kezdünk négy új stúdiót építeni a fóti gyártóbázison, hogy a külföldiek mellett a növekvő hazai igényeket is ki tudjuk elégíteni. Koltai Lajos leigazolását példaértékű eredménynek tartom, óriási dolog, hogy az egyik legnagyobb magyar filmes világsztár átadja a tudását a fiataloknak. Reméljük, lassan mindenki meglátja, hogy új fejlődés korszaka indul el a képzés területén is.

Végezetül hadd tegyek fel egy személyes kérdést: nem hiányzik az életéből a filmrendezés? A nagy sikerű Bánk bán operafilmje óta nem volt lehetősége rendezni, és sűrű teendőit elnézve, egyhamar nem is lesz.

Persze, hogy hiányzik. Az elmúlt években számos filmtervem is volt, amelyek aztán nem kaptak zöld utat, például a Toldi, hogy csak egyet mondjak. Az említett Bánk bán rendezésemet pedig a világban befutott sikere ellenére

A magyar opera legnagyobb nemzetközi sztárjai szerepeltek benne, Marton Éva, Rost Andrea, Miller Lajos, Gulyás Dénes, arról nem is beszélve, hogy Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrünket sikerült hazahozni, hogy elkészítse élete első magyar játékfilmjét több mint hatvan hollywoodi szuperprodukció után.

Ha jól tudom, Munkácsyról is készítene filmet. Milyen egyéb tervei vannak, amit filmre vinne még?

Kormánybiztosként most a teljes szakma támogatása, a stratégiai irányok meghatározása és a terület fejlesztése a feladatom, de persze rengeteg szívügyem van. Toldi és Munkácsy mellett többek között egy új Liszt-sorozat. Liszt Ferenc a 19. század egyik legnagyobb sztárja, elképesztően érdekes egyéniség.  Adja magát, hogy film készüljön róla. Az emberi létezés rengeteg síkján szolgál témául az élete. Lenyűgöző történet! De mondhatok egy személyes vonatkozásút is: egy évet éltem a Szovjetunióban, ott tanultam 1980-81-ben, a moszkvai olimpia idején. Na, az például nagyon filmre kívánkozó történet, amit testközelből láthattam és éltem meg. Azt mindenképpen szeretném még elmesélni a gyerekeimnek és a következő generációknak.

Címlapkép: Földházi Árpád