Vélhetően egy táncház kapcsán tehettem, de sajnos nem emlékszem az első alkalomra. Arra viszont igen, hogy az Utolsó Óra program miatt már rendszeresen kijártam anyagot gyűjteni. Kelemen Lacinak köszönhetően az épp szabad számítógépek egyikén úgy böngészhettem a frissen felvett anyagból, mint más egy könyvtárban. Az esti táncházakba vagy koncertekre viszont csak alkalmanként jutottam el, Honvédosként ugyanis nehezen tudtam összehangolni a munkát a szórakozással. De ha lehetőség nyílt rá, mentem. Például Dresch Misi és Borbély Misi koncertjeire, vagy olyan táncházra, amit Sára Feri tartott, vagy meghallgatni a gyimesi énekeseket. Meg hát ott vannak azok a felejthetetlen Fonós szilveszterek! Még ha az elmúlt huszonöt évben ki is cserélődtek a Fonóban a munkatársak, mindig olyan érzésem van, mintha hazamennék.
Nikolával lassan húsz éve dolgozol. Bő tíz éve az életben is egy párt alkottok. Bár korábban többször nyilatkoztad, hogy maradsz a gyökereidnél, a vele készített lemezek bőven a világzene kategóriájába tartoznak.
Nikolával az 1999-es Naplegendák óta dolgozom együtt. Eleinte Balkan Syndicate volt a formációja neve, már akkor is sokszor javasoltam neki dalokat. Vagy Szalóki Ági, aki egy időben szintén énekelt velünk. Persze a zenei vezető és szerző egyértelműen Nikola volt. Bár én már ezeket az anyagokat is közös produkciónak tekintettem, a 2006-os Volt nékem szeretőm album borítójára került ki először a nevem. Idővel a Balkan Syndicate mellett aztán kikristályosodott egy szellősebb hangzású közös kvartett. Közben készítettem egy újabb – immár általam szerkesztett – népzenei lemezt (Tüzet viszek, 2011), de mivel az azon megszólaló zenekart nem tudtam eltartani, és a felkéréseket is „vegyesen”, a két műfajra kaptuk, ezért szükségem lett egy olyan formációra, amely a népzenét és a világzenét egyaránt a legmagasabb szinten tudja játszani. Így jött létre a Banda – Hegedűs Máté, Pálházi Bence, Fekete Márton, Molnár Péter, Herédi Zsombor, Nikola és én –, és így született meg a Bandázom című lemez, amely – hasonlóan a korábbi népzenei anyagaimhoz – szintén a Fonónál jelent meg.
2016 végén otthagytad a Magyar Állami Népi Együttest, azóta, mondhatni, úszol a szabadban. Jó döntést hoztál?
Ha ezt akkor nem lépem meg, nem született volna meg a 2018-as Hozomány – Visa című lemezem (szintén a Fonó égisze alatt). A Magyar Állami Népi Együttesben rengeteg előadáson kellett helyt állnom, és egyre kevesebb energiám maradt a saját anyagaimra. Miközben úgy éreztem, van már annyi tudásom, tapasztalatom és kapcsolatrendszerem, hogy be merjem vállalni egy ilyen jellegű lemeznek a rendezését, szerkesztését is. Én sem leszek fiatalabb, az Államiban töltött tizennégy év alatt teljesen kicserélődött a tánckar, és hiába tartom jól magam, azért már másként mutatok a 18–20 éves táncosok mellett. És persze negyven felett egyre nehezebben viseltem a turnébuszban való zötykölődést is. Nem akartam megvárni, amíg udvariasan felajánljanak nekem egy másik állást. Úgyhogy 2016 októberében vettem egy mély levegőt, és – stílusosan egy Naplegenda előadással – kiléptem a komfortzónából. Ami esetemben azért is volt nehéz, mert világéletemben állandó munkahelyem volt, minden hónapban fixen érkezett a fizetésem. De azt tudtam, hogy ha ezeket a lemezterveket az elkövetkező években nem valósítom meg, akkor lehet, hogy már sosem fogom. Ráadásul amikor mérlegeltem, hogy korábban hány fellépésről maradtam le az államis kötelezettségek miatt, nagyjából egyensúlyt mutatott a mérleg. Azóta sem bántam meg a döntésemet.