Nem kell a kultúrnarkó! – Szócska Miklós a mai popzenéről

Dr. Szócska Miklós egyetemi docens, intézetvezető, az egészségügy átalakításának szakértője, 2010 és 2014 között a Nemzeti Erőforrás Minisztérium majd Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára volt. Ezt jóval megelőzően Magyarország egyik leghíresebb punkzenekarának, az ETA-nak írt rendszerkritikus, szókimondó szövegeket. Szócskával most a popzene állapotáról beszélgettünk el egy villáminterjú erejéig.

*

Több népzenét játszó zenekar fájlalta, hogy Mága Zoltán turnéjára komoly állami támogatás jutott. Egyesek viszont művészileg, zeneileg a Mága-féle produkciót nem tartják kellően igényesnek vagy színvonalasnak.

Ízlések és pofonok. Senkire nem kívánom rákényszeríteni a zenei ízlésemet. Emlékszem, amikor a kocsiban a korábbi Petőfi rádiót hallgattam, akkor a gyerekek, amikor valami Péterfy Bori zene ment olyan szöveggel, hogy „előző életemben denevér voltam”, rám szóltak, hogy miket hallgatok. Amikor rájöttek, hogy ez kreatív és vicces, akkor viszont egyes zenéket már együtt énekeltünk. Én tényleg hálás vagyok a Petőfi rádió akkori szerkesztőinek, hogy egy teljesen más zenei világot lehetett hallgatni. Nagyon mérges voltam, amikor megszűnt. Valaki azt nyilatkozta akkoriban, hogy az ottani zenészek valamiféle zenei gettót hoztak létre. Én meg azt mondom, hogy a mostani karaoke- és slágerközízlés, ez van a kerítésen belül, nem az volt. Sokkal kreatívabb, a karaoke világától felszabadult zenei világot kellene engednünk.

Ezt én vallom. 

Hallgat bármilyen magyar rádiót?

Nekem nagyon hiányzik az a fajta Petőfi rádió, és be kell vallanom, hogy zenei árva vagyok, rádiót szívesen már csak akkor hallgatok, amikor átlépek a határon és valami klasszikus rock- vagy alternatív zenei adót találok. A Retro rádiótól is libabőrös leszek. Vitatkozom azon, hogy az akkori III/III által meghatározott közízlés, meg az akkor engedett csempészhaszonra szert tevő emberek adják most a közízlés fővonalát. Én is szeretek emlékezni, a Retrón játszott zenék engem is megtalálnak, de zavar, hogy csak ez van.

És ez a főáram.

Úgy van. Egy tehetségkutató ma tulajdonképpen egy karaoke-fesztivál, semmivel sem több. A harminc-negyven évvel ezelőtti táncdalfesztivál-slágereket énekeljük csupán újra. A negyven évvel ezelőtti sikeres zenészekre maszkírozzák a mai fiatalokat. Szerintem valami teljesen új mondanivalóval kellene előállni zenében, szövegben.

Ha a zenész pedig be szeretne kerülni a főáramba és a rádiókba, akkor slágert kell gyártania, akkor is, ha nem akarja. 

És teljesen uniform nejlonzenét.

Ez a kulturális önbecsapásunk?

Ez így van, kultúrnarkó. 

Úgy öntjük magunkba a feldolgozott zenét, mint a feldolgozott élelmiszert, a cukrot?

Ha megnéznénk valamilyen erre való központi idegrendszeri vizsgálóeszközzel, akkor lehet, hogy azt kapnánk, hogy tényleg ugyanazt az agyterületet birizgálja mind a kettő.

Vannak jó példák a mai zenei életben? Előadók, akik kitörnek mindebből?

Most nem tudnék ilyet mondani. De azt tudnám mondani, hogy kérem vissza a rádiómat! A Petőfi rádiónak azok a szerkesztői tudnának olyat mutatni, amire sok ember felkapná a fejét.

Dalszövegeket egyébként nem ír már?

Nem írok, de

Volt egy szövegem, ami trágárabb volt, az ETA-nak az Űrdiszkója. Az nagyon hasonló volt a mai helyzethez, mert pont az akkori diszkóvilágnak az álságosságát kritizálta. Az ETA Űrdiszkójához írt szövegem tökéletesen igaz ma is, nem vesztett érvényességéből.

Ha ma írna egy szöveget, mi lenne a fő kritika a mai világgal, a magyar közélettel szemben?

Egészen biztosan kapcsolódna az alázat hiányához. 

Mert ez általában jellemző a magyarokra? Vagy a politikumra utal?

Ha bővebben belemennék, az már nagyon aktuálpolitika lenne.

És ez probléma lenne?

Nem, de én annyira a szakmával foglalkozom most, hogy inkább nem mennék bele.