A Made in Pécs egyértelműen előrefelé mutató kezdeményezés, egyfajta zenei bolhapiac, ahol nem mások teszik eléd a jót, hanem neked kell kiválasztanod azt.
„... egy rövid utazás, autón, le Pécs felé” – ez a sor járt a fejemben, a hétvégének tartalmat adó esemény felé utazva. Jó döntés volt, múltba révedésre nem sok időt engedett.
A Made in Pécs egyértelműen előrefelé mutató kezdeményezés, ennek keretében pedig sikerült egy meglehetősen széles szeletet kimetszeni a megyeszékhely zenei életének tortájából.
Pécs elmúlt negyed századáról sok rosszat el lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy ne vonzaná szépsége a turistákat és ne inspirálná számos egyetemének nemzetközi közönségét a Király utcára felfűzött korcsma-kultúra.
A Made in Pécs minifesztivál már öt éve ennek a kultúrának egy speciális leágazása. Hat különböző helyszínen mintegy 130 formáció mutatott valamit, s a jelentős színvonalbeli különbségek ellenére átmenetileg nyugtatóan hatott rám, ahogy a jámbor háziasszonyok dalárdájától a Pixelplants digitális zúzásáig az összeadódó erők igazolták, hogy igenis van még erő szülővárosomban, nem kell még temetni.
Halott Pénz meg ilyen-olyan Kispál tribute-zenekar nem volt, helyette gyerekzenétől kezdve hajlott korú, szakállas népművelők szemébe könnyeket csaló Neurotic-feldolgozásig ezernyi kísérlet. Fogalmam sincs, hogy milyen szellemi bázisról repült fel a Köszönjük, de nem kell több pécsi zenekar Facebook-csoport, de nekik üzenem, hogy amíg Miskolc nevét a rockzenével a kör közepén álló kopasz úr hozta szintézisbe, addig Pécsét Bereményi Géza, aki szocialistaváros-szakértésileg néhány fokozattal hitelesebben mutatta meg, sok egyéb mellett például azt, hogy Hová megy ma éjjel az Uránváros.
Pécs főutcája a mínuszok ellenére teljes szélességében átvette a hangulatot, ami az egzisztenciális okokkal magyarázható utcazene tematikájában is visszaköszönt. Legalábbis erre engedett következtetni, ahogy a tangóharmonikás bácsi elgémberedett ujjakkal, két ugrándozó egyetemistának nyomta a Szállj el kismadár dél-baranyai verzióját. Minket azonban a hideg gyorsan a Szabadkikötő nevű helyszínre navigált, ahol már a tömeg méretéből és összetételéből következtetni lehetett: itt bizony egy tisztességesen kivitelezett popkulturális reszelésen túl egyéb élmény is várható.
Avatott vezetőm az Új Párduc és a Szőranya Emlékzenekar fúziójából született formáció minimál prüttyögésére külön is felhívta a figyelmemet, az Új anya Karácsony című számával pedig valóban megfelelt a várakozásoknak, így indokoltan vezetheti egy ideig a belső slágerlistámat. Igazán szép ünnepi gondolatokat eregettek az Ismerős Arcokon túli univerzumból.
Azt kell mondanom, végre itt egy nem túlhájpolt esemény,
Egyfajta zenei bolhapiac, ahol csudálatos értékekre is fényt derülhet. Akinek a Mongooz and the Magnet jön be, az a bőgősének trióját hallgathatta, akinek meg a Dolly Roll, az a Pécsi Megafonikusokat, mert azért valljuk be, Penczi Mária dalai mégiscsak a trotty-trotty fúvósokkal menők igazán.
Több mint harminc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét az 1988-ashoz fogható büszkület kerítsen hatalmába. Akkor egy Borz demóval térítettem a koleszben, most pedig Keresztesi József alakulatának kéretlen promotálásával kívánok minden kedves olvasónknak boldog új évet.
Nyitókép: Rokokó Rozé
„Nem fogunk semmilyen módon politikai ideológiával beleszólni abba, hogy hogyan, és milyen módon kell a kultúrának működnie” – jelentete ki a Magyar Nemzeti Múzeumban Tarr Zoltán.
Hankó Balázs hozzá nem értése is azt mutatja, hogy a kultúra – és annak finanszírozása – az elmúlt években komolyan lezüllött.
Az Operaház főigazgatója Rost Andreával való kapcsolatáról, és az intézmény jövőjéről is beszélt.
A hatóságok gyorsan intézkedtek.
Mennyire felkészült Európa a válságokra? Karácsony Ádámmal az uniós készletezési stratégiáról, Brüsszel háborús hangulatáról és a Régiók Bizottságában elfogadott jelentéséről beszélgettünk.
