Eliotnak a kultúráról vallott nézeteit első sorban két nagy ívű tanulmányából és több rövid esszéjéből ismerhetjük meg. A kultúra, a vallás és a politika szféráinak összefüggéseit az Idea of the Christian Society c. nagyesszéjében fejtette ki először. (2) Az írás alapját a Corpus Christi College felkérésére összeállított előadássorozat képezi, melyet Eliot nem sokkal a II. világháború kitörése előtt tartott. Második nagyesszéjének ugyancsak egy előadássorozat az alapja, mely kiegészült néhány nagyjából ez idő tájt született írásával: A Notes towards the Definition of Culture végül 1948-ban jelent meg először nyomtatásban. (3) A két írás a Christopher Dawson által vetett történelemfilozófiai alapokon nyugszik, az ő kultúra-fogalmát használja.
Eliot az orosz, olasz és német diktatúrák kiépülésének idején növekvő aggodalommal figyelte a szocializmus különböző válfajainak térnyerését, és Európa hagyományos erkölcsi rendjének széthullását. Két fenti írásában kifejti, csak az a társadalom méltó a nyugati emberhez, mely közvetlenül a keresztény vallás normarendszerére épül. A keresztény társadalom az, melyben a nyugati ember hitelesen ki tud teljesedni, és amely az európai kultúra egyetlen egészséges felépítménye lehet. Rávilágít, a kultúra és a vallás ugyanannak a dolognak a két arca, melyek egymástól nem választhatók el súlyos következmények nélkül. Ha pedig összetartoznak, akkor nem élhetünk olyan társadalomban, melynek törvényei nem tükrözik vissza annak a vallásnak a törvényeit, amelyen a két évezred felépítménye nyuszik. A kereszténység maga az élet: a mindennapjainkat szabályzó normák a bibliai parancsolatokon alapulnak. A bibliai tanításra épül az apának a gyermekeihez fűződő viszonya, a férfi és női kapcsolat. A keresztény tanításon alapszik a társadalom működésének előfeltételét jelentő erkölcs. A felebaráti szeretet parancsa kapcsolja egymáshoz a társadalom sejtjeit és ennek parancsára tartjuk meg egyezségeinket és szerződéseinket.
Az Idea of a Christian Society c. munkája elején Eliot különbséget tesz liberalizmus és demokrácia között. Epésen megjegyzi, a demokrácia népszerűsége csúcsán áll: oly mértékben megszentelődött, hogy felmerül a kérdés, jelent-e egyáltalán még valamit.
A vallási jelleget öltő liberalizmusra súlyos csapást mértek a XX. század totalitárius rendszerei.
A liberális attitűd és a hozzá kötődő meggyőződések halálra ítéltettek: a szabadságközpontú gondolkodás felszámolása megkezdődött, egyik sírásója maga a demokrácia. A tömeg uralma ugyanis az ipari forradalom következtében gőz erővel alakítja át és számolja fel a hagyományos társadalmat. Az iparosodott társadalmak kiváló táptalajt jelentenek a materialista nézetek terjedése számára, és mivel Nagy Britannia minden más országnál korábban kezdett el iparosodni, ott a legelőrehaladottabb a kultúrát felváltó új civilizáció kialakulása. A korlátok nélkül iparosodó társadalom népe elidegenedett a vallástól, hagyományaitól, és kitettebbé vált a tömegmanipulációnak. Kultúráját és hagyományait elveszítve a nép így lett tömeg, csőcselék (mob), ami pedig minőségileg nem lesz különb attól, hogy ruházzák, kvártélyozzák és iskolapadba ültetik.
Eliot a nagy felbomlás bekövetkezésének elkerülése végett a keresztény társadalom (Christian Society) eszméjét ajánlja. A keresztény társadalom koncepcionálisan három alkotóelemből kell, hogy összeálljon: a keresztény államból (Christian State), a keresztény közösségből (Christian Community) és a keresztények közösségéből (the Community of Christians). Ekként a Christian State biztosítaná az intézményi kereteket, a Christian Community pedig lényegében az állampolgárok többségét jelenteni, akikkel szemben nem kell nagyobb elvárást támasztani, mint hogy fogadják el a keresztény erkölcsi szabályokat. Ellenben a Community of Christians egy fajta elitet jelentene: azon személyek összességét, akik ténylegesen meg is élik kereszténységüket. A politikai osztály lelkiismereteként rajta tartanák szemüket a hatalom gyakorlóin. A keresztény állam egy minimalista meghatározásra épül, formáját tekintve bármi lehet, ami megfelel a kereszténység ideáljának: nem más, mint az általa kormányzott társadalom kereszténységének visszatükröződése (The State is Christian only negatively; its Christianity is a reflection of the Christianity of the society which it governs.). (4) Eliot óvva int attól, hogy bármilyen államformát közvetlenül azonosítsunk a kereszténységgel, hiszen ekként az örökkévalót azonosítanánk az időlegessel. A keresztény állam vezetőinek nem elsősorban abban kell jeleskedniük, hogy milyen mélyen keresztények, hanem az általuk kormányzottak hagyományai kell, hogy kényszerítsék őket hatalmuk keresztény keretek között való gyakorlására. Más megfogalmazás szerint a keresztény állam tehet olyat, ami nem közvetlenül a kereszténység elveiből következik, ám cselekedeteit sosem indokolhatja nem-keresztény elvekkel. (5)