Négy órától a Főnix Könyvműhely tart író-olvasó találkozót Vivien Hollovay, Riley E. Raines, A. M. Aranth, Holden Rose, Szilágyi Zoltán, Patrick J. Morrison és Szélesi Sándor részvételével – ezt megelőzőe na szerzők dedikálni is fognak a kiadó standjánál. Öt órától kezdve a Szabó Magda teremben Mitől képző a Könyvmolyképző? Miért szeretik sokan a kiadó könyveit? Hogyan „születik” a jó olvasó? Címmel kulisszatitkokat oszt meg a Könyvmolyképző tulajdonosa, Katona Ildikó, és szerkesztője, Varga Bea (On Sai), aki egyébként írói minőségében tíz órától és déltől is dedikál majd, először a D2-es, majd a B28-as standnál; háromtól pedig olvasói kezdeményezésre Galaktikus Fanklub találkozót tart, ami a K14-es standtól indul. A kiadó szerzői egyébként szombat-vasárnap folyamatosan dedikálnak a standjuknál, érdemes csekkolni a programot.
Dedikálni fog az Agave Könyvek nagy visszatérője, László Zoltán is, aki a Távolvíz című sci-fijét szombaton 14:30-tól dedikálja. Andrzej Sapkowski, a Vaják című fantasy-ciklus lengyel szerzője négytől mutatja be új könyvét, majd öttől dedikál a B1 standnál. Hattól egy másik lengyel, Ignacy Karpowicz következik, aki szintén új könyvét mutatja be, és dedikál is, a program szerint mindezt egy időpontban, de két különböző standnál. Az általunk is beharangozott spanyol szerző, Felix J. Palma viszont sajnos lemondta a részvételt a rendezvényen.
*
Kövess minket Facebookon és Molyon, olvasd el e-könyvünket a hazai fantasztikum helyzetéről, és gyere el a Könyvfesztiválra, ahol főszerkesztőnk moderálja majd a kortárs sci-firől és fantasyről szóló beszélgetést!