A kémek már közöttünk élnek és bármire képesek (VIDEÓ)

Mi lenne, ha minden titkunkat, minden félrelépésünket elrejthetnénk? Ha minden bűnös gondolatunkat és tettünket egy fekete táska rejtené el? Mi lenne, ha még a házasságunkat is ez határozná meg?

Ez a film eleinte nem fog tetszeni azoknak, akik egy tipikus Resident Evil-féle zombiaprító akcióhorrorra vágynak. Első körben ugyanis a főszereplő maga a megtestesült töketlenség, és ez az állapot ki is tart a filmhármonegyedéig.
„Ebben az alkotásban ugyanis a zombik teljesen kiszámíthatatlan módon, kancsal szemű, de változatos tulajdonságokkal bíró szörnyekként jelennek meg. A legtöbbjük lassan csoszog, némelyikük viszont gyorsan fut; az egyikük pókként mászik, míg egy másik meg hatalmasakat ugrik. Nem némák, nem igazán hörögnek, inkább az elmúlt életük egy-egy pillanatát ismételgetik folytonosan, mintha csak időhurokba kerültek volna. A kivitelezésük nagyszerű, az ember tényleg iszonyodik tőlük, de van bennük valamiféle groteszk humor is, ami a japánok sajátja már a Tetsuo: The Iron Man óta.
És akkor beszéljük a vérbő megvalósításról is, ami a mozi másik nagy erejét képezi. Itt bizony nem finomkodtak a készítők, a gore tombol rendesen, főleg a végjátékban, ahol a fejlerobbantások már-már Hullajó-szintű vér- és agyvelőmennyiséget produkálnak. A vérengzés kivitelezése pazar, jobbára a praktikus trükkök dominálnak, zavaró CGI csak ritkán bukkan fel.
Ha már a végjátékot említettem, gondolom senkit nem ér meglepetésként (ha mégis, akkor VIGYÁZZ, SPOILER!), hogy Hideo a történet végére megtalálja a benne rejtőző IGAZI hőst, és véres aratást rendez a zombik között. A történet itt már nem sok meglepetést tartogat, a készítők láthatóan igyekeztek egyfajta fanservice-jelleget adni a befejezésnek, ahol a korábban elégedetlenkedő nézők is megkaphatják azt, amire vártak: kíméletlen, vérben tocsogó zombiaprítást.”