I Am a Hero

„Ebben az alkotásban ugyanis a zombik teljesen kiszámíthatatlan módon, kancsal szemű, de változatos tulajdonságokkal bíró szörnyekként jelennek meg. A legtöbbjük lassan csoszog, némelyikük viszont gyorsan fut; az egyikük pókként mászik, míg egy másik meg hatalmasakat ugrik. Nem némák, nem igazán hörögnek, inkább az elmúlt életük egy-egy pillanatát ismételgetik folytonosan, mintha csak időhurokba kerültek volna. A kivitelezésük nagyszerű, az ember tényleg iszonyodik tőlük, de van bennük valamiféle groteszk humor is, ami a japánok sajátja már a Tetsuo: The Iron Man óta.

És akkor beszéljük a vérbő megvalósításról is, ami a mozi másik nagy erejét képezi. Itt bizony nem finomkodtak a készítők, a gore tombol rendesen, főleg a végjátékban, ahol a fejlerobbantások már-már Hullajó-szintű vér- és agyvelőmennyiséget produkálnak. A vérengzés kivitelezése pazar, jobbára a praktikus trükkök dominálnak, zavaró CGI csak ritkán bukkan fel.

Ha már a végjátékot említettem, gondolom senkit nem ér meglepetésként (ha mégis, akkor VIGYÁZZ, SPOILER!), hogy Hideo a történet végére megtalálja a benne rejtőző IGAZI hőst, és véres aratást rendez a zombik között. A történet itt már nem sok meglepetést tartogat, a készítők láthatóan igyekeztek egyfajta fanservice-jelleget adni a befejezésnek, ahol a korábban elégedetlenkedő nézők is megkaphatják azt, amire vártak: kíméletlen, vérben tocsogó zombiaprítást.”