A Csíki sör megvédése alapvetően nemzeti ügy, nem gazdasági – jelentette ki Semjén Zsolt. A kormányfő helyettese arra is emlékeztetett, hogy a javaslat nem a kormánytól, hanem a Hargita megyei önkormányzattól indult. A kormány a székelység és Hargita megye mögött állását fejezte ki, amikor Borbély Csaba megkeresése után megfogalmazta javaslatát – közölte, hozzátéve: a lex Heineken nemzeti ügy, nem kormányügy. Semjén Zsolt szerint a balliberális oldalon evidenciaszerűen kellene az önkényuralmi jelképekkel szemben állást foglalni. Hozzátette: ha érheti a kormányt kritika, akkor csak annyiban, hogy már korábban, a tiltott önkényuralmi jelképekről szóló törvény megszületésekor kellett volna megállapítani a tiltást a kereskedelmi termékek esetében is.
A miniszterelnök-helyettes szerint azt nem lehet megengedni, hogy egy multi gátlástalanul eltiporjon egy kis faluban működő kis manufaktúrát. Lázár János szintén elképzelhetetlennek nevezte, hogy visszavonják a törvényjavaslatot.
(MTI)