Kis színház, nagy hangok – Eurosonic-napló V.

Eurosonic naplónk első, második, harmadik és negyedik részét itt olvashatják.

Épp a Summertime-ot énekli a nő, amikor belépünk a groningeni Le Petit Théatre ajtaján – a standardet viszont olyan átéléssel, hogy odaragaszt a helyre. Billie Holiday újjászületett! A háttérben, kis vásznon a Római vakáció pörög, ezen kívül egy-két lámpa, a félhomály és a bordó függönyök körítenek vizuálisan.

Örökre itt maradnánk. Főleg, hogy aztán egy fiatalabb lány is színpadra áll. Az is úgy énekel, hogy a hajunkat letesszük. Tizennyolc éves, a helyi konziban tanul. Kiderül, hogy az előbb hallott nő - Sharon - lánya.

Padló. És ha még ez sem lenne elég, a kisebbik lány is színpadra szökken. Csak 12 éves, helyi profi hokijátékos, de úgy énekel, hogy megkönnyezzük. Apuka meg gitározik, hobbiból. Jazzt.

René Braaksma a neve, övé a hely. Családi vállalkozás. Nagy nevű jazzisták is meg-megállnak, hogy itt játsszanak, pénzt mondjuk nem kapnak érte, de akkor is jönnek, mert csoda itt lenni. Kapnak mondjuk kvártélyt a padlón, meg kosztot: utóbbi nagyon jó, merthogy hátul főzőiskola van: Renée ugyanis szakács.

Hangulat a Le Petit Theatre-ban

Remek ételek vannak tehát, jó borok, és zene, szeretet, kedvesség, lazaság. Jönnek mások is: egy Viktorija nevű, Németországban élő litván lány is hatalmasat énekel. Annyira nem meglepő ez, amikor megtudjuk, hogy Viktorija Anselmo néven lemezei is vannak már, az Eurosonicra érkezett kontaktolni, aztán egy helyi ismerőse, Jasper elhozta a kisszínházba. Ez a Jasper gitáros, jó haverja az egyik helyi sztárnak, azt mondja, nézzük meg legalább Youtube-on. Hans Hannemann a neve. 

Azta, ő tényleg jó! Johnny Cash is Hollandiában született újjá! Jaspernek igaza volt. Ő egyébként egyfolytában ide jár, a Kis Színházba, nem csodálja, hogy Viktorija is rögtön beleszeretett a helybe, ahogy mi is. Pillanatok alatt jam-sessionná alakul az este, gitár is kerül, nagy a muzsikálás. Bárki, aki akar, bongózhat vagy kongázhat – szabadság van. 

Ezért a helyért tényleg érdemes Groningenbe jönni. Igaz, semmi köze a Eurosonichoz. Mindent baráti alapon szedtek össze, minden saját, nem részesülnek semmilyen pályázati pénzből. Azért csinálják a helyet – mert imádják a zenét. 

Vincent, a huszonéves helyi zongorista hetente lejár ide, mindent mesterien, lazán és kedvesen játszik. Nem akar híres, nagy sztár lenni. Tanít és játszik. Jól. És boldog. Ahogy boldog az egész tulaj-család. Régen láttunk ilyen feszkómentes, normális embereket, ilyen szép családot. Sharon egyébként Hollandia-szerte fellépő jazz-énekes, mintegy mellékesen. Saját dalokat is ír, előadásokat tart, de nem tolja túl: a hely, a család fontosabb a karrierhajhászásnál.

Befut hirtelen egy dobos is a helyre – de milyen! Szombat este aztán még egy orosz jazz-harsonás is csatlakozik majd - mondják. Nem hagyjuk ki. Amikor egy nappal később megyünk, már egészen más a hangulat: dugig van a hely, nem annyira családias a hangulat, nagyon profi a zene. A helyi konzi tanárai és diákjai egymásnak adják a hangszereket, a sztereotípiák beigazolódnak (a távol-keletiek nagyon technikásak, de nincs bennük sok tűz), de igazán top muzsikálás van. 

Azért visszatérünk még a Eurosonic-ra is. Például leírjuk, mi az az Eurovox. Kiderül a következő, befejező részből. 

Folytatjuk.