Ráadásul a kvantumszámítási projektek döntő többsége még mindig állami, a közszféra jegyzi őket. Egyik ok, hogy a helyi vállalatok nem kapnak olyan k+f támogatást, mint például az amerikaiak. Emellett az amerikai cégek sokéves gyakorlattal rendelkeznek, csábítóbbak tehetséges kutatók számára. Nagyobbak a lehetőségeik, könnyebben azonosítják a következő 20 év technológiai hajtóerőit.
Yao szerint a kínai cégek nem érik el az óhajtott tehetségeket, a vezető szerepet pedig kifejezetten nehéz lesz elérniük, holott a kvantumszámítások nagyon fontosak lesznek a jövőben.