Inkább én haljak meg, mint a gyermekem!
Ha arról van szó, hogy a családom, a szerelmem, a gyermekem sérüljön, vagy én, akkor nyilván utóbbit választom, ahogy minden jobb érzésű férfi. Ha pedig idáig egyetértünk, az már egy kiindulási alap.
Az effektekkel tényleg nem spóroltak, Fassbender is rendesen kigyúrta magát az akrobatákat megszégyenítő házfalakon, tetőkön pattogáshoz, mégis, a hiányérzet ott savanyodik a szájszegletben.
„A miértre persze nehéz válaszolni. Az biztos, hogy a játék fanatikusai joggal tehetnek szemrehányást, amiért az alkotók nem az első rész olyan helyszíneire vitték a történetet, mint a középkori Jeruzsálem, Damaszkusz vagy épp Akkó vára. Mondjuk, a lassan hat éve tomboló szír polgárháború, és az Iszlám Állam ámokfutásának árnyékában mindenképp vitatott üzenet lett volna a gonosz, elvetemült keresztények ellen harcoló síita testvériség történetét épp Szíriába helyezni. Így maradt a spanyol rekonkviszta időszaka, 1492, az utolsó hispániai arab erőd, Granada ostroma, ám a „templomosok” itt se a jófiú szerepében tetszelegnek. Az ellenfél meg nem muszlim, hanem mór „zsoldban” álló spanyolok, mint azt Fassbender Aguilar de Nerha karaktere is bizonyítja. Így, ahogy a játékban, úgy a filmben sem a muszlim–keresztény, mint inkább a hataloméhes „gonosz” és az ármánykodó, a gyilkosságoktól sem visszariadó »jó« szembenállása a hangsúlyos.
Érdekes kérdés közben, hogy pontosan mit is akarnak ezzel a filmmel: azaz egy Avangershez hasonló végeláthatatlan történet nyitányának szánták, vagy csak egy tesztnek, hogy miként reagál a közönség a moziverzióra. Az Ubisoft ugyanis nemrég a Netflixszel kezdett tárgyalásokat egy lehetséges sorozatról. S ha mindez igaz, akkor nem biztos, hogy a nagyjátékfilmes megoldás szinkronban futna egy tévészériával.”